HTML

Second-hand kultúra

".......a színház, ahol nem a darab érdekelt, hanem az, amit én majd mondok róla, az irodalom, amelyből nem a könyvek érdekeltek, hanem az írók......" Márai Sándor: Születésnap

Címkék

A38 (3) ASD (1) Asperger-szindróma (1) Átrium Film-Színház (1) Audrey Tatou (1) Autizmus Spektrum Zavar (1) A legjobb játék (1) A vágy villamosa (1) Balett (2) Bazilika (1) Beck Zoli (1) Benkő Róbert (1) Bereményi Géza (1) Berki Tamás (1) Billy Elliot (1) Bin Jip (1) Bodzsár Márk (1) Borbély Alexandra (1) Boris Vyan (1) Bornai Tibor (1) Böszörményi-Nagy Gergely (1) Budafoki Dohnányi zenekar (1) Budapest 100 (1) Budapest Jazz Club (1) Budapest Music Center (1) Cabaret Medrano (1) Cantate Vegyeskar (1) Csalog Gábor (1) Cseh Tamás (1) D. Tóth Kriszta (2) Deák Kristóf (1) Dés László (1) Diótörő (1) Enyedi Ildikó (1) Építészet (2) Erkel színház (2) Erkel Színház (1) Falusi Mariann (1) Fekete Ernő (1) Fekete Kovács Kornél (1) Feke Pál (1) Film (1) film (5) folk (1) Grecsó Krisztián (1) Gyémánt Bálint (3) Hadik Irodalmi Szalon (1) Harcsa Veronika (5) Háy János (1) humor (2) ifjabb Sapszon Ferenc (1) Igor Sztravinszkij (2) Illés zenekar (1) Játékszín (1) jazz (3) John Grisham (1) Káel Csaba (1) Katona József színház (2) Kentaur (1) Képmás Est (1) Képmás Magazin (1) Kerekes Band (1) Kerényi Miklós Gábor (1) Keszég László (1) Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola (1) könyv (3) Lajkó Félix (1) Luciano Berio (1) Magyar Dal Napja (1) magyar film (3) magyar író (2) Magyar Színház (1) magyar zene (1) Márkos Albert (1) Márta István (1) Másik János (1) Merry (1) MÜPA (2) Musical (1) Nagy Sándor (1) NARTcore (1) Nika (1) Nina Kov (1) opera (5) Operaház (8) operett (1) Oscar-díj (1) Pándi Balázs (1) Papp Lajos (1) Parti Nagy Lajos (1) Pesti színház (1) pszichedelikus rock (1) Puccini (1) Pusztaszeri Kornél (1) Recirquel (1) Reisz Gábor (1) Richard Wagner (2) Rúzsa Magdi (1) Selmeczy György (1) Serbán Attila (1) Sir Elton John (1) Spiritisti (1) szatíra (1) Szente Vajk (1) Szikora János (1) színház (4) Szörényi Levente (1) Szörényi Őrs (1) Takahashi Yuya (1) Tenessee Williams (1) Testről és lélekről (1) The Merry Poppins (1) Udvaros Dorottya (1) Ugron Zsolna (1) Vámos Miklós (1) Várkert Bazár (2) Vastag Csaba (1) Vecsei H. Miklós (1) Venekei Marianmna (1) Veres Mónika (1) Vladimir Viszockij (1) Weiszer Alinda (1) zene (9) Zeneakadémia (1) Zomborácz Virág (1) Címkefelhő

