Erre a hétvégére kevesebb kultúra jutott, mégis izgalmas dolgokban volt részem. Szombaton elkísértem Joldot egy beszélgetésre, Duncan Shelley íróval. Ez a világ számomra még ismeretlen, és bár sok tényező miatt a beszélgetést rettentő kamunak éreztem (nem a hallgatóság részéről), úgy érzem, csak akkor lesz a véleményem korrekt, ha a suttogó ember írásait is megismerem. Most csak annyit tudok róla, hogy roppant rossz előadó (11 fő hallgatta a suttogását, hiába kérdeztek vissza többször, hogy mit is mondott, nem igyekezett hangosabbnak lenni). Olyan érzésem volt, ő nem is igazán házigazda, mert ugye az figyelne a vendégei igényeire…… Azt éreztem még, hogy a terem, ahol az „előadás” volt roppantul tele volt a félelem energiáival. Volt, aki a világvégétől félt, más a pszichiátriától, harmadik attól, hogy a megjelenő könyveket majd betiltják, negyedik a scientológia tanaitól…….. És azt láttam, hogy Duncan, halászik ebben a zavarosban. És jól megél belőle…….. Úgy fogalmaztam meg, a paranoiás emberek vámszedője.
Ezt követően nagyon élveztem a beszélgetést az Andrássy úton Müller Jánossal. Ő íjakat készít és árul. De szenzációsan. Mert nagyon szakmai, mert nagyon emberi és nagyon nem sablonos ősmagyarkodó. Azokat mondta a sablonosságról, a beskatulyázásról, amit én is vallok, ő is szenved attól, hogy mindenkit megítélnek és bekockáznak. Miközben sok dolgot megtudtunk az íjakról, készítésükről, bepillanthattunk abba is, miért voltak a magyarok nyilai annyira gyorsak és később ezek hová tűntek………. Roppant élvezetes ember volt, nagyon élveztem hallgatni a gondolatait – kellemes nyári, sétára csalogató este volt mindehhez. Kellően ellensúlyozta Duncan Shelley-nél érzett kamukat Müller úr kétlábonállása és sablonmentes valóságlátása. Igaz, oktatni nem akar, nem tömegekhez szól, mégi oda kell figyelni, arra, amit mond.
Vasárnap a Duna okozott nagy élményt. Tudom, ez rettentő, hiszen az áradások életeket tesznek tönkre, élelmet vesznek el, fáradtságot és vészt hoznak. Nekem mégis szép volt és különleges. Este a fények, a hullámok, az érzés, a bámészkodó tömeg, az, ahogy az alsó rakpart egy korzóvá vált (természetesen a járható részei). Többször tapasztaltam már, hogy ha jól érzem magam, a belsőm rendben van, az egyensúlyom a helyén van, akkor igazán harmonikus fényképeket tudok készíteni. Akkor, ha van téma. Most téma is volt, a lelki egyensúlyom abszolút a helyén volt, hát sok tegnapi fotómra büszke leszek még évek múlva is. Remélem, fölkerülnek a netre, ha igen, majd bemásolom a linket ide is. És akkor itt van: http://picasaweb.google.hu/Moormota/100606_Jold#