Hamut szórok a fejemre – megpróbáltam utánanézni, honnan is ered ez a közmondás pontosan. Valamit sejtek, bizonyosságot kerestem, de Gugli, aki egyébként a barátom, most nem segített. Ha lennétek olyan jók és elárasztanátok avval, Ti mit gondoltok vagy tudtok erről a témáról, annak nagyon örülnék.
De ne álljak ki a hamu alól, ne kanyarodjak el a témától. Tapasztaltam valamit, és ez azért fontos, mert Benneteket is érint. Többször előfordult már, hogy későn írtam meg, ami megfogott, hogy hetekkel később öntöttem betűbe a keretek közé amúgy is nehezen beszorítható érzéseimet, amit egy-egy kulturális vállalkozás váltott ki belőlem. Olyankor szenvedek attól, hogy bár sok mindenre gondolok utólag (a távolság, az eltelt idő ilyenkor pluszt ad), mégsem lesz olyan igazi, olyan friss, olyan megélt, amennyire akkor lehetett volna, ha időben hozzáfogok a vállalkozáshoz. Valamikor ősszel tettem magamnak egy fogadalmat, hogy ezt nem fogom hagyni, nem engedem magam elfolyni, időben kiteszem az asztalra a fogyasztanivalót, hogy ne másnapos, elszáradt kiflivéget kelljen rágcsálnotok. Így tettem a vasárnapi Verdivel is. Aztán amint világgá kürtöltem, volt még időm, unatkoztam és újraolvastam a helyén. És bizonyossá váltam abban, amit addig csak sejtettem, hogy ez bizony nagyon gyenge. „Boborján, a történet enyhén szólva lapos! Nem, mert hegyen-völgyön Csomolungma is vót ottan”……… replikázik a jelenetben Dolák-Saly Róbert. Mindent a maga helyén kell szemlélni, de senkit nem érdekel az ok, Ti, akik olvasni szerettek, nem ezt érdemlitek. Én meg azon gondolkoztam, hogyan fordítsam vissza azt, aminek még nem kellett volna megtörténnie, ami még csak egy kiforratlan kezdemény volt és elbizakodottságomban engedtem napvilágra kerülni. Az egyik megoldásnak az tűnt, hogy kicsit átírom – ez, bevallom nem megy. Már le vannak fektetve a keretek, azok közé szorítani érzéseket és gondolatokat úgy, de mégis mélyebben – erre képtelen vagyok. Megfojt a gúzs. És valahol sajnálom kidobni azt, ami pedig akár jó is lehetne – csak esetleg nem ott és nem akkor. Másik megoldás az lehetne, ha széttörném darabra, mint egy porcelánt, a morzsákat összeszedném és mozaikszerűen, kicsi kötőanyagot keverve még közé, újra valamit alkotni, amiben ennek a cserepei is benne vannak, de mégis teljesen más. Ettől meg emiatt rettentem meg. Mert miért is kellene teljesen másnak lennie, amikor ilyen volt, ezt váltotta ki? Hiszen „csak” annyi a baj a bejegyzéssel, hogy lapos……… Hogy nincs íze………. Ha nem tudom a levest utólag ízesíteni, borítsam ki?
Azért figyelemre méltó visszajelzés, hogy mindössze egy kritikát kaptam – remélem Jold, megmaradsz tükörnek, és nem fogsz torzítani később sem. Ti többiek, ti nem olvastátok? Hé barátaim, hol vagytok olyankor, amikor szólni kellene, Te ez nem lesz így jó? Hogy esetleg gondold át újra? Nem érdekel, vagy nem mertek rám szólni? Katinak a letolás nem szól, Kati, miután elmondtam neki az aggodalmamat, megerősített. Igaz, ő is csak bátorítás után nyomott le a földre, kicsit be is csomagolta, hogy ne üssön akkorát (őt meg ezért szeretem), de megtette és ezt értékelem. Szóval barátaim, Ti többiek, kapjátok csak össze Magatokat!!!!!!!!
