Magyaroszlop. Ha rajzolni tudnék, matyó-kalocsai mintákat varázsolnék hófehér bajuszára. Cserzett bőre, huncut , de tiszteletet parancsoló, apró szeme, pödörhető bajusza, lobonc-fehér haja – mintha egy valódi ősi magyar ember ült volna a színpadon. Külsőre első pillantásra igen sokban hasonlítanak egymásra Tolcsvai Bélával – valószínűleg belsőre is, erről most még csak sejtéseim lehetnek.
Hivatása orvos, világhírű szívsebész. Először az orvosi hivatást átszövő, befolyásoló gazdasági érdekek kerültek szóba. Az anyagi érdekekből felfújt madárinfluenza, a kötelező oltópontok, ahol nincsenek orvosok, ha esetleg vannak, nem tudják, mi az oltóanyag összetétele………….. Beszélt arról, test, lélek és értelem egyetemes erőnléte a fontos, említette, hogy az első világháborút követő spanyolnátha járvány azért tudott a világháborúban elesett embereknél többel végezni, mert a túlélők féltek, éheztek, általános állapotuk (nem csak a testi) nagyon leromlott. Úgy véli, ma nem az EMBERT gyógyítjuk, hanem egyes szakágak futószalagon termelnek – gyógyszerek tömkelegét szedjük be értelem nélkül, sokszor azzal sincs senki tisztában, melyik hatóanyag hogyan hat a negyedik vagy a nyolcadik gyógyszerre, amit más betegség, más szakág írt elő. Megemlítette, nem a C-vitamin az immunrendszer erősítő, hanem a D vitamin, amit viszont nem tabletta formájában kell megkapnunk, hanem a szabad levegőn való mozgással. Szóba került erős hite. De nem hajbókoló módon istenhívő, hanem boncolgató, tisztázó, megérteni akaró módon. Talált is bizony, az ima szövegében kivetni valót, szerinte a „ne vigy minket kísértésbe” szöveg nem megfelelő, hiszen nem Isten, hanem a Sátán, aki a rosszra csábít. Megtalálta a csángók imáját, amely valahogy úgy szól, ha csábít a Sátán, állj mellénk. Beszélt magyarságáról, Amerikában töltött éveiben érzett erős honvágyáról, a kinti magyarok megosztottságáról. Érdekes volt hallani, hogy szerinte a magyar nyelv az agynak olyan részében keletkezik, amely egyébként a kreativitás, a fejlesztés területe. Állítólag Teller Ede mondta, hogy ha nem magyar lett volna az anyanyelve, közepes tudós lehetett volna csak. Szerinte a magyar nyelv miatt vagyunk képesek mi magyarok az analóg gondolkodásra, vagyis amikor egy korábbi élethelyzetben valamit végeztünk, aztán egy másik élethelyzetben, más keretek és tárgyak között, de elő tudjuk venni a korábbi helyzetben végzett műveletet és alkalmazzuk az adott szituációra. Példaként elmesélte, amikor szobafestőként dolgozott, megtanulta, hogy egyenes vonalat úgy húznak, hogy két szögre kifeszítenek egy fonalat, amit előtte bekormoztak. A fonalat erősen megpöccintették, a fal bekormozódott egy egyenes vonalban……… Ő a szegycsontra nyomott oda egy (nem kormos) zsineget kifeszítve. 5-6 másodpercre fehér csíkot hagy a bőrön, így két másodperc alatt lehetett szikével tökéletesen szép vágást végezni, szemben a korábbi kb. 5 perces csiszatolós-gyöszötölős vágással. Beszélt arról, kell-e az orvosnak igazat mondani a halálról. Nem mondott sem egyértelmű igent, sem egyértelmű nemet. Mert úgy gondolja, mindent túl lehet élni, mindenből van kiút, pusztán csak szeretet kérdése. Nem önmagunk szeretete, hanem a párunk, a gyerekünk, a szüleink szeretete, hogy szeressünk valakit annyira, hogy őérte túl