1970. Anya méhében a magzat már akkorára fejlődött, hogy – bár két hetet késve – igyekezett több helyet találni magának a napvilágon. Meg a sérója is olyan szép, sötét és dús volt, vétek lett volna tovább takargatni a világ kíváncsi szeme elől. Igen, megszülettem.
1970. A 24 éves – már egykötetes novellaíró - Bereményi Géza egy társasággal tartva az utcán összefut a 27 éves – még időnként gitározó fővárosi rajztanár - Cseh Tamással – másnap már egy lakásban élnek, alkotnak. Igen, megszületik Deziré. (A mai Dzseniferek, Rómeók, Vivienek, Alexek világában micsoda felüdülés ez a név).
Orosz nyelvtanulásom nem gyorstalpaló tanfolyam volt, így sikerült az országról, a társadalomról, az emberekről és a kultúráról is képet alkotnom. Így ismertem meg az akkor már nem élő Vladimir Viszockijt. Hallgattam, átéltem, megéltem a borgőzös füstben elmormogott, gitárral kísért dalait. Volt valami falakat ledöntő, önpusztító hatású szabadság-íze a műveinek. Viszockijra figyeltem, mert kihívás volt, és nem vettem észre a jelenlévőt. Távolba figyeltem, és mert a távollátó a szememen volt, nem láttam az orrom hegyét. Természetesen vannak dalok (Levél nővéremnek, Fehér babák takarodója, A jobbik részem, stb.), melyeket nem lehetett kikerülni. De Cseh Tamás úgy önmagában, úgy mélyen, úgy füstgőzös borvilágos kocsma mélyére süllyedve, házbuli szobasarkában hallgatva nekem nem volt meg. Dalai, melyeket néha játszott a média, a hétköznapi élet menetét aláfestve nem tudtak átjutni értelmemhez, a vasárnapi ebéd elé szóló tányércsörgés elnyomta Bereményi Géza értelmes mondatait. Egy-egy foszlány megütötte ugyan a fülem, leginkább a versek rímtelensége miatt, tetszett a játékosság, ahogyan a sor vége döccen, hogy folytatódjon a következő sorban a mondat. Ami sokszor valamifajta impresszionista mázolás, nincsenek kidolgozva a részletek, lebegve hagyja az értelem, az egyén számára, mindenki azt lát bele, amit akar. És ez nagyon betalál. Mindenkinél, hiszen aki gondolkodik, mind érzi, ilyen vele is történt, ez már megtörtént……….. Hogy mire gondolok? Álljon itt egy idézet:
A legjobb vicceket egész életemben
november elsején mondta el fivérem,
fülembe üvöltött s közben az asztalra vert.
Hát nincs igazam? Bereményi Géza mesélte, amikor egy uralkodóról és a nejéről szól a dal, a fordulat előtti Erdélyben meg voltak győződve az emberek arról, hogy az Causescu és neje. Bereményi mondta, hogy nem, de rálegyintettek és azt mondták, ő csak ne szóljon bele………… A Minden álmomban c. dalban Másik János hullámzó dallamvezetésű zenéjére írott Bereményi-szöveg végig egy alakról szól, valakiről, aki jelen van. Másik János szerint ez az alak Cseh Tamás, Bereményi szerint egy meztelen nő. Az egyik a zenét, a másik a szöveget adta hozzá, akkor most kinek van igaza? És vajon lehet-e úgy előadni, hogy én, mint hallgató nőt vagy férfit érezzek? Vagy ez a befogadó pillanatnyi lelkiállapotának lesz a következménye?
Egy túlságosan átlagos, unottan egyhangú, egykedvű nap végén jutottam el a Hadik Irodalmi Szalon évadnyitó estjére, ahol Cseh Tamásra emlékeztünk. Másik János, Bereményi Géza és Márta István személyes (vicces) történeteken keresztül adtak képet az eleve elrendelten szabad, mégis bizonytalan emberről, a megmagyarázhatatlan, skatulyába nem szorítható, dalaiban titkokat lebegtető és titkokat előadó született tehetségről. Igyekeztek megvilágítani mitől jó, mitől hallgatható, mitől elgondolkodtató, mitől talált el több nemzedéket (bár a mai húszasok és az alattuk lévő korosztály egyetlen fővel sem képviseltette magát). Nem sikerült megfejteni, csak megegyezni abban, a titok a lényeg, a” kinemmondottság”, a továbbgondolhatóság a kulcs – és ha ez ennyire összeáll, akkor az előadáshoz pár akkord zenében elég. Igaz, az este gyöngyszemet is tartogatott, Nagy Péter, ifjú, valamikori zalaegerszegi színész, és szintén zalaegerszegi Dobri Dániel át(fel)dolgozták Cseh Tamás dalait – amiket egy német ember néhány éve lefordított német nyelvre, és a Dobridán zenekar készült fel a német dalokból – innen már csak egy ugrás volt a magyar nyelvű műsor. Ami mégsem egy az egyben Cseh Tamás-utánzás. Dobri Dániel igen határozottan, jazzes alapokkal nyúl a dalokhoz, új köntösük sok helyen dinamikusabb, ércesebb hangzású. És a mű nem fejeződik be Cseh Tamás utolsó előadott dalával, hiszen Bereményi Géza igyekszik kőről kőre szobrot emelni társának, valahol azt remélve, amennyi súlyt lerak, annyival könnyebb lesz számára a hiány. Újra dalszövegeket ír, amit a lelkes zenekar színre visz. Ma a Hadikban Cseh Tamástól búcsúzó dalai szólaltak meg – Bereményi nagyon uralkodott érzelmeim, sűrűn nyelt, szeme párás volt – éreztük a küzdését. Visszatérve Dobri Dánielre, utána olvasva a neten igen színes egyéniség rajzolódik ki: Zalaszentgrót Vasútállomás bemutatta Hova tovább c. művet, melyben szerepel, a székesfehérvári Vörösmarty színházban lesz bemutatója (Indul a bakterház, zenei rendezője a darabnak), nyáron a Szarvasi Víziszínházat hozta létre………..
Cseh Tamás mindennapok nyűgét és átlagosságát viselő, a hétköznapi élet keretei által behatárolt létezéséből eredő sajátságos kesergő dúdoló módja ma rádöbbentett, a világ túlélhető. Akkor is, ha nem tudunk kitörni, ha nincs mindennap csillogás, ha nincs mindenre megoldás, ha csak úgy forgunk a mókuskerékben, mint a vakegér és nincs esély kiszállásra………. Csak Csehtamást kell hallgatni.
