Van számomra egy újabb hely Budapesten, amiért megéri itt lakni (vagy Ürömön mondjuk). Ez pedig a Tabán mozi. A hely megmaradt a gyerekkorom mozijainak stílusában, talán egy kis dizájnt kapott az újabb kortól, de az sem számít igazán. Igazi, békebeli mozi. Elnyűtten otthonos, avittasan kopottas. És nagyon jóízű. Gondolkodtató a levegője. Talán a hely szelleme okán, tematikus esteket tartanak, sok jó film valamilyen szerevező gondolat okán egy-egy sorozatba kötve, okos emberek, gondolkodók utána előadnak, beszélgetnek. A sós rágcsa és a bor hiányzik a házibuli hangulathoz, de egyébként minden adott ahhoz, hogy otthon legyen a néző.
Ebben a környezetben néztük meg tegnap este Francis Ford Coppola Tetro című, 2009-ben készült filmjét, mely önéletrajzi elemeket is tartalmaz. A film egy család fiú-ágát mutatja be, a testvérek, apák-fiúk közötti rivalizálást, a harcot, úgy, hogy mindvégig ébren tudja tartani a figyelmet. A film zenéje lenyűgöző, a többnyire fekete-fehér képkockákat akkor váltja színesre a rendező, amikor a múlt történéseit mutatja be. Jold szerint a fekete-fehérség egyik oka a film címe lehet (Tetro majdnem RETRO), de abban egyetértettünk, hogy az egyik főszereplő a múltban él, nem tudja megélni a jelent, annyira tagadja a múltat. Minden erejével a titok elfedésén van. De ugye a pisztoly, ha előkerül, az el is sül (bár ebben a filmben éppen nem), így ha egy darabban titokról hallunk, előbb-utóbb csak kiderül a nagy sötétség – ez itt is így történt. Hogy végül az megoldást hoz-e bárkinek, az a filmből nem derül ki, a megkönnyebbülést követően a film zárul. Mindenesetre jól mutatta be az apai szerepeket, ki hogyan vállalja vagy éppen nem vállalja föl azt, ami feladata lenne. Ki mit tud kezdeni az esélyeivel, a lehetőségeivel. Nagyon elgondolkoztató film volt. Miközben néztem, egyre erősödött bennem, hogy hasonlót már láttam valahol. A 2003-as Velencei filmfesztivál nyertes filmje, az orosz Visszatérés c. film (Vozvrosenyije) ugyanerről szólt. Arról, hogyan adja át a mintát a családfő – legyen az apa, báty……….. Ki hogyan leli meg helyét az új helyzetben, hogyan lép előre a családi ranglétrán, ebben a (többnyire) kihalásos rendszerben.
Visszatérve Coppola filmjére, pontosabban az azt követő előadásra, roppantul élveztem, ahogy TT rámutatott a szimbólumokra. Hogy a fény a Nap analógiája, ami a horoszkópban (is) a férfi szimbóluma. Rámutatott, hogy a konyhában egy fotel volt, hogy a lépcsőnél a bejárat fekete-fehér, ami azt jelzi, nem az, aminek látszik……….. Elmondta, hogy a fiú, amikor elkezdett dohányozni, annak a jelentése az, hogy ő nem teljesen (teljes hittel) vesz részt abban a szituációban (a fiú akkor a bátyja írását gépeli éppen és formálja kicsit át saját képére). Lenyűgözött ez a sok apróság, amit néztem ugyan, csak nem láttam. És megkérdeztük, vajon a rendező tudatosan használta ezeket? Ennyire jártas lenne a horoszkópban? Nem, tudattalanul élt ezekkel a jelzésekkel, és mi tudatlanul vesszük ezeket a jeleket. Ettől még erősebb a film üzenete, mert érezzük, még ha nem is tudjuk, miről van szó. Ezek bizony nagyon lenyűgöztek, elvarázsolódtam. De aztán magamhoz tértem, mert hirtelen az ország első számú sablonképzőjében éreztem magamat, amikor a szimbólumokról általában kezdett el beszélni. Értem én, hogy ő tudja, én meg racionalizálok, de tiltakozom az ellen, hogy ennyire sablonos lenne minden. Biztosan vannak analógiák, valami mentén bármi és minden összekapcsolható, de a piros rózsa nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Számomra másik hiányossága az volt az előadásnak, hogy végig férfi mintáról szólt, mindaddig, míg egy néző konkrétan rá nem kérdezett, hogy a lányokkal mi is van akkor……….. Jold megvédte szeretett mesterét, szerinte ez csak a film témája miatt van így. Ellenőrzöm majd legközelebb, neki volt-e igaza. Amit még hiányoltam, és ami kicsit elrettent a horoszkóptól, az az, hogy amikor valaki egzakt választ kért arra, úgymond egy cselekvési tervet, hogyan kerülje el a mintát, amit nem akar követni, erre nem kapott korrekt választ. Satírozás volt, elkenés………. Jold korábban már elmondta, ez azért van, mert mindenkinek magának kell az utat megtalálnia és végigjárnia – ez a mondat már úgy megy, mint egy mantra. Háááát nem tudom, ha nekem segítség kell és ezt a választ kapom, arra én bizony rávágom az ajtót…………………. Zavart még az, hogy a közönség soraiban jó néhányan ültek TT tanítványai közül. Magyarázatra szorul az előző mondat, mert nem a tanítványok zavartak, hanem az a cinkos összenevetés, az, hogy jó páran sokszor elvesztettük a vita során a fonalat, mert az előadó nem fejtett ki dolgokat, hanem a bennfentesek mosolyával összekacsintottak. Igaz, ez az állapot nem volt állandó, de egy-egy nekifutás azért csak becsúszott.
Szóval a hely és a film remek volt, az előadásból a kicsit kevesebb sokkal több lett volna. Nekem elég lett volna a szimbólumok kifejtése, aztán viszlát…………… Nem az előadás és az előadó személye miatt fogom fenntartani az érdeklődést a horoszkóp iránt, az biztos. De akkor sem adom föl, hála Joldnak, fogok még e témáról írni.
