HTML

Second-hand kultúra

".......a színház, ahol nem a darab érdekelt, hanem az, amit én majd mondok róla, az irodalom, amelyből nem a könyvek érdekeltek, hanem az írók......" Márai Sándor: Születésnap

Címkék

A38 (3) ASD (1) Asperger-szindróma (1) Átrium Film-Színház (1) Audrey Tatou (1) Autizmus Spektrum Zavar (1) A legjobb játék (1) A vágy villamosa (1) Balett (2) Bazilika (1) Beck Zoli (1) Benkő Róbert (1) Bereményi Géza (1) Berki Tamás (1) Billy Elliot (1) Bin Jip (1) Bodzsár Márk (1) Borbély Alexandra (1) Boris Vyan (1) Bornai Tibor (1) Böszörményi-Nagy Gergely (1) Budafoki Dohnányi zenekar (1) Budapest 100 (1) Budapest Jazz Club (1) Budapest Music Center (1) Cabaret Medrano (1) Cantate Vegyeskar (1) Csalog Gábor (1) Cseh Tamás (1) D. Tóth Kriszta (2) Deák Kristóf (1) Dés László (1) Diótörő (1) Enyedi Ildikó (1) Építészet (2) Erkel színház (2) Erkel Színház (1) Falusi Mariann (1) Fekete Ernő (1) Fekete Kovács Kornél (1) Feke Pál (1) Film (1) film (5) folk (1) Grecsó Krisztián (1) Gyémánt Bálint (3) Hadik Irodalmi Szalon (1) Harcsa Veronika (5) Háy János (1) humor (2) ifjabb Sapszon Ferenc (1) Igor Sztravinszkij (2) Illés zenekar (1) Játékszín (1) jazz (3) John Grisham (1) Káel Csaba (1) Katona József színház (2) Kentaur (1) Képmás Est (1) Képmás Magazin (1) Kerekes Band (1) Kerényi Miklós Gábor (1) Keszég László (1) Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola (1) könyv (3) Lajkó Félix (1) Luciano Berio (1) Magyar Dal Napja (1) magyar film (3) magyar író (2) Magyar Színház (1) magyar zene (1) Márkos Albert (1) Márta István (1) Másik János (1) Merry (1) MÜPA (2) Musical (1) Nagy Sándor (1) NARTcore (1) Nika (1) Nina Kov (1) opera (5) Operaház (8) operett (1) Oscar-díj (1) Pándi Balázs (1) Papp Lajos (1) Parti Nagy Lajos (1) Pesti színház (1) pszichedelikus rock (1) Puccini (1) Pusztaszeri Kornél (1) Recirquel (1) Reisz Gábor (1) Richard Wagner (2) Rúzsa Magdi (1) Selmeczy György (1) Serbán Attila (1) Sir Elton John (1) Spiritisti (1) szatíra (1) Szente Vajk (1) Szikora János (1) színház (4) Szörényi Levente (1) Szörényi Őrs (1) Takahashi Yuya (1) Tenessee Williams (1) Testről és lélekről (1) The Merry Poppins (1) Udvaros Dorottya (1) Ugron Zsolna (1) Vámos Miklós (1) Várkert Bazár (2) Vastag Csaba (1) Vecsei H. Miklós (1) Venekei Marianmna (1) Veres Mónika (1) Vladimir Viszockij (1) Weiszer Alinda (1) zene (9) Zeneakadémia (1) Zomborácz Virág (1) Címkefelhő

Friss topikok

Levél Az élet fája című film után

2011.09.27. 23:10 Sombokor

Kedves Moderátor úr!

 

Filmesztétaként nem volt szerencsém ismerni Önt- részint az én tudatlanságom volt az oka, részint az a tény, hogy Ön nem sztárolja magát eléggé. De jött egy lehetőség és időnként elmegyek abba a filmklubba, amit Ön a zsidó közösségi házban keddenként vezet. Nagyon tisztelem Önt azért a tevékenységért, hogy kikaparja nekünk a gesztenyét, hogy olyan filmeket tálal, amik mérhetetlenül komoly gondolatokra késztetnek, bizsergető érzelmeket korbácsolnak, amelyek után az életünk már többé nem lehet az, ami korábban volt. És bizony ezek a filmek megdolgoztatnak bennünket, ezek egyike sem valóságsó, itt szenvedni kell a filmnézés közben is, össze kell rakni fejben például a szimbólumokat, hogy a film vége is érthető legyen – nem lankadhat a figyelem egy pillanatra sem, koncentrálnunk kell, minden apróságra nyitottnak kell végig maradnunk. Ha nem így teszünk, az este vége csalódás egy meg nem értett film miatt. Ugyanakkor ezek a filmek az én határaimat feszegetik, nem csak a gondolataimban szereplő határokat értem ezalatt, hanem sajátos képi világukat például, a vetített művek lassúságát, vágási technikáját, stb. Új világ tárul fel előttem ezeknek a filmeknek a segítségével, időnként olybá tűnik, mint Judit a Bartók műben, kapok egy-egy kulcsot – csak én nem a szobákhoz, hanem magamhoz. Élvezem, hogy ezek a filmek a vászon elsötétedése után is élnek. A helyszínen vitára késztetnek, de aki nem marad, az is elviszi magával a lehetetlent.

