Egy vallomással kezdem. A posztban található kép Alma Mahlerről, melyet Gustav Klimt festett, nem az én ötletem, lenyúltam. De annyira jó ötlet volt, hogy élek vele, másolom. De elmesélem, ha van időd, dőlj hátra kicsit!
Tegnap este a Várkert Bazárban jártam. Az esemény címe: Nagy Magyar Versek 1.0. A kultúra nagyon közel áll hozzám, akik olvasni szoktatok, ezt jól tudjátok. Akik ismertek, még jobban. Jöhet építészet, opera, festmény, bármi. Nem értek hozzá - vagy bizonyos értelemben igen. Nem értek hozzá, mert nem tudom, a festmény milyen technikával készült, legtöbbször nem tudom, amikor a novella íródott vajon részeg volt-e az író. De értek hozzá, mert megélem, eggyé olvadok, elveszek ezekben a szépségekben, ahogyan az őszi erdőben lehet gyönyörködni egy gyilkos galócában. Szóval az alapállás szerint nem értek hozzá, de fogyasztom és mérhetetlenül élvezem. A versekkel különösen úgy vagyok, hogy egy nyugodt vasárnap délutánon sem jut eszembe Weöres Sándor kötetet levenni a polcról és lapozgatni (ha ilyen hangulatom van, ott van nekem a jó öreg Márai, abba lapozgatok bele). De ismerem pl. Lackfi mai működését, szeretek a régebbi versekből is jó párat. Nos, ezért örültem, amikor jött egy lehetőség, hogy tágítsam ismét a határaimat: elmentem megnézni a Várkert Bazárt.
A cím alapján valami veretesre, valami fajsúlyos, nehéz bársony illatú estre számítottam: NAGY is és MAGYAR is........ Gondolkoztam, hogyan kell ehhez öltözni, aztán direkt alternatívabbra vettem a fazont. És tudjátok mit? Bejött!
Na jó, nem csigázlak tovább. Szóval a terem fekete. Fekete falak, fekete padló, fekete színpad...... És színes székek. Nem, nem holmi műanyag vackok, kényelmes, párnás székek. Amikor pedig leültem már és volt időm a színpadra figyelni, láttam, hogy hófehér bútorok várják az előadókat: fotelek, asztal. És olyan átlátszóan foszforeszkáló hatásúak volt. Azt éreztem, egy csokor kála van a színpadon. Fentről belógott egy tábla, ami akár egy üzemben is lóghatna, csak ott rozsdás vasból lenne. Rajta a betűk: ENEMVÉ, vagyis Nagy Magyar Versek. És akkor most a címről egy kicsit. Az ENEMVÉ azonnal megnyerte a tetszésem. Mert nem felkent, mert nem veretes. De értem én, hogy az semmit nem jelent. Értem én, hogy akkor csak a rappes generáció ülne be ezekre az estekre. Mégis úgy érzem, a teljes cím melléfogás. Azóta azon töprengek, mi lehetne jobb. Nem tudom. De ez nekem nem tetszik.
