HTML

Second-hand kultúra

".......a színház, ahol nem a darab érdekelt, hanem az, amit én majd mondok róla, az irodalom, amelyből nem a könyvek érdekeltek, hanem az írók......" Márai Sándor: Születésnap

Címkék

A38 (3) ASD (1) Asperger-szindróma (1) Átrium Film-Színház (1) Audrey Tatou (1) Autizmus Spektrum Zavar (1) A legjobb játék (1) A vágy villamosa (1) Balett (2) Bazilika (1) Beck Zoli (1) Benkő Róbert (1) Bereményi Géza (1) Berki Tamás (1) Billy Elliot (1) Bin Jip (1) Bodzsár Márk (1) Borbély Alexandra (1) Boris Vyan (1) Bornai Tibor (1) Böszörményi-Nagy Gergely (1) Budafoki Dohnányi zenekar (1) Budapest 100 (1) Budapest Jazz Club (1) Budapest Music Center (1) Cabaret Medrano (1) Cantate Vegyeskar (1) Csalog Gábor (1) Cseh Tamás (1) D. Tóth Kriszta (2) Deák Kristóf (1) Dés László (1) Diótörő (1) Enyedi Ildikó (1) Építészet (2) Erkel színház (2) Erkel Színház (1) Falusi Mariann (1) Fekete Ernő (1) Fekete Kovács Kornél (1) Feke Pál (1) Film (1) film (5) folk (1) Grecsó Krisztián (1) Gyémánt Bálint (3) Hadik Irodalmi Szalon (1) Harcsa Veronika (5) Háy János (1) humor (2) ifjabb Sapszon Ferenc (1) Igor Sztravinszkij (2) Illés zenekar (1) Játékszín (1) jazz (3) John Grisham (1) Káel Csaba (1) Katona József színház (2) Kentaur (1) Képmás Est (1) Képmás Magazin (1) Kerekes Band (1) Kerényi Miklós Gábor (1) Keszég László (1) Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola (1) könyv (3) Lajkó Félix (1) Luciano Berio (1) Magyar Dal Napja (1) magyar film (3) magyar író (2) Magyar Színház (1) magyar zene (1) Márkos Albert (1) Márta István (1) Másik János (1) Merry (1) MÜPA (2) Musical (1) Nagy Sándor (1) NARTcore (1) Nika (1) Nina Kov (1) opera (5) Operaház (8) operett (1) Oscar-díj (1) Pándi Balázs (1) Papp Lajos (1) Parti Nagy Lajos (1) Pesti színház (1) pszichedelikus rock (1) Puccini (1) Pusztaszeri Kornél (1) Recirquel (1) Reisz Gábor (1) Richard Wagner (2) Rúzsa Magdi (1) Selmeczy György (1) Serbán Attila (1) Sir Elton John (1) Spiritisti (1) szatíra (1) Szente Vajk (1) Szikora János (1) színház (4) Szörényi Levente (1) Szörényi Őrs (1) Takahashi Yuya (1) Tenessee Williams (1) Testről és lélekről (1) The Merry Poppins (1) Udvaros Dorottya (1) Ugron Zsolna (1) Vámos Miklós (1) Várkert Bazár (2) Vastag Csaba (1) Vecsei H. Miklós (1) Venekei Marianmna (1) Veres Mónika (1) Vladimir Viszockij (1) Weiszer Alinda (1) zene (9) Zeneakadémia (1) Zomborácz Virág (1) Címkefelhő

Friss topikok

Egy kisfú nagy álommal – maradhat?

2017.07.01. 13:22 Sombokor

Egy héten belül másodszor részesültem abban a szerencsében, hogy az Erkel Színházban jártam. Sir Elton John zenéjére alkotott Billy Elliot c. musical-t néztem meg, ami már régi vágyam volt. Magam sem értem, hiszen musicalról van szó, amit hamis csillogása, gyenge zenéje, átlagos megoldásai miatt általában nem kedvelek. A Vámpírok Bálja néhány éve azonban megmutatta, csapdába esek, ha mindenről ugyanazt a sablon feltételezem, és esélyt sem adok. Talán erről a darabtól azért vártam többet, mert hiszen az Operaházban mutatták be, akkor biztosan jó. Hát megnéztem, aludtam rá egyet, bevásároltam és főztem, hogy legyen időm emésztgetni, forgatni, fogalmazni a véleményem. Nos, ha a darabról összességében, egy jelzővel kell véleményt mondanom, akkor nem jó. Nekem nem. Partnerem tőlem függetlenül úgy fogalmazta meg: ez olyan közepes volt. Szerencse, hogy nem áldoztunk sokat a jegyre, az utolsó előtti sorban ültünk (ahonnan legalább olyan jól látni, mint az első sorokból).

