HTML

Second-hand kultúra

".......a színház, ahol nem a darab érdekelt, hanem az, amit én majd mondok róla, az irodalom, amelyből nem a könyvek érdekeltek, hanem az írók......" Márai Sándor: Születésnap

Címkék

A38 (3) ASD (1) Asperger-szindróma (1) Átrium Film-Színház (1) Audrey Tatou (1) Autizmus Spektrum Zavar (1) A legjobb játék (1) A vágy villamosa (1) Balett (2) Bazilika (1) Beck Zoli (1) Benkő Róbert (1) Bereményi Géza (1) Berki Tamás (1) Billy Elliot (1) Bin Jip (1) Bodzsár Márk (1) Borbély Alexandra (1) Boris Vyan (1) Bornai Tibor (1) Böszörményi-Nagy Gergely (1) Budafoki Dohnányi zenekar (1) Budapest 100 (1) Budapest Jazz Club (1) Budapest Music Center (1) Cabaret Medrano (1) Cantate Vegyeskar (1) Csalog Gábor (1) Cseh Tamás (1) D. Tóth Kriszta (2) Deák Kristóf (1) Dés László (1) Diótörő (1) Enyedi Ildikó (1) Építészet (2) Erkel színház (2) Erkel Színház (1) Falusi Mariann (1) Fekete Ernő (1) Fekete Kovács Kornél (1) Feke Pál (1) Film (1) film (5) folk (1) Grecsó Krisztián (1) Gyémánt Bálint (3) Hadik Irodalmi Szalon (1) Harcsa Veronika (5) Háy János (1) humor (2) ifjabb Sapszon Ferenc (1) Igor Sztravinszkij (2) Illés zenekar (1) Játékszín (1) jazz (3) John Grisham (1) Káel Csaba (1) Katona József színház (2) Kentaur (1) Képmás Est (1) Képmás Magazin (1) Kerekes Band (1) Kerényi Miklós Gábor (1) Keszég László (1) Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola (1) könyv (3) Lajkó Félix (1) Luciano Berio (1) Magyar Dal Napja (1) magyar film (3) magyar író (2) Magyar Színház (1) magyar zene (1) Márkos Albert (1) Márta István (1) Másik János (1) Merry (1) MÜPA (2) Musical (1) Nagy Sándor (1) NARTcore (1) Nika (1) Nina Kov (1) opera (5) Operaház (8) operett (1) Oscar-díj (1) Pándi Balázs (1) Papp Lajos (1) Parti Nagy Lajos (1) Pesti színház (1) pszichedelikus rock (1) Puccini (1) Pusztaszeri Kornél (1) Recirquel (1) Reisz Gábor (1) Richard Wagner (2) Rúzsa Magdi (1) Selmeczy György (1) Serbán Attila (1) Sir Elton John (1) Spiritisti (1) szatíra (1) Szente Vajk (1) Szikora János (1) színház (4) Szörényi Levente (1) Szörényi Őrs (1) Takahashi Yuya (1) Tenessee Williams (1) Testről és lélekről (1) The Merry Poppins (1) Udvaros Dorottya (1) Ugron Zsolna (1) Vámos Miklós (1) Várkert Bazár (2) Vastag Csaba (1) Vecsei H. Miklós (1) Venekei Marianmna (1) Veres Mónika (1) Vladimir Viszockij (1) Weiszer Alinda (1) zene (9) Zeneakadémia (1) Zomborácz Virág (1) Címkefelhő

Friss topikok

Birdman, a vágyak szárnyai

2015.04.14. 22:42 Sombokor

És megint egy film, ami elgondolkodtat és a billentyűkhöz ültet. Igaz, nem akármilyen, Oscart kapott január végén, de volt olyan Oscar díjas film, amit semmi esetre sem néznék meg – különböző okok miatt. Ezt megnéztem, és bár nem vágyom arra, hogy többször egymásba botoljunk a filmmel, azért azt gondolom, ha csak úgy kapcsolgatás közben a tévén majd elém kerül, belemerülök újra.