Friss topikok

105 perc gyönyör szünet nélkül Valentin napon a MÜPÁ-ban – Lajkó Félix koncertje

2011.02.16. 07:33 Sombokor

Már észrevehető volt máskor is, aktuális olvasmányom hogyan lopta be magát stílusomba, azon keresztül a blogba. Most is ez történik, Elizabeth Gilbert Eat, Pray, Love c. könyvét olvasom, amiből Ízek, imák, szerelmek magyar címmel vetítettek filmet. A könyvről fogok még írni, amint kiolvastam, elöljáróban csak annyit, messze jobb, mint a belőle készített film. Tudom, ez általában így szokott lenni, de ez esetben ez a különbség akkora, mint egy a zongorával ismerkedő kezdő és mondjuk Szokolay Ádám zeneszerző unokája (higgyétek el, nagyon magasra tettem a mércét, ismerem és hallottam játszani őt, mindössze kilencedikes, de vérfagyasztó tehetség, amit az ő korában meg lehet nyerni, azon már mind játszi könnyedséggel túl van). Szóval olvasmányom hatásának köszönhető a cím, de ne ijedjetek meg, nem lesz rózsaszín szirupos csöpögés, sem a szexuális életem boncolgatása a következő sorokban. Vagy pont erre vágytatok volna? Ha erre vonatkozóan sok visszajelzést kapok, talán még meg is gondolom egy újabb blog indítását e témában J De ne bulvárosodjak el, maradjak a gyönyör leírásánál. Ezt sajnos nem tudom abszolút a tényekre hagyatkozva megtenni, bizony a perzselődést kell kiírnom magamból, az érzékiséget, a hallható csöndet, a feszült átélést kell megfogalmaznom, remélem, sikerül. Karácsony előtt egy törést követően úgy éreztem, megérdemlek valami különlegesen jót, valami számomra nagyon kedveset, azt találtam ki karácsonyi ajándéknak Irénke (és a magam) számára, hogy menjünk el Lajkó Félix koncertjére. Barátnőm becsületére legyen mondva, hogy bár nem tudta, kiről van szó, bízott az értékítéletemben és kötélnek állt (jó, mondjuk az nem dicsérendő, hogy nem tudja, ki az a Lajkó Félix, de mivel a barátnőm, ez megbocsátható vétek J ). Tegnap felkerekedtünk, elzarándokoltunk a MŰPÁ-ba, és a Bartók teremnek egészen a tetejéig, a harmadik emeletig kaptattunk föl. Elsőre az ember azt gondolná, na, ez is milyen hely jó sok pénzért, innen sem fogunk semmit hallani…….. Ez súlyos tévedés. Az akusztika maga a csoda, a varázs, a zene mindenhol megfoghatóan ott van. A színpadon két szék, semmi több. És megérkezett a művész, az őrült zseni. Egyedül, a hangszerével. Nem kommunikált, vagy inkább mégis – csak nem a megszokott emberi módon, hanem átlényegülve zenévé. Meg csenddé. Mert ennek is hatalma volt, zenéje volt, ahogyan egy számban az utolsó előtti hangot elhúzta, leheletfinoman, aztán a hegedűn tartva a vonót elszámolt mondjuk 73 és félig, majd hirtelen megpendítette a legvékonyabb húrt lezárásul, utolsó hangként. Ami így száguldott, áradt a feszült csöndben, elementárist robbant a maga szerénységében, a várakozásban, a lélegzet-visszafogott figyelésben és odaadásban. Kergette a hangokat időnként, terített elénk annyit a zene képzeletbeli rétjére, hogy a hangyáknak is sok időbe telik, míg elhordják. Máskor pedig andalította a hallgatóságot, szinte teljesen el lehetett olyankor lazulni, beleolvadtam a székbe és csukott szemmel úsztam a zene hullámaiban. Nem tudom sajnos, ki segítette kontrásként a színpadi hangzást, de kiváló munkát végzett, hogy tudta a lépést tartani, sőt minőségileg tartotta, és a zsenihez hozzá tudott férni, tudta követni, érezte a váltásokat és megfelelő alázattal tudott szolgálni. Sajnálom, hogy nem tudom a nevét, megérdemelné, hogy megírjam. Az előadás kezdete előtt megtudakoltuk, hogy kb. 80 perc lesz az előadás, szünet nélkül. Amikor a normál előadás véget ért, Irénke teljes átéléssel közölte, szerinte nem múlt el nyolcvan perc. Megnéztük az időt, pont a 105 percben jártunk! És akkor még a három ráadásról szó sem volt. Van az a verssor: „Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot!” Vörösmarty Vén cigány c. költeményében. Na, most láttam, hogy is megy ez valójában. A koncert végére Lajkó Félix ostorral hegedült: a vonó szanaszét szakadt, a lószőr úgy kalimpált a bot végén, mintha lónoszogató eszközt tartott volna a húrokhoz. Ezért a koncertért megérte megszületnem.

