HTML

Second-hand kultúra

".......a színház, ahol nem a darab érdekelt, hanem az, amit én majd mondok róla, az irodalom, amelyből nem a könyvek érdekeltek, hanem az írók......" Márai Sándor: Születésnap

Címkék

A38 (3) ASD (1) Asperger-szindróma (1) Átrium Film-Színház (1) Audrey Tatou (1) Autizmus Spektrum Zavar (1) A legjobb játék (1) A vágy villamosa (1) Balett (2) Bazilika (1) Beck Zoli (1) Benkő Róbert (1) Bereményi Géza (1) Berki Tamás (1) Billy Elliot (1) Bin Jip (1) Bodzsár Márk (1) Borbély Alexandra (1) Boris Vyan (1) Bornai Tibor (1) Böszörményi-Nagy Gergely (1) Budafoki Dohnányi zenekar (1) Budapest 100 (1) Budapest Jazz Club (1) Budapest Music Center (1) Cabaret Medrano (1) Cantate Vegyeskar (1) Csalog Gábor (1) Cseh Tamás (1) D. Tóth Kriszta (2) Deák Kristóf (1) Dés László (1) Diótörő (1) Enyedi Ildikó (1) Építészet (2) Erkel színház (2) Erkel Színház (1) Falusi Mariann (1) Fekete Ernő (1) Fekete Kovács Kornél (1) Feke Pál (1) Film (1) film (5) folk (1) Grecsó Krisztián (1) Gyémánt Bálint (3) Hadik Irodalmi Szalon (1) Harcsa Veronika (5) Háy János (1) humor (2) ifjabb Sapszon Ferenc (1) Igor Sztravinszkij (2) Illés zenekar (1) Játékszín (1) jazz (3) John Grisham (1) Káel Csaba (1) Katona József színház (2) Kentaur (1) Képmás Est (1) Képmás Magazin (1) Kerekes Band (1) Kerényi Miklós Gábor (1) Keszég László (1) Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola (1) könyv (3) Lajkó Félix (1) Luciano Berio (1) Magyar Dal Napja (1) magyar film (3) magyar író (2) Magyar Színház (1) magyar zene (1) Márkos Albert (1) Márta István (1) Másik János (1) Merry (1) MÜPA (2) Musical (1) Nagy Sándor (1) NARTcore (1) Nika (1) Nina Kov (1) opera (5) Operaház (8) operett (1) Oscar-díj (1) Pándi Balázs (1) Papp Lajos (1) Parti Nagy Lajos (1) Pesti színház (1) pszichedelikus rock (1) Puccini (1) Pusztaszeri Kornél (1) Recirquel (1) Reisz Gábor (1) Richard Wagner (2) Rúzsa Magdi (1) Selmeczy György (1) Serbán Attila (1) Sir Elton John (1) Spiritisti (1) szatíra (1) Szente Vajk (1) Szikora János (1) színház (4) Szörényi Levente (1) Szörényi Őrs (1) Takahashi Yuya (1) Tenessee Williams (1) Testről és lélekről (1) The Merry Poppins (1) Udvaros Dorottya (1) Ugron Zsolna (1) Vámos Miklós (1) Várkert Bazár (2) Vastag Csaba (1) Vecsei H. Miklós (1) Venekei Marianmna (1) Veres Mónika (1) Vladimir Viszockij (1) Weiszer Alinda (1) zene (9) Zeneakadémia (1) Zomborácz Virág (1) Címkefelhő