A film sztorija röviden nem elmondható, vagyis de, de az úgysem az lesz, amiről szól. Erről is szól, vagyis inkább ez az alapsztori, a váz a lényeghez, de nem erről szól. Viszont, hogy miről szól, azt órákon át lehetne felfejtegetni. Van egy túlzottan éles realista vonala, egy gogoli amerikai érzés (belátom ez kissé ironikusan hat, de nem az). Egyszerűen a színház szűk folyosóit, a színpadon állókra hulló fény valóságát, a próbák nehézségeit, a bemutató előtti feszültséget, feszültségeket, a színházon belülii viszonyokat és azok átrendeződését, a szakadt harisnyanadrágokat,parókát, vérpatront, a díszleteket, ahol a szekrény nem tárol, csak úgy áll(dogál), mert olyan, mintha………….Van egy mellőzöttség érzés - ez talán két síkon is fellelhető, részint életkori sajátosságra való tekintettel, részint abból az aspektusból, hogy a főszereplő korábban nagy sztár volt egy gagyi filmben, most pedig sztárocska szeretne lenni egy művészi darabban. Igen, sztárocska, mert már nem a celebség a lényeg, hanem a vonal a vécépapíron. Hogy ezt nem érted? Világos, meg kell nézni a filmet. Van egy apa-lánya konfliktus, ahol a konfliktus valójában azért van, mert ők teljesen egyformák – csak ezt egy darabig egyik sem veszi észre. Az apa a család helyett a karrierre koncentrált, de a fejében most szuperegóként korábbi szerepe – a Birdman, vagyis Madárember –uralkodik, olyanformán, mintha ez egy hosszú házasság lenne: hol támogatóan, hol nehezítőleg jelenik meg a volt sztár életében, képzelgéseiben. Lánya hasonlóan fogékony a lelki rezdülésekre, az ő kisiklását az elvonón kezelték. Párkányon üldögélni, vágyakozva lenézni mindketten egyaránt szoktak. Birdman esetében talán ez annak a jele is lehet, hogy valamikor fentről szemlélte a „népet”, felülemelkedett, király volt egy hollywoodi szuperprodukció hőse. Ez a megélhetés szabadságát, a felül levés szabadságát adta a repülés szabadságát, viszont a művészi tehetség kordába szorítását, az elnyomását, a valódi mesterségének sutba dobását. Birdman érzi, evvel nem hagy nyomot a földön, mert jöhet a Batman, a Macskanő, és holnapra minden elhalványul. Visszatéréséhez egy igazi darabot választ, igazi színházban a Broadway-n. Persze ez a darab sem megy hírverés nélkül, különböző véletlen (és szerencsétlen) események közrejátszanak abban, hogy a szociális média besegítsen, így sikerül telt házas bemutatót összehozni. Bár a pénztelenség szorongatja a főhőst, valójában számára nem a pénzszerzés, az anyagi haszon a cél. Mindent, szó szerint mindent egy lapra tesz fel annak érdekében, hogy nyoma maradjon, hogy valami megismételhetetlenül mélyet alkosson, olyat, amire a legszigorúbb színikritikus is megnyalja az ujját. Valami ismételhetetlent szeretne, és ezt sikerül is megtennie – bár olyan eszközzel, mellyel soha többé nem élhet. Innen nincs tovább, a film befejezése adja magát. Ugyanez a beteljesült cél és az azt követő céltalanság még egy mellékszereplő életében is jelen van, az egyik színésznő minden vágya az volt, hogy egy Broadway-darabban játsszon, most, hogy ez megvalósul, az élete céltalan lett. A nő élete középszerűsége miatt lett üres, Birdman élete a soha meg nem ismételhető nagy dobás, önkiadás, az ego kitárása miatt. Más íze van a két céltalanságnak – talán az egyik célTALANság, a másik pedig cél nélküliség. Az egyik nem látja, mert annyira nincs magasan, nem kapja a következő célt, mert onnan, ahol a lány tartózkodik, több el nem érhető. A másik az elért célnál sokkal több, de már nincsen eszköze, már minden aduját kicsapta, már az összes golyóját ellőtte. Birdmanná, madáremberré kell válni hát – evvel a lánya csodálatát is magáénak érezheti. Ahogyan Birdman a főszereplő életét meghatározta, úgy az apa „megszűnésével” a lányának is lett egy saját Birdmanja. Egy kicsit talán hollywoodi, terminátoros-batmanos Birdman, de mégis olyan, aki eljátszotta az életét a színpadon – szó szerint.

