My fair lady musical a Magyar Színházban. A történet mindenki számára ismerős, vagy a Pygmalion Georg Bernard Shaw-tól, vagy a My fair lady a filmből (fiatalabbaknak a Micsoda nő c. film, igaz, kicsit átírva a történet). Ezt láttuk tegnap (megjegyzem három Bernarddal ültem a nézőtéren, én, aki szintén Bernard-ivadék vagyok). És nehéz jót mondani az előadásról. Rosszat nem tudok mondani, ez mindenképpen nagy előnye. De helyenként unalmas, és ez mindenképpen nagy hátránya. Az sem segít, hogy sok helyszínen játszódik, a színpadot időnként át kell rendezni, ilyenkor a látványt a zene pótolja – a darabban már elhangzott dalok zenei anyagát játsza a zenekar újra. Megtörik a lendület – ami amúgy is alig pislákol a darabban. Három szereplőt emelek ki, pedig vannak még húzónevek a színlapon. Auksz Éva Elisa, a lány a sárból, aki hercegnővé lesz. Nagyon tenyeres-talpas, nagyon ordenáré a darab elején. Nagyon támasztott hangon, szinte öblösen énekel – talán a filmben finomabb volt a virágárus lány. „Hercegnőként” fenséges, a hangja „átvékonyodik”, átjellegül az egész lénye. De kettő ember van a színpadon, egy virágárus Auksz Éva, egy „hercegnő” Auksz Éva. De nincs közte semmi, nincs átmenet…….. A filmben volt. A film végig láttatta azt is, hogyan szerelmesedett bele Higgins fokról fokra. A darabban nincs meg ez a folyamat sem, de Higgins egyszer már csak szerelmes………. Másik szereplő (és nekem ő hozta a legnagyobb meglepetést, még akkor is, ha szereplése fölvetett bennem néhány DE-t) Fillár István Alfred P. Doolittle (vagyis a szemetes-ember) szerepében. Ő az a színész, a Kisváros c. sorozatban a határőrség keretében segíti a nyomozást. Ő az a színész, aki fiatalos külseje (és szerintem fiatalsága) dacára teljesen ősz. Nyurga, magas……… szimpatikus…….. És megdöbbentően remek színész, ami a sorozatbeli epizódszerepből nem derül ki. Roppant mód elegáns, hiába az egy fokozattal szegényesebb jelmez, mint Higginsé, mégis ő az IGAZI elegancia, az egész mozgása, tánc-és énektudása lenyűgöző. Bár a szerepben pont a szemetessége, a részeges pernahajdersége pont emiatt nem jön ki… Látjuk ugyan, de nem hisszük el, hiszen hogyan lehetne egy született úr pernahajder…….. Nem is beszélve arról az apróságról, hogy az életkorát ugyan nem tudom sem neki, sem Auksz Évának, de nehezen hihető, hogy korban a lánya lehetne…….. És ugye azért az életkor előrehaladását külsőleg nem csak a tejfehér haj jelzi……… Harmadik említésre méltó színész Császár Angela. Aki tud, az a házvezetőnőséget is pontosan úgy tálalja, pont úgy láttatja, ahogy az írva vagyon, ahogyan azt kell. Se többet, se kevesebbet nem ad. Botrányos viszont Mihály Pál Pickering ezredese (botokként mozognak a végtagjai, énekelni semmit nem tud, de már bántóan nem) és ugyanennyire megdöbbentő Dániel Vali hozzá nem értése. Higgins édesanyjaként érzelmeket kellene közvetítenie, például győzedelmesen boldognak kellene lennie, amikor a lány végre elcsavarja a fia fejét – de a színésznő részéről csak egy ripacsoskodó, „szétlököm a két karom az ég felé és aprót dobbantok” mozdulatra telik. Ami, bevallom, szánalmas. Az előadás végén jellemző a meghajlás, az a mód, hogyan fogadják a tapsot, illetve jellemző, mennyi tapsot és milyet kapnak. A színészek arcán (kivéve Mihályi Győző) az tükröződött, letudtuk, a munkát elvégeztük. Korrektek voltunk. Igen, jól érezték, ezt megcsinálták, de ez után a mondat után nincsen felkiáltójel. Mondjuk úgy, elvégezték. A taps is fura volt. Mikor a függöny legördült, alig tapsolt a nézőtér. Amikor elkezdtek hajlongani, a zenekar rázendített a slágerekre, a taps beindult, ütemes lett. Ahogy telt az idő, a kötelező színházlátogatáson lévő osztályok bohókásra vették a figurát, poént űztek a fütyülésekből, bekiabálásokból, szinte egymást szárnyalták túl…….. Mikor már mindenkit így ünnepeltek, akkor lehetett érezni ennek az egész helyzetnek a fonákságát. Nekem rossz szájízt hagyott. Ahogyan az is, ahogy a 16-17 éves korosztály minden fölirat ellenére egy műanyag üvegből (előadás alatt) fantát kortyolgatott, míg a másik műanyag üvegben a pálinka járt köztük szájról-szájra……..