 Sir Elton John zenéje jó, kikapcsoló, andalító – de nem több. Volt egy pillanat, amikor azt éreztem, Balatonszabadi-Sóstón a Pusztatorony téren ülök egy doboz sörrel a kezemben a pizzázóval szemben, nézem az esti császkáló tömeget, akik flipp-flopp papucsban, maguk előtt gyerekeket tolva, maguk mögött gumicsónakot vagy gumimatracot vonszolva fáradtan cipelik naptól szárított testüket a vacsora felé, miközben a pizzázó teraszáról három meg nem értett, elfáradt harmadrendű zeneművészeti kisiparos unásig elkoptatott slágerekkel andalít. Egyrészt ez az érzés otthonosan érintett, másrészt felkaptam a fejem: na, ne már! Azonban már ott is volt a következő felhördülni-való: nem értem, miért ír valaki rockzenét, ha nem tud. A darabban egy helyen a kisfiú nagyon mérges, dühében tombol. Ehhez kell a rockzene. Kell bizony, mert hiányzik. Valamiféle euróvíziós rockutánzat van helyette, olyan, amiért Conchita Wurst örömmel tapsikolna csillogó revű-ruhácskájában. Ha a szereplő mozgása nem lenne zseniális, bizony még a paradicsom is repkedhetne, ez a zenei rész annyira gagyi….. A zenének nincsen egy részlete sem, amire emlékeznék, amit hazafelé dúdolnék, amit újra meghallgatnék. Nem rossz, hangulatos, de nagyon jellegtelen, egyszer használatos.

 Az éneklésről: HÁÁÁÁÁÁÁT………… A fiú többször kerül olyan helyzetbe, hogy magának kell kezdenie a dalt – egy vagy több hangszer kíséretével. A dal-betét  kezdése nem pontos, bizonytalan – értem én, hogy nehéz elkezdeni, de ez engem, a nézőt nem annyira érdekel. A többiektől sem várhattunk kiemelkedő énekteljesítményt, a hangszínek nem voltak kiemelkedőek, nem kíván nagy éneklést a darab – teljesen átlagos teljesítményt nyújtottak. Attól meg egyenesen kikészülök, ami a musical sajátja: a főszereplő egy duettben elvérezteti a szívét, a lelkét látom megszakadtan távozni, már majdnem elérzékenyülök, mert annyira meghitt és minden rózsaszínsége ellenére betalál, amikor hirtelen változik a színpadkép, és ugyanő önfeledten ugrálgat, minden korábbi komoly probléma ellenére. Ez nem a darab hibája, sajnos ez a talmiság musical-sajátosság – és ebben a darabban kijut ebből bőven. Ahogy a többi sablonból is, akár az alap-tröténetet (szegény kisfiú tehetségével győz és kitör a szegénységből), akár a zenei megoldásokat, akár a duetteket nézzük. Az összekötő szövegek gyengék, giccsesen előadottak, nagyon musical-es, semmi üdítő eltérés nincs a nagy átlagtól, a nagy musicaltől. Ezen a téren az Operaház nem hazudtolja meg önmagát (ők a darab színpadra álmodói, csak most a felújítás miatt látható az Erkelben): ugyanolyan sablont állít színpadra, mint a legtöbb balettje esetében. Hiányzik nagyon az üde, kreatív, csillogó alkotó eszme, ami friss előadásokat, sokáig nem felejthető megoldásokat nyújtana a kíváncsi néző számára. Több éves operaházi nézőségem alatt alig két-három darabról tudok fennen zengeni, a többség annyira elég, hogy kipipálhtaom, ezt is láttam. Billy Elliot tökéletesen beleillik ebbe a koncepcióba.

