HTML

Second-hand kultúra

".......a színház, ahol nem a darab érdekelt, hanem az, amit én majd mondok róla, az irodalom, amelyből nem a könyvek érdekeltek, hanem az írók......" Márai Sándor: Születésnap

Címkék

A38 (3) ASD (1) Asperger-szindróma (1) Átrium Film-Színház (1) Audrey Tatou (1) Autizmus Spektrum Zavar (1) A legjobb játék (1) A vágy villamosa (1) Balett (2) Bazilika (1) Beck Zoli (1) Benkő Róbert (1) Bereményi Géza (1) Berki Tamás (1) Billy Elliot (1) Bin Jip (1) Bodzsár Márk (1) Borbély Alexandra (1) Boris Vyan (1) Bornai Tibor (1) Böszörményi-Nagy Gergely (1) Budafoki Dohnányi zenekar (1) Budapest 100 (1) Budapest Jazz Club (1) Budapest Music Center (1) Cabaret Medrano (1) Cantate Vegyeskar (1) Csalog Gábor (1) Cseh Tamás (1) D. Tóth Kriszta (2) Deák Kristóf (1) Dés László (1) Diótörő (1) Enyedi Ildikó (1) Építészet (2) Erkel Színház (1) Erkel színház (2) Falusi Mariann (1) Fekete Ernő (1) Fekete Kovács Kornél (1) Feke Pál (1) film (5) Film (1) folk (1) Grecsó Krisztián (1) Gyémánt Bálint (3) Hadik Irodalmi Szalon (1) Harcsa Veronika (5) Háy János (1) humor (2) ifjabb Sapszon Ferenc (1) Igor Sztravinszkij (2) Illés zenekar (1) Játékszín (1) jazz (3) John Grisham (1) Káel Csaba (1) Katona József színház (2) Kentaur (1) Képmás Est (1) Képmás Magazin (1) Kerekes Band (1) Kerényi Miklós Gábor (1) Keszég László (1) Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola (1) könyv (3) Lajkó Félix (1) Luciano Berio (1) Magyar Dal Napja (1) magyar film (3) magyar író (2) Magyar Színház (1) magyar zene (1) Márkos Albert (1) Márta István (1) Másik János (1) Merry (1) MÜPA (2) Musical (1) Nagy Sándor (1) NARTcore (1) Nika (1) Nina Kov (1) opera (5) Operaház (8) operett (1) Oscar-díj (1) Pándi Balázs (1) Papp Lajos (1) Parti Nagy Lajos (1) Pesti színház (1) pszichedelikus rock (1) Puccini (1) Pusztaszeri Kornél (1) Recirquel (1) Reisz Gábor (1) Richard Wagner (2) Rúzsa Magdi (1) Selmeczy György (1) Serbán Attila (1) Sir Elton John (1) Spiritisti (1) szatíra (1) Szente Vajk (1) Szikora János (1) színház (4) Szörényi Levente (1) Szörényi Őrs (1) Takahashi Yuya (1) Tenessee Williams (1) Testről és lélekről (1) The Merry Poppins (1) Udvaros Dorottya (1) Ugron Zsolna (1) Vámos Miklós (1) Várkert Bazár (2) Vastag Csaba (1) Vecsei H. Miklós (1) Venekei Marianmna (1) Veres Mónika (1) Vladimir Viszockij (1) Weiszer Alinda (1) zene (9) Zeneakadémia (1) Zomborácz Virág (1) Címkefelhő

