Szörnyű egy némber vagyok, igazán. Hanyagoltam az írást már két hónapja, pedig volt élményben részem bőven. Remélem, minden eszembe jut még, és kellően le tudom még írni a keltett érzéseket is, a gondolatokat. Mentségemre legyen mondva, nem volt itthon számítógépem, szörnyű tapasztalást szereztem ez alatt a két hónap alatt: nem jó gép nélkül itthon létezni. Most érem utól magam, szedegetem össze a számítógépes múltam cserepeit (meg a pénzt a számítógép totális felújítására).
Akkor kezdjünk bele. Ovi járt itt, még november elején, felzarándokoltunk vele a Normafához és az Erzsébet-kilátóba. A Normafánál a forralt bor és rétes lenyűgöző volt, és a metsző hidegben nagyon jól esett a "bemelegítés". Szép, hangulatos őszi képek készültek. A napot "megfejeltük" a First Fridával, mely hajnalban a konyhánkban végződött, ahol Ovi táncolni akart, Krepi pedig mesélt a Holt Részeg Költők Társaságáról. Szeretem az életet, hukk...........
Jártunk az őszi szünetben a csokoládé múzeumban. Ide be kell jelentkezni, mert csak 12 fő fölötti látogató esetén nyit ki. A 16. kerületben található, az épület igen szép, volt általános iskola, pártház, bár lehet, hogy nem ebben a sorrendben. A bejáratnál csokiszökökút fogadott, amibe egy-egy marcipángolyót mártogathattunk fejenként. Aztán beljebb kerültünk egy szobába, ahol a régi csokoládés, kakaós, teás fémdobozok álltak a padlótól a plafonig. Tulajdonképpen kopottan, itt-ott rozsdásan, kissé az idő által megnyomorítottan. De a rendezetlenségükben volt valami fennkölten avittas, valami régies báj. A szoba a padlótól a plafonig régi csokoládéboltok kirakatával volt fölfestve - a hely ehhez nekem szűk volt, egy-egy faldarabon egy-egy európai városban található édességbolt stilizálva - engem fullasztott ez a közeg. A kevesebb egy kicsit több lett volna. A neten azt hirdették, csokit csinálunk, mi magunk, a látogatók. Ez izgalmasnak tűnt. Hát ez az, hogy csak tűnt. Ugyanis a csoki készítése pusztán abbl állt, hogy egy keverőből csokit önthettünk egy csésze formájú ostyába, majd azt kb. 6-8 díszítő-ízesítő elemmel (színes cukorszórat, fahéj, csilipor, stb). megszórhattuk. Ráadásul az ostya eszméletlen rossz ízű volt.......... Igazából viszont magából a csokikészítésből semmit sem tudhattunk meg. Ezután egy szobába vittek, ahol videóról megtekinthettünk egy kb. 1980-as évek beli gyerekműsort, a Fürkész sorozat azon darabját, amikor éppen a csokoládéról és a csokoládégyártásról beszél Straub Dezső. Na, az ilyen és ehhez hasonló sorozatokat már akkor sem szerettem, már úgy éreztem 10 valahány évesen, hogy én ezen túl vagyok - ez az érzés most is előjött. Csakhogy közben kaptunk csokikból, marcipánból, nugátból, stb. (amiről éppen szó volt), ízelítőt. Mindenből szigorúan 1-1 darabot............. Majd a film utáni beszélgetésből kiderült, a tuléaj (és egyben a tárlatvezető) egy szakadt magyar (ti.: hazánkból elszakadt magyar), aki a gengszterváltás után újra erre járt, és ha már itt van, keres valamilyen piaci rést és szerencsét próbál. Hát vette a vándorbotot, a hamuba sült pogácsát és egy eurocentet, majd megtalálta a piaci rést, ami nem volt más, mint a csoki, kakaó és tea nagykereskedelem. Bár korábban nem értett hozzá, belevágott, és láss csodát, a Váci utcában az a kis bolt (a Vörösmarty térhaz közelebb), ami a sarkon van, és ahol rengeteg Mozart-kugel is kapható, az ő terméke. És a Csokimúzeuim is, ami tulajdonképpen nem más, mint a logisztikai központ és a raktár. Ez mind becsülendő, de kérem szépen, a magyar népmesék hősei egytől egyig (már akik győznek a mesében) ravaszak ugyan, de bölcsek és igen nagy tudásúak is. A kiállítás mutatja, hogy a mi jelen mesénknek a főhőse ravasz, vagy legalábbis remek marketingszakember (hiszen a múzeumi belépőt a múzeumban található referencia-üzletben kell befizetni a kiállítás megtekintése után), de kérem, ő nem éppen bölcs.......... Nem tudtam meg sokkal többet az 1.900 Ft-omért a csokoládéról vagy a gyártási folyamatról annál, mint amit már korábban is tudtam. Tulajdonképpen ezért a pénzért ehettem kb. 6 szem különböző csokoládécskát, egy forró csokit ihattam, egy szem marcipánt márthattam a folyékony csokiba és "készíthettem," csokit a szörnyű ostyába. Ja, és a jogot ismegkaptam, hogy a saját üzletében vásárolhassak csokit a belépőjegy mellé - ha már úgyis ott vagyok........