 

Szombaton öt órát töltöttem az Operaházban. Nem tévedtem el, nem zárta rám a takarító néni a szertár ajtaját, pusztán csak megnéztük Wagner: Nürnbergi mesterdalnokok c. előadását. Tartottam tőle, Wagnert még sosem hallgattam (Hitler nekem nem jó marketing érv), tudtam, hogy művei igen hosszúak és igen igénybe veszik a hallgatóság teljesítményét. Az operaházi székek nem voltak kényelmesek (a kakasülőre szól a bérletünk), volt a színpadnak olyan része, amit szokás szerint nem láthattunk, a lábaink nem fértek el a sorok között, mindezek az apróságok 5 óra feszült figyelemmel párosítva kellemetlenségeknek számítanak már. De még ezt beszámítva is azt tudom mondani, én élveztem. Már a megnyitó élvezetes volt, szerettem a dübörgő, nagy zajos hangszereket, azt a hangzást, amibe biztonsággal bele lehet kapaszkodni. Később ez kicsit kárára is vált a darabnak: az énekek szövegét nem lehetett érteni – nem azért, mert nem tudok németül, hanem mert a zene elnyomta. Még az ének dallama, hangszíne hallatszott, de a szöveg már érthetetlenné vált. A színészi gárdában nem éreztem azt a fajta színpadra nem illőséget, mint amit korábban a Pikk dámában tapasztaltam. Mindenki a helyén volt. A történet maga kicsit elnyújtott, viccelődtünk, hogy a rendezvény (a mesterdalnokok viadala) költségvetését nem dalolták el, úgy teljesebb lett volna a kép………. Az előadás alatt feszülten kutattam, mi az az ok, amiért Hitler Wagner zenéjét kedvelte. Nem tudtam olyan hatalmas különbséget tenni mondjuk Csajkovszkij és Wagner zenéje között. Természetes, hogy van különbség, ahogy mondjuk egy Cavaraggio és egy Michelangelo között is van. De olyan különbséget egészen a darab végéig nem éreztem, ami arra adott volna okot, hogy egy diktátor ezt a zenét bármi másnál jobban kedvelje. Így jött el a darab vége, ahol rájöttem, mi a titok. A verseny fődíja a leány keze volt, amit a lovag el is nyert. Ám mégsem a mindent betetőző és elborító szerelemé az érdem. A cipész rádöbbentette a színpadon állókat és a nézőket is arra, ha a nagy német egység elvész, nem marad más, csak a német művészet. Itt döbbentem rá, hogy az országunknak van már udvari építésze, de nincsen még (tudtommal) udvari klasszikus zeneszerzője………… Tanulságos darab volt, és a felsorolt hibák ellenére én élveztem a darabot, még akkor is, ha az utolsó 5 perc szellemisége (a darab végkifejlete) taszított is, a zene talán ebben az 5 percben volt a legcsodálatosabb. Hegyi Árpád Jutocsa rendezése is nagyon sokat hozzátett, mind látványban, mind ünnepélyességben. Mintha az az 5 perc nem lett volna egyenes következménye az azt megelőző 4 óra 55 percnek.

1 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://mormota.blog.hu/api/trackback/id/tr152664546

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Richard Quandt - A LEGNAGYOBB ZENESZERZŐK 2011.02.23. 09:18:23

Vajon van értelme a kérdésnek, hogy kik a legnagyobb zeneszerzők? A száz legnagyobb? A tíz legnagyobb? Kérdezzünk meg száz embert, szerintük ki a tíz legnagyobb zeneszerző, és figyeljük meg az egybeeséseket. Persze mindenki felsorolja majd J. S. Bachot...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sombokor 2011.02.16. 19:54:06

Helyesbítenem kell magamat. A zeneszerző neve Szokolay Balázs. Az unoka neve: Szokolay Ádám Zsolt. És hogy kicsit fényezzem a lányom iskoláját: az unoka a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola hallgatója. Irénkének köszönöm, hogy felhívta a figyelmem a tévesztésre.