Tegnap két igen mai élmény ért igen gyors egymásutánban, még az egyiket visszaböfögni sem volt időm, a másik már harsányan az érzelmeimet birizgálta. Véletlen egybeesés lenne? Fura, hogy vannak napok, amikor csak kapkodom az elmém, aztán meg egyfolytában csak a szenny és a mérhetetlen unalom. A Csörgess meg c. színházi előadást az m2 vetítette. Sajnos nem láttam az elejétől - így jár, akinek nincsen műsorújságja. Az egri Gárdonyi Géza Színház remek darabja volt a tavalyi évadban, Máté Gábor rendezésében. A legnyagoybb név (természetesen számomra, pesti embernek) a színészi gárdából Fenyő Iván volt. De a klényeg nem ő volt - bár kimondottan jól játszott, lazán és mégis pontosan hozta a rászabott figurákat -, hanem a darab maga. A darab szituációk sorozata. Olyan szituációké, amik nem fűződtek egybe szorosan, nem volt egyik helyzet a másiknak előfeltétele, nem jött az egyik kommunikációból logikusan a következő. Miközben mindvégig megvolt az az ív, ami mentén mégis összetartoztak, mégis lineárisan haladt a darab. Az egyik a mobiltelefon volt, hiszen minden helyzet azon bonyolódott, vagy akörül. A másik pedig az a lélektelen és sivár mai világ, amiben a mobilnak létjogosultsága van - akár, mint tárgy, akár, mint státusz-szimbólum, akár, mint kommunikációs segédeszköz. Mert az életet könnyebb azon rendezni, mint szemtől szemben. Mert a mobil magányában nem kell felelősséget vállalni, mert a mobil magányában nem kell avval szembesülnünk, a kimondott szuónak mekkora ereje van, mekkora becsapódást idéz elő a másik oldalon egy-egy félmondta vagy megjegyzés. Mobilon vitatkozva a vétel megszűntatésével egyszerűen kiléphetünk a kínos kommunikációból, nem kötelez semmi, nem kényszerít a folytatásra semmi. Joldnak ezért mondom, nem beszéljük meg a már nem létező dolgainkat telefonon. Mert a szeme, a mimikája, a gesztusai, a hangszínváltozásai nincsenek benne a rohadt térerőben. Nem egy mobillal van elintéznivalóm. Nem szabad teret engednem a dühömnek, hát térjek vissza a darabra. Fiatalos, nagyon mai, nagyon pörgős, vicces, de mindenekfelett elgondolkodtató. Sajnálom, hogy élőben nem lehettem részese ennek a valaminek, ennek a maiságnak. Hajrá Eger, még ilyen előadást, párat!
És akkor a Szkafander és pillangó c. film. Megtörtént esetet dolgoz fel. 1995-ben az Elle magazin főszerkesztője agyvérzést kapott és lebénult. Minden. Nem tudott nyelni, beszélni, mozogni. Csak gondolkodni. De azt nagyon. Hol szarkasztikusan, hol kissé cinikusan, hol halálra készülve, hol feladatokkal megrakodva. A bal szeme mozgott mindössze. Az ábécé közvetítésével, pislogással kombinálva, és két csodás nő segítségével megtanult türelmmel kommunikálni a külvilággal. A logopédusa és a könyvét leíró hölgy eszméletlen türelme és kitartása volt az, ami adott egy könyvet, aminek ugyanaz a címe, mint a filmnek. A film elején Jean-Do (Jean-Dominique Bauby) szinte mindig úgy érezte, egy szkafanderben van, valami mély tengerben, bezártan, magatehetetlenül sodródik a kissé zavaros vízben. A film közepe felé felismerte, hogy a belső fantáziáját használva akár pillangókról és nyíló virágokról is gondolkodhat. Emlékeit, fantáziáit és a testével történő napi törtáénéseit, a kezelésről alkotott véleményeit írta (íratta) le a könyvében. Egy olyan világot tárt fel, amiről elképzelésünk sem lehet, amíg az életünk rendben zajlik. Szavak nélkül, a türelem lépcsőfokain előrehaladva, a csodálatos nők közreműködésével alkotott valami olyat, amihez fogható talán csak a Trainspotting c. film lehet - azoknak a filmje, akik visszajöttek a halálból. Bár itt a halállal magával nem találkozunk, de a bezártsággal mindenképpen. És avval, hogyan lehet a leglehetetlenebb helyzetben is az elmét segítségül hívni a túléléshez. Ahogyan tette ezt Faludy a munkatáborban. Persze azért a film azt is bemutatja, hogy vannak pillanatok, amikor a szkafander üvege mögött verdes a pillangó, kiutat keresve. A bezárt szellem a tehetelen hústömegből szeretne kitörni és szárnyalni......... Azt gondolom, Lici mama is hasonlót érezhet. És csodálom, hogy mindig mosolyog és mindig Bennünket hallgat meg. Kiváncsi vagyok az ő pillangójára.........