December elsején Bécsbe rándultam ki. Meg a múltba vissza. Nem, Bécs nem maradt le Európa vagy Budapest mögött a gazdasági fejlődés során, nem erről van szó. Tini koromból van jó emlékem Bécsről, mikor barátoknál töltöttem ott több napot. Azóta is voltam már, de keserű szájízzel hagytam el. Erről majd máskor mesélek. Szóval ezúttal az történt, hogy az adventi Bécs hívogatott. Annyira erősen, hogy elkezdtem partnert keresni, és az én régi jó kamaszkori barátnőm, egytelen Andreám igent mondott. Másfél éve nem találkoztunk! Megvettük a Mávstart honlapja alapján a jegyeket, ami oda-vissza 31 EUR volt, ezért a pénzért a jegyek a bécsi tömegközlekedésre is érvényesek. 7 órakor reggel a Keletiben voltunk, a vonat szinte hihetetlenül szép egy magyar utas számára. Nem azt mondom, hogy mi nem érdemeljük meg, azt mondom, mi nem kapunk ilyet itthon. Belülről olyan volt, mint egy repülőgép. monitoron folyamatosan tájékoztattak, hol vagyunk, mikorra hova érünk, majd ezt minden állomáson is bemondták - a vonatban. A WC acélbevonatú, csillogó, elég tiszta............... 3 óra út után megérkeztünk, kiszálltunk - és mintha itthon lettünk volna. A Westbahnhof előtt építkezés, elkerítés, terelés a palafalak között. Az alulujáróban a plafonról csöpögött a víz, több festékes bödönbe fogatták fel....... A mozgólépcső nem működött, szerelték éppen (bár mire este jöttünk vissza, a mozgólépcső már mozgott). Utunkat először a metróval a schönbrunni palota felé vettük a szakadó esőben (ezt igyekszem többet nem leírni, ez a vízes élmény az egész napunkat áthatta, elkísértek a cseppek hol lassúbb, hol hevesebb formában bennünket mindenhová). Én még sosem jártam Schönbrunnban. Sárga épület, mondjuk a mi gödöllői kastélyunk háromszor férne el benne. Az első kertben adventi vásár volt, ami alig különbözött a budapesti Vörösmaty téren található kézműves giccs-parádétól. Kicsit színesebb, kicsit dekoráltabb, kicsit németesen díszített (pedánsabban adjusztált) a vásár, mint a miénk. Nem lehet sehol zsírban sült (égetett) ennivalókat kapni. Egy helyen láttunk a Kratner-Gasse-n bundáskenyeret- de azt sem helyben sütötték, már kisütve szállították oda (na, én ezt az ételt sosem szerettem hidegen - brrrr). Aztán bementünk az épületbe, és befizettük a kb. 13 EUR belépőt a közepes sétára, ami a kiírás szerint kb. 50 perces túra. Mi 4 óra alatt végeztünk vele. Hatásában nem más, mint a gödöllői kastély, de bőven volt mit nézni. És csodálattal adózni a nagy hatalmak és a nagy hatalmasok előtt. Sok szép szobát, termet, pocelánt láttunk. Kedvencem az a szoba volt, amit Mária Teréziaz ura emlékének szentelt a halála után (a féj halála után, természetesen). A szoba falát fekete cseresznye intarzia és arany borítja. Meghatóan fenségesen szép. Halálosan méltóságos a színvilága. Nagyon tettszett még a porcelánszoba. itt minden díszítés kék porcelánból van, minden porcelánalkotás Mária-Terézia életben maradt 11 gyerekének alkotása......... Lenyűgöző volt. Elgondolkoztunk azon a termen, ahol a kis Mozart először adott jhangversenyt hatévesen - aztán beleült Mária-Terézia ölébe. Vajon milyen lehetett erre a csillogó, fényes teremre rácsodálkozni hat évesen egy polgári családdal a háta mögött? Vajon honnan volt a bátorsága játszani az idegeneknek, aztán szaladni a néni ölébe és puszit adni neki? Hát, volt min elgondolkodnunk, volt mit átéreznünk, volt mire rádöbbennünk. És közben egész nap beszélgettünk Andreával. Úgy, mint régen. Olyan bizalommal, olyan közelséggel, mint régen. Úgy támogatva egymást, úgy figyelve egymásra, mint régen.Majd a történet vége felé ez fontos lesz. Schönbrunn után bemetünk a városba, megebédeltünk egy McDonaldsban. Azt kaptuk, és annyiért, mint itthon. Ez részint megnyugtató volt, mert tudtuk, mire számíthatunk (globalizációs előny), részint azért lássuk már, hogy az ottani fizetésekhez képest az ára az ebédnek ugyannyi, mint itt nálunk, a kevesebb fizetéshez........ A Rathaushoz mentünk, ahol az adventi vásárt kerestük. Kár volt. Ugyanaz, mint a schönbrunni kertben, csak kicsit nagyobb területen - és tömve magyarral. Ahogy mi utálattal nézünk az erdélyi magyarokra (mit akarnak itt ezek a románok már megint), ugyanazt az arckifejezést láttuk a Rathaus körül dolgukra siető osztrákok arcán: a sok nyamvadt magyar mit keres itt? A Rathaus viszont olyannyira csodás épület, ilyenkor még csodásabban kivilágítva. Szívfájdítóan szép. És nem romantikus csöpögős jelzőket akarok használni, de nem lehet másképpen leírni. Valami hasonlót szeretnének itthon a Gerbeaud házzal létrehozni, belevonva az adventi ünnepléssorozatba az ablakait,de a hatás nem ugyanaz, hiába szép a pesti épület is, de nagyon. Az adventi vásár kint is nagyon drága. Édességet pl. érdemesebb mondjuk a Billában megvenni, az itthoniak úgysem tudják......... A hazautazás is rendben ment. Andreával volt témánk bőven. Megérkeztünk, Zoli várt az állomáson (Andrea házastársa). Hazavittek kocsival. Amint megláttátk egymást, onnantól az én helyme kb. annyi volt, mint egy kofferé az autóban. Szállítanak, mert kell, de ők vannak, ők beszélgetnek, ők léteznek egymásnak. Már 19 éve házasok, hogy bírják ezt?
