Fittyet hányva az etyeki Kezes-Lábos fesztiválnak, a vecsési Káposzta fesztiválnak és a felhős reggelnek, szombaton Rácalmásra indultunk. Még sosem hallottam erről a helységről, ami kb. 70 km-re található Budapesttől Dunaújváros irányába. Közel másfél órás buszos zötykölődés után meg is érkeztünk a városka széléhez, innen gyalogoltunk be a Jankovich Kúriához, ahol a tökfesztivál zajlott. A kb. 1-1,5 km-es úton végig tökemberek üdvözöltek bennünket. Volt vicces figura, családias hangulatú életkép, egymás mellé meghatározott sorban rakott tökökből kialakult állatok……….. Egy térhez közeledve tökpiramis várt bennünket – lenyűgöző volt a zöld réten a két ember magas narancssárga, ütemes piramis. Jó fotótéma is volt, háttérben lila virágos bokorral. Már maga ez az út elég lett volna, volt annyi ötlet, annyi szín – itt valóban öröm volt az őszben létezni.
A kúriánál fejenként 300 Ft volt a belépő. A kúria kertje szép, gondozott, zöldellő. Mindenhol ebben a zöld környezetben virítottak a narancssárga, sárga és zöld sütőtökök. Az életképeket az iskola osztályai készítették: volt manófalva, bábszínház, busz és buszmegálló, gomba-földe, csigaverseny, állatfarm, stb………. Ötlet ötlet hátán, és bizony nem kevés munka. Öröm volt nézelődni. Képek itt láthatók: http://picasaweb.google.hu/Moormota/100925_Racalmas#
A látvány mellé színpadon programot is biztosítottak. Bár a műsor első fele (cowboy-tánc, szamba dobos álbrazil lányokkal, stb.) elég gyenge volt, színvonala ezeknek a produkcióknak a falunapok rózsaszín műanyag förtelmeit jutatták eszembe, a nap második része kárpótolt bőven. Nyitásképpen dobosok jöttek át a tömkegen, ütemes tapssal kísérték őket. Fantasztikusak voltak a srácok, ahogy koreográfiátz betartva püfölték a dobokat. Hozzájuk is csatlakoztak táncosok, de ők már valóban brazilok voltak. Elkezdett beköszönteni a programba a minőség. És ezt tudták még a további fellépők fokozni. A Kormorán Memory Band nagyot szólt. Jenei Szilveszter (az együttes egyik gitárosa) eszembe jutatta az 1994-es Euroviziós dalfesztivált, ahol Bayer Friderika Kinek mondjam el vétkeimet c. számát vitte sikerre (4. helyezett lett Friderika ezen a versenyen). Jó kedvemet csak fokozta, hogy ez a dal eszembe jutott, mert ezt annyira szeretem. Friderika hangja, a dal stílusa igazán kedvemre való volt 1994-ben, és most újrahallgatva sem veszített semmit az igényességéből. Kár, hogy e remek hangú énekesnőnk mostanában csak a HIT gyülekezetben engedi szárnyra a hangját. Sokat vesztünk evvel. A bensőséges hangulatot csak fokozta, hogy előadták a „Kell még egy szó” c. dalt, amit a közönség együtt énekelt – zászlót lobogtatva (ki az, aki egy fesztiválra magyar zászlóval jár?????????). Kormorán Memory Band előadása sokszor eszembe jutatta a Ghymes zenéjét, aminek szintén nagy fogyasztója vagyok. Ezt az előadást a Cimbaliband követte. Őket még nem ismertem. Fura csapat, de ez nagyon jót tesz nekik. Sváb, cigány, szerb, horvát és turai fiatalemberek (leány), cimbalom, hegedű, tangóharmónika, dob, gitár, ének………. Balkáni hangulat áradt a zenéjükből, ami viszont magyar népdalokra, klasszikusokra épül, abból kiindulva hoz valami újat létre a jazz világában akár, de elmennek akár a népszerű igényes pop-ig is. Felüdülés volt őket megismerni. Sajnos a végét a koncertjüknek az eső már elmosta. De látom, lemezük jelent meg, azt gondolom, én fogyasztójuk leszek. Kiváncsiaknak és bátraknak nagyon ajánlom az Oppadiridá c. dalukat meghallgatásra, egy kis napfény ebben a csöpögős őszben.
