Szombaton nagyon magas vendégünk volt. Talán ha eléri a 100 cm-t is már……… A még éppen nem négyéves Gergő járt nálunk. Mi nagyon élveztük, remélem, ő is. Délután meglátogattuk a Természettudományi Múzeumot, mert nem szabadtéri program (eső miatt ez volt a jó), és mert ott lehet állatokat viszonylag testközelből látni. Bár a kiállításon az állatok preparáltak, műanyagok, a méreteket, a színeket, a hangokat lehet érezni és átélni. Ehhez megfelelő környezetet is teremtenek, mondjuk úgy divatos kifejezéssel élve, hogy autentikus környezetbe helyezik a nem élő állatokat. Ősemberek is mindennapi tevékenységüket végzik a kunyhó vagy a barlang előtt. Át lehet érezni a méreteket, ki lehet próbálni, be lehet menni…….. A földszinten pedig egy folyosón át lehet érezni azt a világot, amikor valaki búvárkodva csodálkozik rá a növényekre, halakra, egyéb állatokra. Bár Gergőt csak másfél órán keresztül nyűgözte le, és aztán otthon sem tört ki belőle a mesélhetnék, azért úgy láttam a szemén, betalált nála a dolog……… Remélem, nem tévedek J
Szombaton este a kultúr-napot megfejeltem egy színházelőadással. Kövek a zsebben a Thália színház Új színpadán. Kálloy Molnár Péter és Rudolf Péter örömjátéka. A helyszínt nem ismertem, belépve egy kisszoba, színpad nincsen, a padló a színpad. Pódiumra, dobogóra kell fölmászni, az a nézőtér. Minden fekete, díszletet pár thonett szék adott, amik zöld-narancssárga színűek voltak. A szék volt aztán minden, megfelelő pillanatban hol büfékocsi-ablak, hol mocsár lett belőle, ugyanúgy ahogy a színészekből hol ünnepelt amerikai színésznő, hol statiszta, hol rendező, hol kocsmáros, ahogy azt éppen a történet megkívánta. Az első két váltásnál még nagyon kellett figyelnem, ki kit is játszik, éppen hol tart a történet, de amint az agyam ráállt erre a formára, már nem okozott gondot és nagyon élveztem a darabot. Az az agyi átállás kellett ehhez, amit az ember az Escher-kehely szemlélésekor érez: még kehely, még kehely, hopp, most már két egymással farkasszemet néző profil…… Mitől billen át és mikor, ezt sokan kutatják, több fajta irányba folynak a kutatások, még igazán adekvát válasz nem született erre. De billenjek vissza a színielőadáshoz. Percenként változik, hogy például Rudolf Péter kit játszik. Más hangnem, más testtartás, más hangszín szükséges egy-egy karakter megformálásához és ez egyszer sem okozott gondot a másfél óra alatt egyik színésznek sem. Nem bakiztak, sőt az előadás pörgött és száguldott. Fürödtek a feladatban, és szemmel láthatóan élvezték. Ezért persze mi nézők is. Bevontak minket is a darabba, igaz, azokat, akik elöl ültek, azokat többet és aktívabban, de volt mód arra is, hogy minden nézőt statisztává tegyenek egy megfelelő pillanatban. Evvel kicsit még jobban átérezhettük a főkarakterek átlagosságát, kisemmizettségét, bár ez éppen csak a másodlagos cél volt, az elsődleges cél a nézők helyzetbe hozása volt, az, hogy a megszólított egyeseken nevessünk és a mozgással az esetleg lankadó figyelmet is fölébresszék. Szóval izgalmas megoldása volt egy olyan darabnak, amelyet valamikor a Pesti színházban is láttam már, és amint hallom, mostanában a Katona József Színház is játssza – nem ilyen nagy sikerrel, amint hallom. Mert a darab közepes, az előadás naggyá kizárólag a színpadra állítástól (a kétszereplős ötlettől) és a színészek óriási játékától lesz. Még akkor is, ha Rudolf Péter női karaktere mindenben emlékeztet az Egy szoknya egy nadrág c. film új változatában megformált női karakterére, Kálloy női alakját pedig láthatjuk a Beugróban…… A gyors helyzetmegoldások, a gyors jellemváltások amúgy is eszünkbe juttatják a Beugró c. produkciót, de a fiatalos lendületet is pont ezek adják meg. A sava-borsa az előadásnak ebből származik.