Irénkével elmentünk az Operába a Jazz és tánc. c produkcióra. Nagy nevek szerepeltek a plakáton: Dés László, Balázsi Elemér, Babos Gyula, stb. A kakasülőn középre vettem jegyet, így is
Mesó karácsonyi koncertje a Szent Imre Gimnáziumban. A szokott színvonalú volt, szokásosan óriási tömeggel - öt óra előtt pár perccel már csk hátul kaptunk helyet. Az énekdarabokat gondosan válogatták össze, szépen szóltak, jól énekeltek, lelket átmosó és felkapó előadás lett szokás szerint így karácsony előtt a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolától. Sapszon Ferenc most sem tévedett, alapos, precíz és nyugodt volt, megnyugtatólag hatott az az este mindenkire. A nagy rohanásban egy kis valódi karácsonyi készülődés, ráhangolódás volt. Az járt az eszemben, még egyszer fogom őket hallani, aztán vége. És mi lesz velünk aztán?
Áldott zserbók, bejglik, nagymamák és kalácsok, anyukák és rántott halak. A karácsony kicsit gasztro-élmény is. Lehet összehasonlítani gyümölcskenyereket, bejgliket, halászleveket és székelykáposztákat......... Indul a rokonlátogatás, baráti babanézés, szomszédolás, mindenki sütikkel megpakolva megy vendégségbe és még több sütivel vár vendéget. Receptek és kész sütik cserélnek gazdát. Az ebéd utáni nagy üldögélések, beszélgetések, kávézgatások kora ez, ez a rész már kevéssé személyes és bensőséges, mint az ajándékozás napján. De talán éppen ezért sokkal feszélyezettebb: nem magunk vagyunk, viselkedni kell, évente egyszer látott rokonoknál illő megjelenni és mosolyogni, ennyit kibírsz alapon...........
Bowling a Pólusban. Ahányszor odamegyek a plázába, mindig csak a szórakozás miatt megyek (kétévente egyszer). És mindig mint egy mantrát, mormolom a szlogent: rosszabbul élünk, mint négy éve. Nem értem az embereket. Válság van. A gazdaság átlag hatvan százalékon teljesít, kevesebb pénzt költünk ruhára, az idén karácsonykor már nem a műszaki cikkek piaca vitte a pálmát a karácsonyi ajándékok terén, hanem a kozmetikai cikkek - de a bowling-terem tömve van. Meg a presszók, evödék-ivodák a jégpálya körül. És ha már szórakozik a nép, miért itt? Miért erre költ? egy séta Ligetben ingyen van, emberek!!!!!!!!!! Nem csak a tízemeletes lakástól öt lépésre lehet szórakozni, lehet fényképeket készíteni a belvárosban vagy a dunaparton. Két óra bowling-pálya bérleti díjból oda-vissza vonatjegy kijön Bécsbe!!!!!!!!!!!!!! Vagy eleve az a réteg igénytelen, aki lakótelepi lakásba költözik? Nem általánosítok, rendben, az nem korrekt dolog. Sokaknak ez roppant nagy teljesítmény, hogy eljutottak eddig. De ha már eljutott, miért áll le? Fejlődjetek tovább és hagyjátok üresen a plázákat cicáim! De a csapat jó volt, a játék jól esett. Beszélgetni nerm lehetett a rettenetes zenétől, és a hőmérséklet is olyan magasra volt állítva, hogy föltétlneül megszomjazzon a vendég, hiszen ott helyben bár is van. Hát, én kiszúrtam velük és szomjaztam hazáig! Belőlem nem gazdagodtok meg! De jó élmény volt, jól esett és szép képek készültek.
Remélem, bőlére eresztve nem hagytam ki semmit. Ez volt a bőlé, legközelebb jön a bólé. Már terveim vannak a szilveszterre, izgulok is előre, remélem, jól fog sikerülni. És akkor arról is írhatok majd...........
