A hétvégén hidak uralták az életemet. Szombaton egy rossz hangulatú Kopaszi-gátas kitérő után hazafelé sétáltam a Lágymányosi hídon. A rossz hangulat onnan származik, hogy egyik kedvenc budapesti helyem borzalmasan eltömegesedett. Élő Duna rendezvény volt, ingyenes programokkal, de a szokásos (tehát kevés) vendéglátó-egységekkel. A színpad előtt ülve a tűző napon elég hamar megszomjaztam, de a sor a kedvenc barna sörömhöz három-négy órán át tartott volna. Hát irány az egyik szabadon kihelyezett ivókút, a víz egészséges.... Röpke 25 perc sorállás után tudtam is inni 3-4 kortyot................ Sétálni jó lett volna - ha nem andalgás, más emberek sarkainak tiprása lett volna belőle. Olyan volt, mint egy túlélő-túra..... Szóval elkeseredtem, a lelkemet feltöltő andalgás-napsütés-söröcske kombináció hirtelen köddé vált. Ezen még a társaság sem tudott segíteni, nem volt, ami az iszolygásomat le tudta volna győzni. Ilyenkor magamra kell maradnom, el kell merülnöm magamban, hogy újra jól érezzem magam. Nálam ennek egyik legjobb eszköze a fényképezés, amikor nem csak kattintok, amikor IGAZI értelme nincsen a képkészítésnek - nincsen alkalom, nem portré készül, nem dokumentálok valamit, hanem KÉPET készítek..... Komponálok.......... Hát elindultam a Lágymányosi hídon, naplementét fényképeztem, hajókat, motorcsónakokat, budapesti látképet....... Aztán megálltam a MÜPA és a Nemzeti színház közti sétányon. Fölmentem a kilátóba, fényképeztem a növény-labirintust............ Naplementében letámasztotzt biciklik garmadáját........ És mire kb. két óra múlva a villamosra ültem, hogy hazavigyen, már elégedett voltam......
Ezt az állapotot mentettem át vasárnapra is. A nap továbbra is csalogatott ki a természetbe. Hát Irénkével a Szabadság híd felé vettük az irányt. Lassan, aprólékosan szemlélődve (és fényképezve) átmentünk a felújított hídon Budára. Nagyon szép az a vasas munka, amit végeztek....... Jól fényképezhető a turulmadár és a címerek is. Duna-látkép-hajók is földobták a látványt és a hangulatunkat. Aztán bementünk a Szikla-kápolnába a Gellért-hegy oldalában. A Pálos-rend kezelésében van, 1997 januárjában fedezték fel a helyet..... Megkapó. Az orgona tökéletesen körbezengi a teret, a barlang falairól csak úgy kanyarodik vissza a zene, az ének........ A misét ugyan nem vártuk végig, de lenyűgözött, hogy a templom dugig tömve volt emberekkel, akik a misére jöttek. Ezután a kitérő után visszabandukoltunk Pestre a hídon át, majd a Gödör felé vettük az irányt, ahol távol-kelet megismertetésére szerveztek programokat: tea szertartással, kimonóban, zenével és tánccal. Sör mellett, beszélgetve élveztük - bár a hangot a nagy zajban nem igazán lehetett hallani, hiába volt erősítés, az állandó zsongás mellett erőfeszítésbe tellett volna a mondandóra figyelni - így inkább mi is beszélgettünk.......... Ugyanott fotókiállítás látható a 100 legszegényebb nevű kiadványból. Érdekes volt, tettszik az a mód, ahogyan nem elszomorítani, elborzasztani akarnak a képekkel, hanem tényeket közölnek a fényképek mellé társuló egyéni történetekkel, egy-egy embercsoport általános társadalmi-szociológiai helyzetére akarják a felhívni a figyelmet. Nem harsonával fújnak ébresztőt a szervezők, hanem szerényen bekopognak........... Érdekes volt, hogy este a Heti Hetesben a kiadvány szintén szóba került.