És itt van az a pont, ahol nem tudok Önnel egyetérteni. Többször éreztem már, hogy felkészületlenül áll a hallgatóság elé, a filmet kiválóan ismeri ugyan, az összes szimbólum, rezdülés, zenei aláfestés, grimasz, mimika, mozdulat a kisujjában van, de a helyzetet (politikai, gazdasági háttér például) amiben vagy amire válaszul a mű született, már nem kutatta alaposabban. Így van a nézőkkel is; kicsit úgy bánik velünk, mint a kisfiú, aki karácsonyra kapott ajándékot, de annak nem örül, mert mennyivel nagyobbat is kaphatott volna. Mire is gondolok? Ma a film előtti megnyitón volt egy megjegyzése, hogy a film után egyre többen rohannak haza, mert otthon sír a három gyerek hirtelen………. Kérem, miért nem örül annak, hogy kb. ötven ember kíváncsi volt egy olyan filmre, amit annak ellenére, hogy Brad Pitt és Sean Penn voltak a főszereplők, és Cannes-ban idén nagydíjat nyert, nem mutattak be a magyar mozik? Miért nem örül annak, hogy ma Budapesten kb. ötven ember áldoz időt, pénzt arra, hogy egy művészfilmet megnézzen? Tudom, igaza van, ez a teremnyi ember egy Budapesten rémesen kevés. Ez egy misét sem ér meg. Viszont ne felejtse el, ma is volt a tévében két valóságsóról is összefoglaló, ma is alusznak az utcán több ezren és turkálnak a kukában…….. Ha így nézzük, akkor áldás, hogy ennyien ott voltunk (még akkor is, ha 900 Ft nem nagy pénz). Értem én, mindenkinek jobb lenne a film közben és után átélt érzelmeket, gondolatokat kibeszélni, megosztani és elcserélni, de ahogyan a filmbéli édesapa is elvágyódott a család mellől, mégis beállt a sorba, tette a dolgát – bizony, higgye el, jó páran vagyunk még, akik nem tudunk csak a vágyainknak élni. És mi nem negatív megjegyzést érdemlünk az Ön szájából, hanem elismerést, hogy anyagi körülményeinket nézve, vagy azt a tényt nézve, hogy egyedülálló szülőként kevesebb idő jut magunkra, mert több a feladatunk. Tehát Ön inkább legyen hálás nekünk, ahogyan mi is hálásak vagyunk Önnek. Ha kritizál, el fog marni bennünket, és akkor ötvenen sem lesznek legközelebb. Tudja, a fiam reggel elindul az iskolába, onnan rögtön edzésre megy, ahonnan este fél kilencre ért haza, holnap pedig osztálykirándulásra indul – hajnalban. Ön mit tett volna a helyemben? Elhiszi, hogy érdekelt volna a beszélgetés? Mert vannak kérdéseim és vannak gondolataim. Mert a film érdekes volt, meghökkentő, embert próbáló. Abszolút nem volt szokványos, hogy a film egyharmadánál a teremtés ilyen tiszta és manírmentes mozzanataival szembesülhettünk, a teremtés, az elve elrendeltetés, a létezés folyamata mutatkozott meg természeti képeken, felölelte a film az eget, a földet, a mikrobiológiát, a vízesést, a sziklát, a zöldet, az állatokat és a legvégén az embert. Ezen képek nézése során folyton dobolt bennem egy-egy természeti jelenség kapcsán: ez is fraktál, ez is fraktál…… és ez a szó számomra most kapott végre igazi értelmet (bár még egzaktul most sem tudnám elmagyarázni senkinek). Meseszép gondolatsor volt, tele illúzióval, allegóriával. Ezt követően az ötvenes évek amerikájában követhettük nyomon egy tizenéves kamaszfiú szemével a családi életet. Engem szinte minden képkockánál a 2003-ban Arany Oroszlán díjat nyert orosz filmre - melynek címe: A visszatérés – emlékeztetett. Egyrészt a téma hasonló (szigorú, de inkább távollévő apa, két kamaszfiú, ahol az idősebb fokozatosan átveszi az apa szerepét, annak távolsága miatt, majd mikor újra felbukkan a édesapa, a nagyfiú nem találja a helyét, félti pozícióját), másrészt a kamaszokat játszó fiúk fizimiskája is szinte azonos a két filmben. A két történetnek azonban eltérő a vége. A filmnek azonban nem ez a fő feszegetni valója. A kérdés a hit. Ezzel három szinten szembesíti a nézőt, három ember három különböző helyzet kapcsán, eltérő életkorukban és különböző évtizedekben keresi az utat Istenhez. A legnagyobb fiú miközben férfivá érik, természetszerűen szembetalálkozik a hit kérdésével, keresi helyét a világban, a már nem gyerek, még nem felnőtt kérdések között kérdőjelezi meg Istent, keresi, megpróbálja felismerni. Ahogyan a kérdések természetesen jönnek elő, olyan módon lel természetes választ, megtalálja helyét, ahogyan felnőtté válik, világos, hogy ez az út a megfelelő. Ez a fiú 19 éves korában meghal – nem lényeges, hogyan. A nem kommunikáló családban az anya ekkor rendül meg hitében, akkor veti Isten szemére kétkedéseit, ekkor teszi fel kérdéseit. A film végére, az idő múlásával tudja kimondani: Neked adom a gyermekemet.  Megbocsátást napfénnyel övezve (már tudom, a Nap a férfi szimbóluma) nyilatkozza ki, miközben pont úgy adja magát oda, mintha egy férfinek olvadna el a kezei között. A harmadik szint pedig a középső fiú, aki ötvenes éveiben gyertyát gyújt meghalt bátyja emlékére. Miközben a múlton mereng, rádöbben, fokozatosan elvesztette hitét a mindennapok taposómalmában, talán az is közrejátszott ebben, hogy a múlt árnyéka vezetett a jelene túlzott tisztaságához, szinte vegytiszta környezetéhez, melyben él. Már-már természetellenes a rend a lakásában, eszement a tisztaság, olyan érzésem volt, mintha azt a lakást nem is lakná senki, csak ott hajtja éppen álomra a fejét. Munkahelye is csillogó, beton és üveg, lábai alatt az amerikai nagyváros, de amint gondolataiba mélyed, sivatagban jár. Kilépve az ajtón, észreveszi, hogy hiányzik a fa, a fű, a zöld, minden, ami Isten teremtménye, csak az veszi körbe, ami emberi kéz teremténye. Egy Isten nélküli, ember teremtette világba zárta el magát. A filmben többször kimondódik, hogy szeretet nélkül az élet nem r semmit, hogy a másik segítése a fő feladat, hogy az összetartozás, a család teheti csak az életet élhetővé, ezek nélkül semminek értelme nincs. És bizony szabad vágyakozva nézni az ablakon kifelé, míg a kisgyermeket altatjuk, de attól még tudnunk kell, hogy a helyünk a kisgyermek és az édesanya mellett van, még akkor is, ha ezért például arról az egyéni álomról kell lemondani, hogy híres zenészek lehessünk.

