Vannak hétvégék, amikor elönt a kultúra, nem tehetek ellene (na, nem mintha akarnék ellene tenni igazán). Ilyen volt ez a hétvége is. Pénteken ráakadtunk a Paulay Ede utcában a Sugar! nevű csodára. Paris Hilton kedvenc helye Budapesten és érzem, hogy miért. Az üzlet többfunkciós. De talán először a fílingről...... A bejárati ajtó üveg, a fogantyúja cukor, melyről csöpög a máz - persze nem valódi. Belépve látod, hogy a falak, a polcok, a tálalók - minden fehér. De ez kell is, mert elönt a látvány ezután. Az amerikai lét remekei........... A barbie-fíling, a hellokyttis marhaságok....... Minden olyan, amit alapból utálok és elutasítok. Nem, nem fordultam ki önmagamból és nem lettem Ken-rajongó. Pusztán lenyűgöz az ötlet, hogy amerikainál amerikaibbat csináltak itt magyarok magyaroknak. Nagy az ötlet és minden egyes apró részlete kidolgozott, összeállt az egész, minden mindenre rímel, minden mindennel "fut", nem érzed egyetlen elemét sem, hogy na, ez az, ami nem illik ide. Minden a helyén van. Megpróbálom szemléltetni. Van a bolt rész, ahol vásárolni lehet cukorkákat, rágókat, helókyttis dolgokat A falon a cukrok hengerekben állnak, a világossárgától a narancssárgán át a piroson túl a kékig - mint a szivárvány, csak nem össze-vissza, hanem átmenet szerint. Van kisebb, nagyobb, óriási rágó, van golflabda rágó.......... Van talp alakú nyalóka, van akkora nyalóka, hogy 3 ember 3 napig nyalja és egy szájba még mindig nem fér be. Lenyűgözőek a színek. És mindennek helye van, ettől lesz a látvány ennyire hatásos. Aztán van a süteményes pult. Ahol a kis mignon tetején pl. női retikül a dísz - marcipánból. Pl. a Paris Hilton szelet valamilyen mézes tésztájú krémes süti - tetején marcipánból egy magas sarkú topán, amit akár PH is hordhatna - mármint, ha pont ekkora lenne a lába és nem félne attól, hogy megolvad........ Különböző krémek, csokitorták, piték.......... És nagyon finom mindegyik. Az emeleten lehet elfogyasztani. Ahová lépcső visz fel, a korlát egy esernyő nyalókát formáz - olyan színekben is. Fönt az asztalok fehér műanyagból vannak, oldalán lecsöppenő cseppeket formáz. Minden asztalon egy fejjel lefelé fordított fagyis tölcsér áll – ebben tartják az „étlap” kivonatos változatát. Minden asztal fölött más és más színű műanyag nagy burás lámpa lóg. Étellift szállítja föl a finomságokat, majd szállítja le a hulladékot. A WC maga a csoda. Sima kézmosónak indul, de benn M&Ms cukorkák, és az egész be van vonva átlátszó műanyaggal……… A fagyijuk túl átlagos, kissé vizes, bár a választékban van fantázia. 200 Ft egy gombóc. A krémek ellenben……….. A három csokis (valami francia neve van), vagy az epre-joghurtos mousse lenyűgözően finom!!!!!!!!!!! 490 Ft volt. Megkóstoltam két csokis tortát is, egyik finomabb, volt, mint a másik, akár a marcipánbevonatosba kanalaztam bele, akár a mandulásba. Beleszerettem a helybe. Fiúk, ide kérem szervezni a randikat! J
A hétvége másik nyereménye a Degas-tól Picasso-ig c. kiállítás volt. Tulajdonképpen a Puskin múzeum képeiből mutattak be párat két teremben az impresszionizmus és a modernizmus (posztimpresszionizmus, kubizmus, stb.) korából. Nagyon tettszett Toulouse-Latrec egy képe, Monet Fehér vízililiomok c. képe, Raffelli Boulevard Saint Michelle c. képe, Van Gogh képe A börtön címmel. Tetszett az anya gyermekeivel c. kép, sajnos nem tudom, ki volt a festője. Rájöttünk, hogy az impresszionistákat nem szabad közelről nézni…. A „pacsmagolós” technika távolról engedi a szemünknek, hogy egy képpé álljon össze az egész, közelről szinte csak apró foltok sorozata - élvezhetetlen. Ugyanakkor a múltkor a Boticelli kiállításon Ovival élveztük, hogy a megfestett portrék szemeiben ott az élet, szinte mesélnek……..Az arcok kommunikáltak a maguk statikusságukban. Most tulajdonképpen nem voltak arcok. vagyis ez így nem igaz, mert voltak. Megvolt az orr, a szemek, a száj………… De nem dolgozták ki azokat. Nem tettek rá érzelmeket, nem voltak vonalak, ráncok, gondok, mosolyok vagy történetek. mivel az impresszionizmus a benyomásról szól, a kép egészének a hangulata ami számít, nem az ember arca vagy érzelme. nem az egyén számít, nem a részlet, hanem az egész, a teljes kép. Holott festeni apró mázolmányokkal festenek, nem egy vonallal, előrajzolva, hanem inkább színezgetve, pacsmagolva. Tulajdonképpen nem holisztikusan alkotnak egy holisztikusan értelmezendő valamit. Láttam a Boticelli kiállítást, láttam ezt a kiállítást és nem láttam Mucha kiállítását. De a képeket és a stílust ismerem, és újra megállapítottam, festményekben az az én világom. A szecesszió.
És akkor a pletyka. A cukrászdában Irénkével arról beszéltünk, hogy most először tart 3 nő az űrbe. Már olyan volt, hogy egy nő repült oda, de 3 még soha. Ráadásul az űrállomáson már várja őket sok férfi között egy nő is. É akkor kezdtem el azon gondolkozni, milyen érdekes lehet csoportdinamikai szempontból, hogyan alakulnak a viszonyok……. Ugye az addig egyedüli nő, akár akarta, akár nem, akár adott rá okot, akár nem, a férfiak „királynője” volt. Hát erről a szerepről le kell mondani, hatalmát meg kell osztania. A férfiak, mint tudjuk, automatikusan másképp viselkednek, ha van egy nő a közelükben. Roppant lelki és testi megterhelés lehet az űrben létezni, eddig a napi 24 órából mondjuk 4-et kellett a hölgy társaságában „viselkedniük”. De ugye mostantól………… És vajon a több nő jelenlétével kialakul-e a pletyka? És annak melyik válfaja? A kárt okozó? Vagy az információ-szállító? És ekkor került szóba Szvetelszky Zsuzsanna pletykakutató neve is. Hazaérve, rákerestem a neten – gugli nemhiába a barátom – és tudom már, hogy a könyvét a pletykáról meg fogom venni.
