5 nap utazással együtt. Saját szervezés volt, igazából jól sikerült. Hogy az előző mondatban ott van az igazából szó, azt bizony a franciák kizárólag csak saját maguknak köszönhetik. Annak, hogy nem ismerik a magyaros vendégszeretetet, túl nacionalisták - a nyelv tekintetében. Hiába az orosz, a német, az angol és a magyar nyelvtudás, bizony semmire nem mentünk vele. Vagyis dehogynem: sok rosszalló fejcsóválást, lövellő tekintetet és pár perc rossz élményt sikerült magunknak besöpörni. Hiába mondtam el minden nap a szálloda recepciósának, hogy nem beszélek franciául, szólaljon meg angolul...... Megtette, de a következő reggelen megint franciául igyekezett szóba elegyedni. Lehet, hogy ő úgy tudta, olyan csoda-párnákon alszunk a szobában, ami elősegíti, hogy akár egy éjszaka leforgása alatt is megértsük a szép francia nyelvet? Az ottani BKV pénztáraknál minden állomáson megkérdeztük, beszél-e angolul..... Az ötödik ablaknál válaszolták, hogy igen, de amint probléma adódott, azonnal közölte a hölgy: jó, akkor nem beszélek angolul.......... Versaille csodaszép szobái, festményei, kiállítási tárgyai csak és kizárólag franciául vannak feliratozva. Ha más nyelvet akarsz, 15 EURO-ért megveheted a katalógust, sok európai nyelven (hogy magyarul nem, az természetes). További igen negatív élményünk volt a folyamatos kosz. Kosz volt a Mars mezőn (többször is jártunk ott, több napon, eltérő napszakokban), mocskosak voltak a legszuperebben fölszerelt WC-k (például Versaille-ban, ahol egyébként a WC annyira hipermodern, hogy szinte kiszippantja az emberi végterméket finoman a hátsódból)..........
Viszont sok dolog lenyűgözött ott a nagy nyugaton. Például sosem képzeltem volna, hogy létezik gumikerekes metró, márpedig de.... Surrog a síneken, nem csikorog. Itthon utána olvastam, azért megy ez a metró gumikerekeken, hogy a párizsi hidakat kímélje a berezonálástól. Nagy élmény volt a metróban az utastájékoztatási rendszer. Digitális kijelzőn írják, mikor érkezik be a szerelvény - és a szerelvény is tudja ezt és pontosan érkezik. Azt is feltűntetik digitálisan, a következő szerelvény mikor ér be az állomásra, az az adat is korrekt mindig. Vajon hogy csinálják? Persze ez álnaív kérdés volt, csak azért jeleztem, mert a szatírikus hangsúly írásban nem érvényesül. A metróhálózat amúgy is kitűnő. A 16 vonal behálózza a várost, értelmesen el lehet igazodni színek, számok alapján, annyira, hogy nálunk a 13 éves Martzi fiam kezelte a metró térképet és egyszer sem tévedtünk el vagy tanakodtunk, merre is kellene menni....... A világ legnagyobb metróállomása Chatelet. Hihetetlen, mozgójárdákkal összekötött földalatti város szinte. Most értettem meg a Taxi c. filmben elhangzott mondatot, amikor a rosszfiúk üldözik a taxit és sínekre tévednek, de a sínek elkanyarodnak. Az egyik rosszfiú megkérdezi, hová megy a taxi (távolodva tőlük), mire a társa így felel: tök mindegy, úgyis át kell szállni Chatelet-nél......... Így viccesebb már ez a mondat, hogy tapasztalatam a nagyállomást. Egyébként is pezsgő élet van a föld alatt: a metrókocsikba tangóharmónikás, gitáros énekesek szállnak be, két-három állomáson keresztül zenélnek, aztán kalapoznak. A gyalogos járatokban is szól a zene, láttunk indiánokat (?) énekelni, de egy komplett orosz férfikórus is kieresztette a hangját. Sok időt töltöttünk a föld alatt, igaz, így gyorsan eljutottunk bárhová. Az pedig, hogy Párizsból ilyenkor alig láttunk valamit, senkit nem zavart, hiszen Párizs egyhangú város, ugyanazok a házak, ugyanazok a muskátlik néznek ki az ablakokon, ugyanaz az Andrássy út mindenhol - még a bicikli út az Andrássy út mellett is olyan, mint Budapesten, mindegy, hol bukkanunk fel a föld alól.