Pár szót még arról, miért nem maradtunk a beszélgetésen – azon kívül, hogy elsősorban édesanya vagyok, és ugyan három nem, de kettő gyerek várt itthon. Érdekelt volna, jó emberek mit tudnak nekem elmondani a filmről. Mivel láttam ismerőst a filmvetítés alatt, azt gondolom, tudtam volna táplálkozni, a beszélgetéstől többet kapni, egy-két dolog talán a helyére kerülhetett volna, ami most még nem teljesen világos – elég jól ismerem a gondolkodásmódját, kiegészítette volna az én gondolataimat. A közelmúltban viszont tört akkorát bennem, hogy nem merném fölvállalni, hogy elmondjam, amit gondolok – hiszen már ő a múltam. Erről a filmről pedig nem lehet a múlt említése nélkül beszélni. Nem beszélhetek a múltamról a múlt előtt, nem beszélhetek a múlt által kiváltott érzelmekről, gondolatokról a múltam előtt. Hallgatva ülhettem volna és okulhattam volna – ez nem én vagyok. Harmadik okom pedig a távozásra az volt, hogy barátnőmet sikerült rábeszélnem, hogy ezt a filmélményt megossza velem. Pontosan 23 éve vagyunk hétköznapi társak, tudom, hogy ez a film neki nehézséget okozott, nem örömet, tudom, hogy sok dolgot megértett, de voltak még kérdései, amiket viszont nem akart a közönség elé tárni, rám várt csak, magyarázzam én el, mit is gondolok. Azt is tudtam, hogy türelmét kivette a film, és tudtam, soha többé nem kérhetem meg, hogy kísérjen el a filmklubba. Azt gondoltam, tartozom neki annyival, ő kérésemre eljött, végigülte, együtt volt velem, akkor nekem is együtt kell hazamennem vele – ha ezt valaki nem érzi pont ugyanilyen természetesnek, az pont a film erejét nem értette meg: a szeretet mozgatja a világot, az tesz boldoggá. Kati szeretetből elkísért, én meg szeretetből elmentem vele haza a film után. Míg hazaértem összeszedtem a gondolataimat (magad Uram, ha szolgád nincs), és megírtam ezt a levelet Önnek.

 

Remélem, nem zavartam, remélem azt is, kicsit vendégszeretőbb módon áll hozzánk, filmszerető közönséghez a jövőben. Én nagyon örülnék neki!!!!!!!!!!!

 

Minden jót: Ágó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mormota.blog.hu/api/trackback/id/tr43261526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.