A film rendezője mexikói, és olyan híres filmet tudhat már maga mögött, mint pl. a 21 gramm. Tehát Alejandro Gonzalez Inarritu nem kispályás játékos, ezzel a filmmel is megdöbbentő alkotásra volt képes. Pillanatok alatt vágott át a képi világ New York nyüzsgő utcájáról egy Birdman-film csatajelenetébe, robbanásokkal, füstölgő helikopterekkel, Birdmannal és a rá támadó gonosz tarajos sárkánnyal, mely természetesen sokkal nagyobb a felhőkarcolóknál. És következő percben a színész a szűk színházi folyosón siet az öltöző felé, utána lohol a kamera (vagy előtte), hogy a képzeletünket még reálisabb helyzetbe ringassa, a háttérben aláfestésül szolgáló dobogás pedig segít a szívverésünk ütemét az éppen látott helyzetben létező színész hangulatához, dühéhez, félelméhez igazítani. Piszok nagy varázslat ez a film, rettentően sokrétű, de nem úgy, mint Shrek hagyma elmélete (minél többet leszedsz a hagymahéjakból, annál könnyebben fogod észrevenni a belsejét), hanem ez inkább saláta rétegekből áll: ez roppanós, ennek keserű íze van, ez zöld, az sárga, mégis az egész együtt éhet olt, kellemes a szemnek, szájnak, jó az illata és emészthető.

A főszereplő, aki hol egy lélegző, félő, öregedő, eltűnni nem akaró tehetség, hol maga Birdman az a Michael Keaton, aki a valóságban kétszer is volt Batman – micsoda csavar és micsoda rendezői kiszólás, fricska. A filmben ellenlábasa a new yorki művészvilág fenegyerekét, a szókimondó és igazságosztó szuperegót alakító Edward Norton, akit többek között korábban az Amerikai história X c. filmben fehérbőrű rasszistaként láthattunk – kiváló alakítása volt az is. A lélekben túl finom, helyét a világban nem találó lányt Emma Stone alakítja iszonyú nagy boci szemekkel. A helynemtalálásban Edward Norton méltó társa a filmben, bár a gyökértelenségük máshonnan táplálkozik: Emma Stonenak eszköze nincsen még a gyökerei leeresztéséhez, Edward Norton pedig nem foglalkozik gyökereivel és azok földbe eresztésével – a film végére látni véljük Stone gyökérkezdeményeit, Norton gyökértelensége tartósnak tűnik. Mennyire fura, hogy egy képzelt SELF, egy bármilyen okból követhető szülő (a hagyomány) - akire büszke lehet az ember lánya, a merészség és a szabadság (önmagunk) felvállalása mind táptalaj a gyökérnek – ami ugyan megköt, de így maradhat nyomunk a földön. Emma Stone a gyógyulás felé tart, gyökerei előbukkanása segítségére lesz, pozitív a jövőképe a filmbeli szereplőnek. Norton karakterére a teljes összeomlás vár, élete rendezetlen, kapcsolatai, megoldásai rettentően élesek, bántóak, a gyökértelenség (amire büszke, mert lazaságot biztosít) szétzúzza a személyiségét, veszni fog – sejteti a film.

Ez egy mélységesen izzadtsággal tömött realista film, minden szívdobbanás egyszerre üt és végre pár percig értettem miért szenved igazán a művész. Ugyanakkor ez egy olyan film, ami tükröt tart a hollywoodi kasszasikereknek, a fölösleges riogatós, hősös, nivótlan alkotásoknak, másik oldalról viszont belenézeti a tükörbe a kritikusokat is, hiszen egy jelenetben azt is ábrázolja, hogy a kritika úgy is születik (és dönt sorsokról, darabokról), hogy a kritikus meg sem nézi, át sem éli azt. Birdman szerint a kritikus címkéz – hiszen a dolgok nem azok, aminek elnevezzük őket, hanem pusztán csak önmaguk. Nos, ezt a filmet szerettem volna én címkézni, hiszen nem vagyok esszéista, nem vagyok filológus, nem vagyok filozófus, nem vagyok rendező, a háttérben zajló folyamatokhoz mit sem értek, én csak címkézni tudok, és ajánlani vagy nem ajánlani egy filmet. De én nem találok megfelelő címkét ennek a filmnek. Ez egyszerűen Birdman.

Szólj hozzá!

Címkék: Film Oscar-díj

A bejegyzés trackback címe:

https://mormota.blog.hu/api/trackback/id/tr317369104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.