Friss topikok

Cimbaliband az élet sója, avagy magyarnak lenni 2. felvonás

2011.06.02. 13:19 Sombokor

A rossz ízű honosítási ünnepséget valamivel kompenzálni kellett. Az én lelkemet tökéletesen helyre tette a Partiumban eltöltött három nap. Imádtam a szecesszió szépségeit fölfedezni a lepusztuló-félben lévő aradi házakon (rádöbbentem, keleten is élt valaki, aki képes volt a barcelonai Güell-parkhoz hasonló épületet tervezni), a kis Szeggyes-patak jéghideg vize, a szabadon füvet eszegető lovak, az utakon kóborló tehenek látványa vetekedett a cseppkőbarlang természeti szépségeivel. Nagyon élveztem, hogy a cseppkőbarlang nem kiépített turisztikai látványosság, hanem bizony el lehet csúszni benne, akkora a sötétség, ha nem világítok, bokám bánja, viszont lehet időkorlát nélkül gyönyörködni, elmerülni és elkóborolni a csodák között. Sokkal közelebbi élmény volt, sokkal inkább megfogott, mint egy idegenvezetővel, több turistatárssal és statisztikai adatokkal teletömött program. A vasárnapi, családi körben eltöltött kerti-parti is kedvenc időtöltésem, nekem csak emeli a program fényét, hogy mindezt abszolút falusi környezetben tettük meg: falusi szagokkal, asztalnál kódorgó macskákkal, hátsó kerttel és tornácos házzal. A hosszú utazás sem tudta kedvem szegni, és közhírré teszem e fórumon, hogy a lőkösházai állomáson csodálatos lugasban lehet üldögélni a vonat indulására várva. Viszont Joldnak ez „hazafutás” és nem kikapcsoló, különleges program. Meg azért mégiscsak magyar állampolgárrá lett no, hát igyunk erre egyet – ezért ötlött fel bennem a barátokkal egy közös buli terve. Mivel múltkor hiába hívtam többeket a Cimbaliband koncertjére a Pótkulcsba, most is minden mindegy alapon küldtem el a meghívásokat. Aztán elutaztam, így néhány napig nem követtem, ki mit csinál. Amikor hazaértem, mérhetetlenül felgyorsultak a dolgok, hiszen mindenki pozitívan reagált, így már érdemes volt energiát fektetnem a dologba. Még telefonáltam párat, így a létszámunk 12 fő lett. Szerencsére Jold ebből nem sejtett semmit, ő szimplán csak elindult, hogy meghallgassuk a mai Magyarország egyik legjobb zenekarát. A fényképeken nyomonkövethető, hogy döbben rá, hogy ez az ő meglepetésbulija, változik az arca, az öröme egyre felszabadultabb lett. Érdekes élmény volt ezt a folyamatot megélni. De átmegyek nagyon magán területre, itt pedig az lenne a cél, arra buzdítsalak betűimmel, hogy lássatok, olvassatok, hallgassatok és ezek folytatásaként gondolkozzatok. Cimbalibandról, Pótkulcsról kellene írnom, és talán azért kanyarodok erre a témára olyan nehezen, mert már annyiszor írtam, mindig csupa jót, és már nem szívesen ismételném magam. Talán most azt kellene megvizsgálnom, megfelelt-e az a koncert a magyarságtudat erősítésére. Kezdjük a helyszínnel. A Pótkulcs valamiféle romkocsma – elismerem, azért nem Tűzraktér, ami a lepukkantságát illeti. A romkocsma intézménye, ha nem is magyar sajátosság, ebben a formában mégis inkább Európa keleti felére jellemző. Berlinben mondjuk a házfoglalók, a szociálisan kiszorultak veszik birtokba, míg errefelé az egyetemista, gondolkodó réteg, igényes zenét vágyók törzshelyeivé váltak. Tehát a helyszín abszolút kelet-közép-európai. Akkor talán a banda magyar………. Hát nem, és közben mégis. Alapkérdés lehetne, ki a magyar, mit értünk „magyar” meghatározás alatt, de ezt most ne boncolgassuk. Induljunk ki abból, hogy a zenekarban sváb, cigány, szerb és magyar együtt húzza, együtt teremti meg a falbontó hangulatot. Nem széthúznak, összetartanak, egy csövön nyomják ezerfelé az Oppadiridá hangajit, hogy csak úgy dobban a láb, perdül a szoknya és csúszik a sör. Tehát a banda nem magyar, de mégis, hiszen itthon