Beck Zoli a 30Y zenekarból nyitotta az estet. Gitárral, verselve-énekelve, kiváló rockos hanggal kellemes hangulatot teremtett. Fekete Ernő orgánuma elvarázsol, ahányszor csak megszólal, mondta is a nagy költők verseit. Udvaros Dorottya igazán Udvaros Dorottya volt, kiváló ütemmel, szép ejtéssel mondta a neki osztott verseket. Majd a sarokból előjött egy fiatal színész. És mondta, suttogta, sutyorogta, élte és élette a VERSET. A fizimiskája olyan volt: "hű de fiatal, de ezt a kölket én már láttam valahol". Szégyenlem, de a műsor után meg kellett néznem, ki volt ő (igen, már megint nem készültem előre). Nos, Vecsei H. Miklóshoz volt szerencsénk. Mert szerencsénk volt, az tuti! Időnként Ugron Zsolna olvasott fel pár bekezdést egy novellából. A háttérben két kivetítőn festmények, fényképek váltották egymást. A vetített anyag a versekhez volt igazítva.Sokszor annyira erős volt a kép, úgy belefeledkeztem, hogy kicsit kiestem a versfolyamból. Úgy éreztem ilyenkor, egy múzeumban nézem a csodás festményeket a huszadik század elejéről, de minden kép előtt állva felvehetek egy fülhallgatót, amiben egy Ady verset éppen Fekete Ernő szaval. Igazán komplex élmény volt! Csodálatosan összerakott este volt, kiváló nagy és többnyire nem annyira ismert versekkel, az 1900-as évek elejétől (József Attila, Ady Endre) a mai napokig (Bereményi Géza, Lackfi János, Grecsó Kisztián), és közte a "nagyok": Weöres Sándor, Csóóri Sándor, stb. A képek Klimttől az avantgardon át a költőkről készült fotókig mindent átöleltek. És itt hiányérzetem támadt. Mivel az est lényege a hangulat teremtése a versekkel a zenével, a képekkel, nem sokszor hangzott el, kinek melyik művét halljuk. Értem, hogy a cél nem a didaktikus tudás átnyomása volt, de például Petőfi egy őrülettel kapcsolatos versének szívesen utána olvasnék, és nehéz lesz rátalálni ilyen minimálisi információ alapján a neten. Szívesen vettem volna egy listát, hogy a műsorban elhangzott versek, a műsorban látható képek és fotók szerzői, címei......... Lehetne ez a lista akár a facebook eseményhez csatolva, vagy a bejáratnál egy táblára (na jó, háromra) kitéve........... De még jobb lenne kézbe adva. Például azt sem tudom, Ugron Zsolna kinek melyik novellájából olvasott. Vagy felolvasta-e egyáltalán az egészet? Azt, hogy novellát olvas, ő mondta el egy átkötő szövegben, ha nem mondja, abban sem lettem volna biztos, hogy novella, vagy szabadvers. Igaz, ez a tény mindegy is a befogadás szempontjából, hiszen nem figyelek másképp, ha valamiről tudom, hogy novella.
A színpadképen az ENEMVÉ tábla nem idegen, elegáns. De valamiféle kontrasztot sejtet, valami olyat, ami nem sarkos, ami békében megfér. Amikor vártam, ezt még nem tudtam, de az est végére összeállt. Fekete Ernő és Udvaros Dorottya a régi, megszokott, Vers mindenkinek adásból ismert veretes versmondást hozta, nagy, kifejező hangsúlyokkal, szinte mozdulatlanul, csak a szövegre koncentrálva. Vecsei H. Miklós elementárisan más. Az egész teste adja át a mondanivalót. Vidám, néhol koboldos, ha kell, kicsit belehal, kiváló ritmusérzéke van. Az első tapsot is ő kapta. Rengeteg verset mondott el fejből. Hihetetlen nagy élmény volt tőle verset hallani. Beck Zoli megzenésített verseit pedig órákon át tudtam volna még hallgatni. A régi stílus végig keveredett az újjal. Nem volt születési sorrend a versek között, Ady volt a vége felé is, nem volt kitétel, hogy Adyt csak Fekete Ernő szavalhat, nem volt kötelező az sem, ha Vecsei H. szaval, csak friss és fiatalos szavalás lesz......... A múlt és a jelen, a régi és a mai, az ENEMVÉS -ség és a Nagy Magyar Versek-ség végig ide-oda hullámzott. Nem elvált, hanem megfért, együtt élt, egymásba folyt. Valamiféle "ilyen volt, ilyen lett" állapot jött létre, amelyben sem a VOLT, sem a LETT nem volt rosszabb vagy jobb a másiknál. Emiatt sem tudom, mi lehetne ennél jobb cím, pedig kell lennie! Mert ez egy nem egy este, ez egy sorozat. Olyan, ami az időseket és a fiatalokat egyaránt le szeretné ültetni egy időben, egy helyen verset hallgatni. Amolyan "hozd el a nagypapát is" stílusú program. És működik! A nézőtéren sok fiatal, és talán ugyanannyi ötven plusz ült. És tapsoltunk.
A végére fantasztikusan éreztem magam. És szégyenlem magam, amiért nem olvasok Pilinszkyt. Megyek is a boltba, délig még nyitva van...........