Friss topikok

Mozart a Mátyás templomban

2010.09.29. 10:18 Sombokor

Úgy hozta a sors – mert véletlenek ugye nincsenek -, hogy a Várban járván megpillantottuk a plakátját ennek a koncertnek. A Mátyás-templom kórusa és zenekara adta elő Mozart Requiemjét vasárnap este. A helyszín is lenyűgöző, azt gondoltam, az előadás is színvonalas lesz, és az is eszembe jutott, hogy annak a csodálatos épületnek biztosan nagyon jó az adottsága egy ilyen zenei előadáshoz, és hogy ezt még én sosem élvezhettem. Eszembe jutott az is, hogy egy Requiemet, Verdiét, májusban már élőben élvezhettem, kíváncsi voltam, Mozart felkavar-e, megérint-e legalább annyira. Igaz, Mozartot nagyon kedvelem, sokszor könnyed és játékos stílusa közel áll hozzám, de azt is tudtam, ez nem az a műfaj. És avval is tisztában vagyok, amit az ember bakelitről, médiából, médiaközvetítéssel hallgat, az azért nem képes utolérni az élőhang, az élettel teli zene varázsát. Szóval jó hangulatban vágtunk neki a vasárnap esti Budapestnek, a BKV buszával a Vár felé emelkedve még csodálatos esti városi képekben is gyönyörködhettünk. Tehát a jó érzésem csak fokozódott, és ha ennyi lett volna csak arra a napra, már akkor is minden rendben lett volna, egy szép és tökéletes hétvége méltó lezárása is lehetett volna akár. De beléptünk a templomba. Oda, ahol Martzimat keresztelték, ahol Bözsi hittanosokat vezet, ahová annyiszor mentünk a gyerekekkel Mikulást várni. Szép emlékek kötnek ehhez a helyhez, és ahogy beléptem, ezek mind megelevenedtek. A templom belseje monumentális, a festés, a díszítés kellően hivalkodó, pontosan úgy, ahogy egy ország egyik vezető templomától azt a bámészkodó turista elvárja. Pár turista akadt is, ők örültek a potya-lehetőségnek, hogy valamit hallanak is a látvány mellé (nem a zenekar és énekkar munkáját jellemzően írom le, de idekívánkozik belőlem egy hülye, de mégis kedvenc viccem: amit látok látvány, és akkor amit hallok, az halvány?). Már pótszékeket nyitottak, mert a padokban ültek bőven azok, akik nem voltak restek otthonról időben indulni. Viszont ők az oltár felé néztek (a padok valamiért abba az irányban helyezkednek el J), míg a zenekar és a kórus a főbejárat előtt foglalt helyet, tehát a korán jövők nem láthatták az előadást – mondjuk nem is történt sok minden az éneklésen és a zenélésen kívül. Mi pedig a székeinket oda fordíthattuk, ahová kedvünk tartotta. Aztán elkezdődött a zene áradása. Nekem pedig eszembe jutott Roman Polanski Mozart filmjének az a képsora, amikor a járványt követően szedik össze a hullákat, egyszerű fakoporsóba teszik és jeltelen sírba tömegével, mésszel leszórva temetik a holtakat – köztük Mozartot is. A filmben ez a zene festi alá a tragikus képsorokat. És itt történt egy lelki defekt, mert nem az jutott erről eszembe, hogy életem egyik maghatározó élménye volt ez a film, hiszen Németországban láttam, és azok a landshuti napok mennyire szépek voltak és milyen remek időszakot töltöttem ott, mennyit tanultam, mennyire gazdagodtam, és hogy anno mennyire megvoltam elégedve magammal – sőt, egyenesen büszke voltam magamra -, hogy megértettem a német nyelvű filmet. Nem, Ágónak egyáltalán nem ez jutott az eszébe. Ágónak a mai jeltelen halottak, a „még koporsóra sem érdemes” halottak jutottak az eszébe. És az, hogy mennyire nem rajtunk múlik ez, hogy ezt mennyire nem tudjuk befolyásolni. Hogy mennyire kevesek vagyunk mi ehhez az egészhez, amit úgy hívnak, élet. És hogy az élet Mozart kora óta e területen nem igazán változott, sokszor ma sem ér többet egy emberélet, mint abban az időben, pedig elvileg a mi tudásunk már sokkal több. Hiszen mennyivel több mindent hoztunk létre, mennyivel többet tudunk a régmúlt időkről. Közben mégis mennyivel kevesebbet tudunk talán saját magunkról, mennyire lemondtunk a természetes dolgokról. És Ágó bizony sírt. Szinte egyfolytában. Lehet, hogy a Requie-versenyben Mozart győzött, bár nagy előnye volt némi személyes érintettség (landshuti emlékek) okán. De ne keseredjetek el, nem rontotta el ez az érzés a hétvégémet, sőt, szinte megtisztulva léptem ki a templomajtón. Ez az a helyzet, amikor azt kell mondjam, jó volt sírni, na!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mormota.blog.hu/api/trackback/id/tr932331664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.