Legjobban nekem a Notre Dame tettszett. Olvasmányaim alapján egy komor, kicsit ködös épületre számítottam, nagyon meglepett az a tömény csipke csoda, az az égbe törő finom látvány, ami fogadott. És a belseje, hát az maga a menyország!!!!!!!! Egyik nap még misén is részt vettünk, Mesó lányom franciául tanul, kicsit nem ártott neki csak úgy figyelni. És egy hívőnek igazán egzotikus élmény egy ilyen helyszínen magához venni az áldozatot. A hely nyugalma átjárt, órákat tudtam volna eltölteni pusztán létezve és szemlélődve az épület előtt........ Kamaszokkal utazva ez sajnos csak álom maradt. Második helyen a kedvencem a Versailles palota. Nagyon szép, nagyon igényes, nagyon aprólékos és nagyon finom, tiszta arany minden. Méltó a nagy királyokhoz. Ugyanakkor az jutott róla eszembe, hogy én ezt már láttam 1988-ban az akkori Leningrádban, ott a neve az volt: Ermitázs........ Tudom, nem ugyanaz, tudom, ez volt előbb, amit az Ermitázs utánzott, de én azt láttam előbb. Engem annak a szépsége földhöz csapott. Ez már földhöz csapni nem tudott, csak lenyűgözni. Ugyanakkor jó volt újra érezni azt, amit 1988-ban éreztem, előjött a fiatalság-szabadság-gondtalanság érzése. Furcsa volt ezt fölfedezni újra, és furcsa volt, hogy egy épület milyen emlékeket, azon keresztül milyen érzelmeket tud gerjeszteni. A Tükör-terem viszont mindennél szenzációsabb. Olyan nincs még a Földön. Azért hozták létre, hogy hirdessék a francia tükörgyártást, tulajdonképpen egy marketingszoba (inkább csarnok). Azt akarták tudatni a világgal, a francia tükörgyártás is van olyan színvonalú, mint pl. a muranoi.......
Eiffel bácsi remekműve is lenyűgöző látvány. Mi gyalog mentünk fel az első emeletig, ajánlom mindenkinek, mert az építészeti csoda igazán így felemelő:_ látva a részleteket, az illesztéseket......... Azt olvastam, tulajdonképpen Budapestre tervezte az építész, csak mi nem fogadtuk be...... Hát így jártunk...... Most a lábaknál (ott jártunkkor 3 pénztár működött) órás sorok várakoznak a be- és följutásra........ Labdazsomglőrök, electric boogie táncosok és egyéb csepürágók szórakoztatják a bámész és sorban álló tömeget. A Mars mezőn mindenhol ülnek, állnak, fekszenek, petangoznak.... Folyamatos a csevegés alapzaja, megy a mormolás, kisgyerekek futnak körbe-körbe....... És nem csak túristák uralják a teret, sőt! Este, amikor az irodák zárnak (kb. 7 órakor), a szingli lét Párizs utcáin, terein ölt testet: laptoppal kivonuló üzletemberek heverednek mondjuk a Mars mező füvére, sörözö baráti társaságok köszöntenek fel valakit a Pompidou központ előtt, valaki önmegvalósítva gitározni kezd, többen bámulják és andalodnak el a zene hangjain, mások őrült capoiera bemutatóba kezdenek. Ülnek hidakon - csak úgy, hogy hallják és lássák a Szajnát, nézzék a lemenő napot - természetesen ilyen helyen is előkerül egy-egy gitár vagy tangóharmónika. A petang külön fejezetet érdemel. Egy petang szett két nagy golyóból és egy kis golyóból áll, természetesen a hozzávaló hordtáskában. Ilyen van mindenklinek, fogja, kisétál a Mars mezőre, aztán körbenéz, kinél van még hordtáska. és tök ismeretlenek elkezdik dobálni a golyókat, játszanak egymás ellen, néha egymással csapatokat alkotnak másokkal szemben.... és minden szeglet ki van használva erre a játékra. Képzeljük el, hogy valaki kimegy Budapesten a Városligetbe vagy a Feneketlen tóhoz, visz egy tollasütőt és egy labdát, és keres valakit, akinél van egy tollasütő és kezdődhet a játék. Ugye elképzelhetetlen? még akkor is, ha elképzelt hősünk két tollasütőt és egy labdát visz, még akkor sem fog keresni egy idegent, hogy játszanak. És pl. a Kossuth téren, a Lánchídon ül bárki is csak úgy, mert ráér, mert munka után levezet? Az Eiffel-torony este is élvezet. Fél 11-től kezdik el fokozatosan kivilágítani (július első hetéről van szó), ami narancssárgás fényt kölcsönöz eleinte a toronynak. Aztán ahogy erősödnek a fények, a narancssárga tónus lassan aranyba megy át. Ez a folyamat eltart kb. 11 óráig, amikor is ezer és ezer apró fény kezd el villogni és csillogni az Öreg Hölgy ruházatán - kicsit olyan érzetet kelltett bennem, mint a karácsonyi csillagszóró. Ez a folyamat kb. negyedórát tart, amikor befejeződik és onnantól "csak" aranyoszlopként ragyog a torony az előretörő éjszakában. Igen, nem túlzás akart lenni ez a szemléltető kép, az éjszaka ekkor még valóban csak kezdődik, hiszen fél 12-kor még csak szürkület van, de nincs sötét!!!!!!!!!!!!