Musical elhagyhatatlan elem a tánc, és erről szívesen osztom meg a tapasztalatomat végre. Olvastam egy kritikát, abban az állt, egy fiú táncolja a főszerepet. Most látom a darab színlapján, hogy hat kisfiúból választhatok – sajnos fénykép nincs információként (bár az utolsó sorból valószínűleg nem láttam annyira az arcát, hogy felismerném) – így sajnos a fiú nevét nem fogom tudni megosztani. Ez viszont semmit nem von le abból az értékből, amit ő a színpadra tesz. Ő viszi a vállán a darabot, annyira tehetséges. Hibátlanul, taktusra pontosan táncol, moccanatlanul kitart, ütemre pörög, nagyokat ugrik – lenyűgöző a tehetsége. Mindegy, hogy a zene balettet, hip-hopot, rockot vagy revüt kíván – mindenben otthon van. Még szteppel is, és nem is akárhogyan. A darab legerősebb jelenetei azok voltak, amikor az ő táncbetéteiben gyönyörködhettünk: Hattyúk-tava betét, revű-elemek, dühöngése rock-zenére (még akkor is, ha a zene gyenge volt) – a stílusjegyeket, jellemzőket hibátlanul levette és tálalta elénk. Imádtam azt a jelenetet, ahol Billy barátjával női ruhákat próbál – majd végül bohócjelmezbe öltözve szteppet nyomnak – sajnáltam, hogy ezt a fricskát, laza-vidámságot nem volt képes megtartani az egész darab.

 A színpadkép nagyon változatos, egy darabban kell bemutatni a szegény bányászvidék utcáit és a revü csillogását, meg a fiú otthonát. Ezt nagyon sok kellékkel, meg színfalak cseréjével oldották meg. Na, ezt kitalálni, cserélni a képet pillanatok alatt, zökkenőmentesen, csendben – ez zseniális volt. És működik, pedig nagyon sok szereplős a darab, és sokszor maguk a szereplők kell kivigyék a széket, korlátot, stb. És mindenki tudja, mikor mi a feladata – ez lenyűgöző. Ahogyan a ruhák is – ennyi átöltözést egy darabban talán még soha nem láttam. Le a kalappal a kitalálók, megszervezők, és működtetők előtt, ez kiváló munka.

 Szóval a darab átlagos, egy-két erős jelenettel, ami viszont sosem a zene vagy az ének miatt erős. Számomra egyik legjobb jelenet az volt, amikor a bányászok a sztrájk végeztével alászállnak a bányába, Billy pedig – bőrönddel a kezében – London felé a színpadról kimegy. Nekem itt volt vége a darabnak. Sajnos Eltonnak nem. Ő még rávarrt egy nyálas halott anya-fiú duettet. Nagyon haragudtam rá, elvette a kis örömömet. A taps alatt a színészek meghajoltak, majd………………. fergeteges revü-előadásba kezdtek: színes csillogás, nagy táncbetétek, szteppcipők, fények, forgatag, szűnni nem akaró taps – és én arra gondoltam, ez igen!!!!!!!!!!!! Ez az igazi, ez Sir Elton John, ahogyan én elképzelem! Így már megnyugodva indulhattam haza, csak az a kérdés motoszkált bennem, miért nem lehetett az egész ilyen? Akkor biztosan sosem felejteném.

 És még valami. FIGYELEM! Ez nem gyerekeknek szóló darab! Nem véletlenül van ott a 14-es karika!!!!!!!! Végig hallottam a nézőtér zajait (zörgő zacskó, köhögés, suttogás) – ez jelzi egyrészt, hogy a többiek tudtak előadás közben másra is figyelni, másrészt azt, hogy én is tudtam közben másfelé figyelni. Mindezek ellenére nagyon zavaró volt, amikor a színpadon uralkodó drill, hangos kényszerítés, veszekedés (Billyre irányult) közben a kb. hétéves hangosan, hisztérikusan zokogott. A homoszexualitás, a káromkodás (sokszor a fiúk szájából is) nagyon talmi, nagyon álságosan, nagyon hiteltelenül jön le a színpadról, nagyon butának kell annak a gyereknek lennie, aki ezt nem érti, hogy ez nem igazán a valóság. De a drillel szemben tehetetlen a gyermeklélek. Még akkor is, ha tüllcsodában és lakkcipőben érkezik a családi program részeként.

 Nem tudom nem összehasonlítani Elton darabját Dés darabjával. Dés győz. Nekem mostantól Sir Elton John sztár helyét Dés László foglalja el. Mert van az az előadás, ami engem erre feljogosít. És az nem a Billy Elliot. Mindezek ellenére, akinek lehetősége akad rá, ne hagyja ki, egyszer nézhető.

1 komment

Címkék: Operaház Musical Erkel Színház Billy Elliot Balett Sir Elton John

A bejegyzés trackback címe:

https://mormota.blog.hu/api/trackback/id/tr4812633039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Batyuvitéz 2017.10.11. 08:06:12

Kedves Ági!
Te voltál az osztálytársunk 1975-83 közt a Kodályban? Kérlek mindenképp válaszolj a batyuvitez@gmail.com címre!
Edelényi Zsolt