Mi egy kapcsolat alapja? Nyilván más, ha munkatársi, ha baráti, ha családi, vagy ha párkapcsolatról van szó. Mégis, létezhet olyan, ami mindegyikben közös kellene, hogy legyen? Az lenne a lényeg, hogy a kommunikáció (vagy kapcsolat) szereplői azonos értékeket valljanak? De ez nem teljesen igaz abban az esetben, ha mondjuk olyan barátod van, aki más politikai vagy felekezeti elveket követ. Mondjuk az egyik szereplő mélyen hisz valamiben a másik pedig mélyen hitetlen gyaur. Van ilyenre példa az életemben, ettől még a kapcsolat működik. Azt kiindulási pontként el kell fogadnunk, hogy azért a közös ismeret nem árt. Bár mindannyian ismerünk koldus és királyfi történeteket is, ahol a kölcsönös tisztelet megvan egymás iránt, és a tisztelet mentén mégiscsak körvonalazódik valamiféle kapcsolat, amire érdemes odafigyelni, amiből akár táplálkozni is lehet.
Vajon lehet-e nevesíteni a kapcsolati alapot? Össze lehet-e egy listát állítani? Vagy ez helyzet és emberfüggő? Szerintem itt lép be a karizma, az X-faktor, ahogyan mostanában divat szólítani ezt a valamit. Szerintem az alap maga az nem egy tudatos dolog. Jold szerint egy kapcsolatnak ez az első célja, a közös alap. Szerintem nem, az vagy adott, vagy nem. Vagy van valami összecsengés, valami, ami miatt érdemes vele tovább foglalkozni, vagy nincsen. Szerintem régen rossz, ha az alapot építeni kell, mert akkor az nem egyértelmű, nem ösztönös, ami egyszer tudatosan építtetett föl, az aztán tudatosan le is rombolható. Persze erre fölmerülhet az a kérdés, miért is akarná tudatosan lerombolni bárki, mire az én válaszom csak ennyi: miért ne? Szerintem inkább az alap (optimális esetben) az ősi ösztönből táplálkozik, talán a gének szerepe is fontos lehet. A szocializáció, a csoportdinamika………. Ez nem egy tudatos valami, amit el akarunk érni, ez olyan valami, ami vagy van eleve, vagy nincs. Ha valahogy létrehozzuk, akkor beszélünk arról, hogy közös platformot alkottunk, ilyen helyzetet el tudok képzelni, mondjuk egy munkatársi kapcsolatban, ahol ugye mindenkinek érdeke, hogy döccenőmentesen működjön, de legtöbbször azonnal fel is bomlik, amint érdek nem fűződik hozzá, nem kell már dolgozni rajta. Ugyanez a helyzet viszont számomra elképzelhetetlen egy baráti vagy társas kapcsolatban. Bár elismerem, a dolgok vegytiszta önmagukban sosem fordulnak elő.
Szóval még nem teljesen világos, mi is az az alap, gyanítom, hogy egységes, mindenki számára elfogadható definíció itt sem létezik. De tételezzük föl, hogy megvan az alap, lehet rá építkezni. Abban gondolom, egyetérthetünk, hogy az építkezés a kapcsolatban az a közös jövő, ami közös céllal, célokkal érhető el. És akkor itt van egy következő kérdés. Melyik cél szolgálja a kapcsolat fejlődését, megmaradását? Mondjuk egy közös autó vásárlása (ez ugye leginkább párkapcsolati cél lehet)? Vagy a másik szereplő gondolatainak megismerése? Érzelmeinek átélése? Sorsában való osztozás? Közös programok, élmények? Munkahelyi kapcsolatok esetén közös főnök szidás? Közös teljesítmény? Ez utóbbi talán közös alkotásként is felfogható, és talán itt van a blöki elhantolva. Ez lehetne a közös cél, a közös alkotás, teremtés. Mert mondjuk a párkapcsolatban a közös autó eladható, az érte kapott összeg felezhető, tehát ez nem valódi kapocs a jövő felé. A teremtés már mélyebb kategória, az nem osztható ketté, nem felezhető, mint az ágy, asztal, tévé………. Látszólag a baráti kapcsolatok is a sörözés miatt fejlődnek, de ha mögé nézünk, azt mégsem a torkokon lefolyó gyöngyöző buborékok halmaza tartja össze, hanem a sörözés folytán megismert és megvitatott gondolatok, világnézet, életérzés. Ha ez nem így működne, akkor a múlt ködébe veszett Laci nem válaszolna a megkeresésemre, és akkor Andreával sem kezdenénk már egymással semmit soha többé. Nem vitatom, a közös célhoz azért a közös jelenre nagyon szükség van, de biztos többen tudtok arra is példát hozni, amikor valakivel csak ezer évben egyszer találkozva tudjátok ott folytatni, ahol abbahagytátok. És bizony szegényebb lenne a világ, ha nem ismernétek egymást.
És akkor megint éljünk egy feltételezéssel. Bár nem tudjuk még, mi a közös cél megfelelő definíciója, de tételezzük föl, hogy megvan a közös cél is. Ekkor jön a felelősség kérdése. Legégetőbb az, hogy vállaljuk-e a felelősséget. Azt gondolom, a jól működő kapcsolatokban ez nem igazán kérdés. De mégis, mielőtt azt vágja rá bárki ész nélkül, hogy igen, járjuk egy kissé körbe, hogy milyen felelősség létezik. Én úgy gondolom, ha van közös cél, akkor a felelősség is közös. Hiszen a közös cél egy kapocs, ebben az előbb már megállapodtunk. És a kapocsért nem egyvalaki a felelős, ahogyan a híd sem Pestet köti össze mondjuk Pesttel. Az már megint egyéni megítélés kérdése (helyzet és/vagy személyfüggő), ki mennyire felelős, milyen mértékben. Szerintem ez onnan fogható meg, mennyi energiát, munkát, ötletet tett bele a közösségbe. Jold szerint ez azért nem jó, mert itt kezdődik egymás hibáztatása. Én azt gondolom, ha jó az alap, amin közösen állunk, akkor a közös cél nem a széthúzás, hanem a kapocs kell legyen, ezért értelmetlen a hibáztatás intézménye. És a hibáztatás alapja az, hogy megítéljük a másikat, HIBÁSnak érezzük. Kérdés, ki ítélkezhet hibásságról, jóról vagy rosszról………. Szabó András lelkész szerint ugyanarról beszélünk, csak egyikünk a hatalom (férfias verzió), másikunk a szeretet (liberalizmus, nőiesebb verzió) felől közelíti ezt a kérdést. Laci lelkész szerint egyszerűen nem létezik nem közös felelősség, hiszen ennek csak akkor lehetne értelme, ha az egyén senkire és semmire hatással nem lenne, ehhez autonóm remeteként kellene léteznünk a világban. Valami hasonlót jelentetett meg a képernyőn a Pillangóhatás c. film is, bár az inkább a cselekvések, a cselekmény hatásait vizsgálta, igaz, ezzel összefüggésben kitért az emberi személyiségek hatására is. Laci szerint Isten eleve nem magánzónak teremtette az embert, hanem közösségi lénynek. Tehát szerint az egyén nem „an Sich” (önmagában), hanem csak egy közösség tagjaként értelmezhető. Másokhoz viszonyítva van csak helye és értelme a létezésének – ezt a gondolatot már én szőttem bele mintegy lezárásként. És akkor most lehet vitatkozni vagy egyetérteni.
