Tábortűz. De erre még visszatérek.
2012 decemberében egy disznóvágáson vettem részt. Vicces ötletnek tűnt a bejegyzésemnek azt a címet adni: csontig szaladt a kés a gyúrói udvaron. Bejegyzéseim látogatottsági statisztikáit figyelemmel szoktam kísérni, tudom már, nagyjából hol az a határ, mely után már új megtekintésre nem számíthatok (plusz mínusz egy-két kivétel). Nos, az említett bejegyzésemet követően a nézettségem az egekbe szökkent (direkt nem írok olvasottságot, biztos sokan csalódottan hagyták el az oldalamat, amint kiderült, nem a blikk kihelyezett tagozata vagyok). De ha már volt kettő ember, aki a cím miatt kattintott és végül el is olvasta az írást, már örülök. Ezért most ismét egy ütős címmel, egy bulvár-varázslattal kopogtatok.
Pedig a mai estének semmi köze nem volt se a bulvárhoz, se a celeb-léthez, se a nézettséghez. Vámos Miklós volt a mai este karmestere a Budapest Jazz Club színpadán. Volt ott minden, ami vámosos, volt beszélgetés, halkszavúság, tétovázás, szeretnivaló ügyetlenkedés, poénkodás egy másik, szintén a színpadon lévő férfival, és ott volt a VENDÉG. Aki egy laza beszélgetésben megmutatta ki is ő. De hogy kerül ide a tábortűz? Nos, a 80-as évek eleje, nyári táborok, óriási tábortűz, egy-vagy két srác gitárral és három-négy akkorddal elkezdte a Börtön ablakában c. dalt, majd ahogy az esti levegő (és a szúnyog) csípősebb lett, ahogy az este egyre jobban ránk borult és a tűz egyre inkább csak pislákolt, előkerültek a protest songok, azok a tiltakozási dalok, melyek az igazságtalanság, faji megkülönböztetés, globalizáció. ellen szóltak. Igazából nem túl nehéz zenei alapon igen komoly társadalmi problémát feszegető szövegek hangoztak el. Jó volt kicsit tiltakozni, jó volt a dülöngélős esti romantikában pár percre eggyé lenni valaminek az érdekében – és nagyon szerettük kicsit egymást. Mint ma………. Az előadás első felében Vámos Miklós és Bornai Tibor Kalózzene c. lemezükről mutattak be néhány dalt, két gitárral. Meghallgathattuk az pl. az Évértékelőt, a Lelassult Bluest – micsoda beszédes címek! Miközben történetek, adomák, sztorik töltötték ki az időt két zene között. Megcsodálhattuk, Bornai Tibor, a zenész, mennyire nagy alázattal dolgozik Vámos Miklós alá, milyen figyelemmel hagyja, hogy botladozzon végig a dalon, hol az akkordra, hol a szövegre figyelve, miközben profi módon lekíséri, aláfesti, felemeli – jobb tábortűz előadás kerekedett ki ebből, szórakoztató szövegekkel. A pokróc hiányzott, amibe a melegséget megőrzendő betakaróztunk ketten-hárman, közösség volt ez is, rövidnadrág fölé, amikor már nem hevített a tábortűz. De nem a pokróc hiánya tette, bármilyen kellemes és andalító is volt az első kb. egy óra, elég kevés lett volna egy esti programnak. Vártuk a csodát, és bizony megérte várni. A szünet után Falusi Mariann jött a színpadra, és innentől a TV adásokból már ismert beszélgetés kezdődött, melyben Mariann néha énekelt (szerintem keveset), néha Bornai jó ütemmel valami a helyzetnek nagyon megfelelő egyszavas viccet, beszólást helyezett el. És kikerekedett Mariann (nem a testalkatára értem), a szemünk előtt vált Padödőböl énekművésszé és színésznővé. Igen szerethető történetekkel színesítve ismerhettük meg kicsit közelebbről. Aztán meghallgathattuk, hogyan tud énekelni – ülve. Olvastam valahol, hogy ez igen nehéz, hiszen valahol (nem tudom, pontosan hol) támasztani kell, hogy a hangnak meglegyen a kellő öblössége, mélysége, és bizony ülve nincsen meg a megfelelő támaszték. Ezért énekelnek a nagy dívák szinte mindig állva (vagy időnként halva). És Mariann ülve is nagyon tud énekelni. A BJC falai kicsit kijjebb húzódtak – pedig nem is emelte teljesen a szája elé a mikrofont – a tábortűz lovagokat nem akarta lemosni. A teremben az egy főre eső libabőrök száma hamar elszaporodott, pedig zeneileg nem volt teljesen bonyolult a pár akkord, de hát aki tud kérem, az minden körülmények között tud. Alázatos volt, nem tolta le a színpadról társait, féltő szeretettel, mindvégig társait figyelve, Vámos Miklós apróbb botlásait kiigazítva tudott felejthetetlen mélységeket megnyitó hangon érzéseket közvetíteni. Akár egy olyan dalban, amit az előadás előtt látott életében először. Nagyon jól esett az az érzés, hogy aki ennyire gazdag, az ennyire szerethető, aki ennyire elismert, az ennyire közeli, megfogható, ennyire emberi is lehet. És ez nem derülhetett ki máshol, csakis a tábortűz mellett.