Láttuk még a Bastille helyét. Nem tettszik, hogy szinte semmi nem utal a nagy épületre. Ha akarom - és ha elég figyelmes vagyok - észrevehetem a kövezeten, de ennyi és nem több. Szép az az oszlop, amit Napóleon emeltetett a helyén, de az nem annyira túlzottan különös...... A Concorde tér egy nagy kavalkád, bár inkább kavarodás, mind a stílusok, mind a forgalom tekintetében: összevissza mennek az utak keresztül-kasul és az autók is ennek megfelelően. Nagyon szép a III. Sándor híd, tettszett a Musee d' Orsay szecessziós épülete (sajnos bejutni nem tudtunk), szép a Louvre, kifejezetten tettszett a Diadalív, onnan föntről minden szép, forgalmas, és EGYFORMA (ami kiborított már az ötödik napra). A Szent Szív templom az egyik kedvencem lett, jó érezni a Montparnasse nyüzsgő hangulatát. Imádom, ahogy festenek, kavarognak, zsibolyognak az utcán és folyik a kultúra minden sarokból, él a város ezen része is és lüktet. A Latin negyed hangulatát is meg kell érezni, a piaci forgatag lenyűgöző. Még nem láttam ennyi rákot, halat, sajtot és bort ilyen szép színes, de ugyanakkor katonás rendben........... Van egy ritmusa, egy visszatérő üteme a kirakott áruknak, öröm ránézni, az ismétlődő lendület energiát ad nekem is. A Pere Laschaise temetőben sajnos kevés időt töltöttünk, és mivel nem szereztünk a bajáratnál térképet, így a kevés időnket is a Doors legendás énekesének felkutatására fordítottuk. Furcsa ez a multinacionális kultúra: egy magyar azért megy el Párizsba, hogy egy amerikai sírját fölkeresse......... Nehéz feladat volt, igen eldugva áll egy másik síremlék mögött. Szorosan. Sokkal szorosabban állnak a sírok, mint nálunk szokás..........
A repülést pedig továbbra is élvezem. Szeretem a felhőket, vágyom szinte arra, hogy az ablakot kinyissam és kilépjek a habkönnyű dunyhákra......... A repülő föl-le ereszkedését pedig hullámvasútnak, kalandjátéknak fogom föl. Amit nem szeretek, az az utazás előtti várakozás, a hercehurca a becsekkolás körül, az nagyon kimerítő...........
Aki Párizsba eljut mindenképpen egyen croissan-t (nem láttunk vaníliás, nutellás vagy csokis verziót, kizárólag simát fogyasztanak), meg kell kóstolni egy igazi bagettet is, amit általában pékségekben lehet vásárolni, nem a nagyobb élelmiszerboltokban (ott 0,87 EUR, míg az IGAZI a pékségben 1 EUR, de az íze is annyival másabb). Egyébként 3-an napi 30 EUR-ból meg tudtuk oldani az étkezést: a reggeli vitt el sajnos eből 15 EUR-t. Mai eszemmel már nem rendelném meg, mert fejenként 5 EUR-ért kaptunk egy csésze innivalót, egy pohár narancs djuice-t, egyharmad itthon is kapható tewsco-s bagettet, kiskocka vajat, egy kis kerek lekvárt és egy croissant-ot. Ezután olcsóbb üzletláncokat kerestünk (pl. Bon Price néven fut az egyik), ahol némi felvágottat, olcsóbb bagettet, sajtot és vizet vettünk a nap hátralévő részére.
Igazából jó volt, szép volt, egyszer mindenképpen látni kell, és azt is elhiszem, vannak, akiknek ez a város a szívük csücske, de még egyszer nem ölök bele energiát, hogy eljussak ide. Összességében nem volt rossz (bár sok rossz akadt), de nem hozta meg a feldobódás érzését sem.
