Second-hand kultúra

Nagy nap volt a tegnapi. Barátokkal a Millenáris Fogadóba mentünk, hogy egy igen jeles eseményen vegyünk részt. Kis várakozás után bejutottunk, székekre helyet foglaltunk (az első sorban), majd megkóstoltuk a panyolai pálinkákat (nekem az aranyalma jött be a legjobban, bár a mézes-fahéjjas sem volt kutyának való) és a Gere pincészet rosé borát. Alkoholtól ellazulva ültünk vissza a helyünkre. És elkezdődött a csoda, színpadra lépett a Tárkány Művek. Cimbalom (Tárkány-Kovács Bálint), szaxofon (Kováts Gergő), nagybőgő (Bognár András) brácsa és dob (Papp Endre), és ének (Paár Julianna) – népdalok, két világháború közti sanzonok  jazz stílusban. Az énekes lány nagyon guszta volt, kerek, de pont jó alakú, szép pofijú üde jelenség, erős mezzo hanngal. A jazz kifejezetten jól állt neki, mondhatnám, maga volt a jazz. És azért az sem mindennapi, amikor a cimbalom jammel……….. Persze a szaxofonos is nagyon tudta fújni…..  És lenyűgöző volt, amikor Papp Endre egyik kézzel egy népi húros hangszert, másikkal a cintányérokat ütötte, a lábával egy egész más ütemben dobolt, mint egy jobbfajta zenebohóc. Kis szünet (és némi alkohol után) a Cimbaliband került elénk, majd belecsaptak a húrokba. Első számuk rögtön az új lemezről volt, és Ferenczy György szájharmonikázott brilliánsan (a koncert végére el is használta a szájharmonikát). Szokás szerint sok további fellépő vendég akadt, Farkas Zsolt, aki brácsázott és énekelt is, Tóth Gergely (valamikori Dűvő zenekarból) brácsázott, ott volt Solymosi Máté, „Rigó” a hegedűvel, a Csík zenekarból Makó Péter klarinétozott, szokás szerint fergeteges produkciót táncolt el a Fricska táncegyüttes…………és tudom, kihagytam pár embert, elnézést érte. Az új dalok fülbe mászósak, olyanok voltak, hogy kis híján táncra perdültünk, de a lábaink azonos ütemre rángtak ültünkben. Nekem a legjobban a törökös hangzású dal tetszett, de lenyűgözött a spanyolos dal is (sajnos Mesó elvitte a CD-t, én pedig tegnap óta – eléggé elítélhető módon – még nem tanultam meg kívülről a dalcímeket). A ráadás számban jött a valódi Fricska, porszem nem maradt a földön, mert táncuk nyomán mind felszállt, keringőzött, és minden lüktetett, ritmus volt az egész csarnok. Annyira jó, hogy ilyen gyökereink vannak, és megint eszembe jutott az, a zenekarnak is hálás lehetek, hogy újra és újra szembesülhetek avval, hogy magyar vagyok, és jó, hogy az vagyok. Mert ez a világ, ami tegnap körülvett, valóban az enyém. Bárcsak örökké tartana!!!!!!!!!!!