akarjuk élni. Beszélt arról is, hogy a daganatos megbetegedések okai között a cigaretta mindössze a kilencedik helyen áll, legelső helyen a családon belüli stressz, második helyen a munkahelyi stressz, harmadik helyen a társadalmi-nemzeti stressz áll. Ugyanakkor azt nem mesélte el, hogyan kell szeretni, hogyan kell a családon belül nem stresszelni. Talán azt mindenki tudja, hogyan kellene, de a való élet példái inkább azt mutatják, a dolog manapság nem igazán működik. Nincs olyan férfi (lehet, a férfiak a nőkről vélekednek ugyanígy), aki valódi férfias értékekkel bírna. Megváltozott szerepek, felfordult világ, és nincsen férfiminta, férfikép a gyerekek előtt. A lányok nem tudják, milyennek kellene lennie egy igazi férfinek, hiszen apáik vagy nem voltak, vagy megbízhatatlanok voltak, vagy igénytelenek voltak. A fiúk nem tudják, hogyan kell irányítónak, de puhának, megértőnek lenni. Hogyan lehet szeretettel TELJESséggel, hitelességgel összefogni, érteni, megvédeni egy családot. Lányok nem tudják megadóan viselni magukat, a fiúk nem tudják, hogyan kell irányítani, irányt mutatni. Azt hiszem, ma általában az egyén nincs rendben, nem fejlődött ki, nem ismeri önmagát és a világot. Ha nem tudja magát, mint origót meghatározni, akkor nem tudja a célt, a fejlődési útvonalat sem belőni. Ha nem tudom hová megyek, hogyan kívánhatom bárkitől is, hogy beüljön mellém az anyósülésre navigálni? Vagy csak stopposnak kell? És ebbe a bizonytalan kapcsolatba még egy-két potyautast (gyereket) is vállaljunk? Csoda, hogy ilyen szedett-vedett társaságban azonnal hatfelé szaladunk, ha kapunk egy defektet? Szóval azt megtudtuk, mindennek az alapja a szeretet, a tisztelet, de azt nem tudtam meg, hogyan csináljam. Hol kezdjem el? Hol kezdjük el? Egyéni vagy társadalmi szinten? Nem késő most elkezdeni? És kérem szépen, hogyan kell szeretni? Kit kell szeretni? Mert azt hallottam, hogy a magyar egy befogadó nemzet, és ahogyan a nevelő szülő egyformán kell, hogy szeresse édes és nevelt gyerekeit, egyforma emberként kell tekintenünk cigány, zsidó, szittya, stb. népcsoport tagjait. Nagyon kedvemre való volt, mikor arról beszélt, sosem politikában kell gondolkodni, nem azt kell szajkózni (mint a bulvárlapok a celebek esetében), ki, melyik politikus hol, mit mondott Nem a tömegvonzás miatt kell ide vagy oda tartozni, hanem gondolkozni kell. Megfigyelni, elemezni, meghallgatni, végig gondolni, és kialakítani SAJÁT álláspontot – mely akár a palettán lévő harminc-negyvenkettő után egy újabb. Vállalni kell a gondolatainkat – ehhez kevés média kell, rengeteg beszélgetés, olvasás, tájékozódás. Ja, és – ezt én teszem hozzá, - önmagunk ismerete. Ezt hívjuk úgy összefoglalóan: HITELESSÉG.
Kellenek az embernek olyan napok, órák a szürkeségben, amikor kicsit megdermed a világ, mert valami olyannak részese, amit nem lehet rohanva, nem megélve átélni. Ezek az idők átmosnak, megtisztítanak, a gondolatok rendezésére késztetnek. Sok ilyen értelmes idő vezetett oda, hogy a napjaim, az életem kicsit más irányt vett, ha csak pár napra is. És éppen azért, mert minden csoda három napig tart, kellenek új és újabb impulzusok, hogy az élet ne legyen annyira egyértelműen unalmas. Ilyen volt ez a ma esti beszélgetés is. Hiteles, oszlopos, megtartó és megújító.