alkotnak, magyar és külföldi magyarlakta települések zenéiből táplálkoznak világzenei stílusban. Tehát a banda magyar, aki integrálódni akar, Európába tart, sikerre tör, multikulturalittással a háta mögött (a magyar többnyire gyűjtőnép a történelme okán). Álljunk meg kicsit a sikerre törés kifejezésnél. Nagyon remélem - és amíg van módom hírüket vinni, ennek érdekében meg is teszem -, hogy lesznek egyszer olyan elismertek, hogy a Papp László Sportarénát megtöltsék (no, nem vízzel), ugyanakkor nagyon remélem, az mindig megmarad bennük, amitől most annyira szerethetők. Ugyanis nagyon emberközeliek, nagyon „nézőbarátok”. Kommunikálnak velünk például facebookon, lehet odamenni beszélgetni – nem piedesztálra emelt egynapos sztárok ők, háttérben őrző-védőkkel, hanem zenészek, akik a maguk örömére játszanak nekünk. Tehát nagyon remélem, e téren is megmaradnak magyarnak, nem bulvárosodnak el, nem világiasodnak el, az nem tenne jót. Talán a program volt magyar? Igen is és nem is. Hogyan lehetne magyar egy kolozsvári swing? Az alapja, a legényes gyökerei valóban a magyarságba nyúlnak vissza, de Kolozsvár ma már nem magyar, a swing meg aztán végképp nem……… De említhetném az Üszküdárát vagy az Oppadiridi-t is. Más égtáj felé indulva ott van Hajós András méltán népszerű dalának, a Helló, touristnak a feldolgozása. Mégsem pusztán keleti vagy nyugati a zene, hiszen a cimbalom nagyon erősen adja az ütemet, veri a talpunk alá a hangokat. Ezt módosítja a hegedű, a tangóharmonika, a dob, a nagybőgő és a gitár, Eszter énekhangja viszont megint a nyers magyar népdal-hangot juttatja eszembe. A közönséget vizsgálva is kijelenthetjük, se nem magyar, se nem más. Persze, többnyire budapestiek voltak jelen, de angol szó is felhangzott egy-két asztalnál. Kiemelkedett két-három táncoló, rajtuk látszott, tanultak már magyar néptáncot valaha, a többség viszont úgy táncolt, ahogyan bárhol bármelyik mai szórakozóhelyen megtehette volna. A fantasztikus az ebben, hogy egyik sem lóg ki a sorból, erre a zenére mindkettő tökéletes. Hát akkor nézzük meg, asztaltársaságunk volt-e magyar. Van, akiről tudom, hogy felmenői is magyarok, van, akiről tudom, hogy nem. Jold ugye ötnapos magyar, az én vezetéknevem Magyar, felmenőim között német és francia ugyanúgy található, mint vend vagy zalai magyar………. Jold is, én is – és tudom, hogy társaságunkból többen is – magyar mondókákon, gyermekdalokon, népdalokon szocializálódtunk, Ilyen szempontból Arad egyáltalán nincs nagy távolságra. És akkor még arra nem is gondoltunk, hogy alig 90 éve még minden ott élő a monarchia állampolgára volt, ugyanúgy, ahogyan a pesti polgár is. Nos, hogy az elemzés végére értem, azt tudjuk megállapítani, hogy nem teljesen tiszta, Jold mire is tett esküt, hogyan lett magyarabbá csütörtök óta, mi is változott a személyi nyelvén kívül az életében. De azt tudom, mert éreztem, hogy az emberi közösség, aki velünk együtt létezett a dalok ütemére, otthonossá tette az estét, biztosan számíthatunk egymásra, jó dolog valahová tartozni, olyan emberek csoportjába, akikkel azonosak az értékeink, hasonló a múltunk, és akinek a jövőjében osztozni akarunk. És bizony itt nagyon fontos a közös kollektív múlt, az, hogy egy humorista kimondott neve mindkettőnkben ugyanazt az arcot hozza elő, vagy tudjuk, pusztán félszavakból, hol lehet Szentendrén a legjobb lángost kapni. Talán ez fogalmazza meg legjobban a magyarságot. És ez az otthonosság érzés, ez a fajta magyarság tudat tette méltó ünneppé a honosítást. Köszönet érte minden résztvevőnek!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mormota.blog.hu/api/trackback/id/tr922951373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.