Korosztályombéli vagy nálam idősebb olvasóimhoz szólok, fiatalabbak aligha ismerhetik a filmet, melynek címe: Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája. A film 1988-ban készült, Bodrogi Gyula főszepelésével, Bacsó Péter rendezte. Mint annyi más Bacsó-film, ez is a népi demokráciát mutatja be. Ebben a filmben azonban nem a kisember szemszögéből közelítette a témát, hanem a Főtitán szemszögéből. A szegény Főtitánéból, aki egyfolytában fáradozik népe jólétén……. És na persze, aki képtelenebbnél képtelenebb rendeletekkel igyekszik népe javát szolgálni, háta mögött feleségével………… Amikor ezt a kamasz éveim végén láttam moziban, mindenhol azt sulykolták, Romániáról, az ottani állapotokról szól. Akkor így is néztem. Utólag látom, ezt a hártyát azért húzták rá, hogy elfedjék vele azt a kritikát, ami akár a mi akkori rendszerünket is érhette (vagy bármelyik népi demokratikus akkori rendszert), nehogy betiltsák a filmet………….. Voltak a filmnek számomra néha unalmasabb pontjai, de nekem, aki ebben szocializálódtam, a kamaszéveimet még ez az életérzés behálózta, remek nosztalgi alkalom volt. Lányom bekapcsolódott a filmnézésbe időközben, azt éreztem, ő nem igazán érti, miről is szól. Nevetett azokon a helyzeteken, amik a filmben megjelennek. Igaz, karikírozva, nagyítva a dolgokat, de mégiscsak tükör ez, akkor is, ha kicsit torzít is……….. Javaslom, nézzétek meg, egyszeri megnézésre nagyon alkalmas magyar film.
A másik mű egy irodalmi alkotás. Egressy Zoltán írt egy remekművet Portugál címen, melyet a Katona József Színház mutatott be 1998-ban, majd film is készült belőle 1999-ben. Mindkettő rendezője Lukáts Andor. Én a filmmel kezdem, azt láttam először. A történet egy magyarországi 300 lelkes kisfaluban játszódik, ahol se pap, se rendőr nincsen, azonban kocsma van. Itt zajlik – leginkább – a cselekmény. Ami jelen esetben inkább csak a kocsmában tartózkodók vagy oda belépők-betérők élete. A vágyaik, az álmaik, ha vannak olyanok arrafelé egyáltalán. Természetesen az álló vízbe kő repül (pesti gyerek toppan be), ami hullámokat vet a tavon, ezért cselekmény is kialakul, eljut a tragédiáig a mű. De nem ez a lényeg. A mai magyar valóság a lényeg, a szálló por, a hétköznapi kocsmatöltelékek, a haszontalan álmok kergetése, a kilátástalanság, a kisfalu jövőtlensége, a falusi emberi kapcsolatok………. A film képi eszközökkel nagyon jól visszaadja a forró nyár hangulatát, amikor az ember szomjazik a „fröcsire”, ráérő beszélgetésre. Igazi falusi milliőt teremt. A színészi alakítások is nagyszerűek, Szirtes Ági nagyon jól játsza a folyton alkoholista, időnként csak rátöltő feleség szerepét.
Kíváncsi voltam, ugyanez hogyan hat a színpadon. Kíváncsiságom jutalmat érdemelt, az egészet tekintve nagyon pozitív élményt kaptam. Kicsit több a történet vége, mint a filmben. Ugyanakkor az a forró nyár és a por, ami a filmben meghatározó képi élményem volt, nem jut át a hangulati elemek közül. Pedig ez még ósdibbá tehette volna………. Viszont Szirtes Ágitól még jobb előadást láttam. Mintha kiforrott volna valami, ami már a filmvásznon is rendben volt. A tapsnál fütyültek neki a nézők………. Bán János remek figurát kovácsolt a fura beszédstílussal, Szirtes Ági méltó partnere lett (a férjét játssza a darabban). Pelsőczy Réka naív vidéki lánya a magakelletéssel felejthetetlen. A pap és a pesti fiú (Bece) karaktere volt halványabb, mint a filmben (ott mások alakították a szerepet), de ez nem azt jelenti, hogy ezek a színészek nem végezték jól a dolgukat, csak a filmben szereplő színészek alakítása nekem közelebb hozta azokat az alakokat. Varga Zoltán kiváló volt a filmben, remek a színpadon. Amiért félve említem mégis, az pusztán azért van, mert alig kell valamit szólnia, változnia a színpadon. Az ő feladata „pusztán” egy olyan részeg megformálása, aki soha, semmilyen körülmények között nem józan, nem bír egyenesen állni vagy ülni, az italért bármire képes………… Ezt viszont nagyon tudja alakítani. Az élvezet csúcspontja számomra a színpadi előadásban az volt, amikor Sátán (Varga Zoltán) a mag kérdőjeles-botorkálós imbolygásával felkérte táncolni az asszonyt (Szirtes Ági), aki boldogan ment………. Sátán testét tánc közben a vágy és a részegség kerítette hatalmába, viaskodott egymással a két érzés, hol a részeg győzött, hol az udvarolni kész vágy. Ez okozta, hogy Sátán nem lett dúvaddá, nem lett álattá, nem tudta kihasználni felajánlkozó partnerét. Szirtes Ági eközben tremorokkal, remegve táncolt, szinte tárva-nyitva várta a felajánlkozó részeget, miközben saját részegsége is gátja volt a beteljesedésnek. Tulajdonképpen ez is egy álom volt, egy „portugál”, ami nem valósult meg. Talán ez volt az a jelzés, hogy nem lehet mindig a dolgokat a könnyebb végüknél megfogni, nem lehet mindig csak a körülményeket okolni a be nem teljesült vágyaink miatt. Van, hogy magunknak kell valamit megváltoztatni, valamiről nekünk kell lemondani, hogy az álom valóra válhasson. Jellemző kérdése volt a pesti fiúnak a kocsmáros felé: Volt valami nagy álma? A kocsmáros kis gondolkodás után azt felelte: volt, egy fekete nő. Na, és mit tett érte? Vártam, hogy bejöjjön………..
