Kerestem valamit, valami képet, zenét, filmet, hogy színesebbé tehessem a bejegyzést, de a mai estéhez semmi nem méltó, vagy egyszerűen csak nem fedi azt le.
Pár hónap elteltével ismét a komfortzónám legszélső sávjában találtam magam - és ezúttal sem bántam meg. Egyik kedvenc budapesti helyemen, az A38 hajón, ezúttal a kiállítótérben voltunk az Újbuda Jazz fesztivál keretében. Talán ötvenen férhettünk be a terembe, igaz, Kassák versei nem is csalogatnának be több embert. Az estet a NARTcore együttes kezdte. Meggyes Ádám (trombiták, csörgő, zajok) és Kováts Gergő (szaxofon és laptop) olyan furcsa zörej világot varázsolt elénk, amibe a világháború, a földönkívüliek, a létezés és születés hangjai, zsiibolyai, lüktetései mind belefértek. Hangszereiket fújták, szívták, ütögették, karcolták, rázták, simogatták - ezeket a hangokat alapnak felvették és elektronikusan torzították - míg amatőr rádiós hanghullámok nem terjedtek a levegőben. Ekkor valami szétcsúszott dzsessz dallamot akasztottak rá a hangszereikkel. Egyszer jártam Egerben a Kepes- múzeumban, ott láttam Csáji Attila holográfiáit - most az jutott eszembe, ez a zene kitűnő kísérője lehetett volna a kiállításnak. De videó installációk aláfestésére is alkalmas. Eddig én úgy gondolltam, ezeket laptoppal oldják meg - elképzelhető, hogy nem csak............ Merész volt, meghökkentő, kicsit feszengős, de összességében jól esett.
A szünet után jött a nagy durranás. 5 kiváló muzsikus, alkotó elme másfél éve gondolt egy merészet és Kassák verseiből éneklős-mondós, jazzes-népdalos-bluesos lemezt csinált, rengeteg ötlettel, sok meghökkentéssel - vagyis szabadon, olyan szabadon, amilyen formában Kassák a verseit írta. Volt, ami zeneileg meghatott, másik a cirkusz világába varázsolt, olykor a ragyogó napfény alatt kalandoztam a tájban, volt, hogy ki akartam törni a kerítés mögül. És ez csak a hangok világa, a szövegről még szó sem esett. Pedig volt szó bőven. Ami belefért. Súlyos, dagadós, sáros és valóságos, veretes - ez volt mind, bőven. Harcsa Veronika énekelt és szavalt, Keszég László szövegelt vele (vagy nélküle), Márkos Albert ütötte, húzta, simogatta, pöckölte és vonózta a csellót (és dirigálta, hajtotta a társait, miközben egyfolytában magában mantrázta a verseket), Benkő Róbert hajtotta és varázsolta a nagybőgő húrjait, Pándi Balázs pedig simogatta, karistolta és vadul püfölte a dobokat.
A koncert után ittunk egyet és a hajó korlátjáról néztük a vizet, Pest fényeit. Arról beszéltünk, milyen hajóforgalom volt a Dunán a koncert alatt, micsoda életet láttunk kint is, miközben csak úgy tombolt bent az energia.Aztán hazaindultunk - én meg ott maradtam. Most is ott vagyok. Ott, a hajón. Ott vagyok Márkos Albert szétfoszló vonójában, Harcsa Veronika kilehelt Á hangjában, Pándi Balázs dobverője alatt, Keszég László SZ betűjében............. én vagyok a hang a levegőben, a hullám a Dunán, az operatőr fülén a fejhallgató, papucs orrán pamutbojt................