Már megint tele volt a hétvégém, és természetesen az élmények megtaláltak ezúttal is. Hogy hogyan kerül a képbe a Kis herceg és az ő rózsája? Remélem, mire a futtatásom végére érek, az is világos lesz. Ha esetleg mégsem, legfeljebb majd írtok, reagáltok a soraimra.
Pénteken a szokásos első pénteki sörözés volt (jó, egy kissé megkésve). Jókat beszélgettünk, olyan emberek véleményét, történeteit hallgattuk meg, akikkel ritkán találkozunk, olyan embereknek meséltünk magunkról, akik nagyjából ott tartanak, ahol mi, mégis a világ egy más szeletét élik. Ehhez a Borostyán gyöngyözése jár, oldja a feszültséget, a szesztestvéri státusz sok helyzetben segíthet átlendülni, ellazulni, kötetlenné válni. Nem arról beszélek természetesen, amikor mérték a vödör és a tartózkodás az asztal alatt. Arról beszélek, amikor ugyanaz az íz a szánkban, hasonló mámor a fejben és nagyjából ugyanazt gondoljuk egy sztori hallatán…….. Jó egy csapatnak a tagjaként létezni, jó tartozni valahová. Még akkor is, ha ez a csapat olyan, mint a futóhomok, folyton változik. Hol kevesebben vagyunk, hol többen, van, akit csak évente egyszer látunk, vannak törzstagok………… Viszont avval, hogy valahová tartozunk, valami fontos, valamilyen időpont számít, valamihez igazodunk, avval felelősek lettünk azért a csapatért, melyhez tartozunk.
Szombaton az Operába mentem, hogy megnézzem, hogyan is történt Rigoletto lányának elrablása…… Verdi története közismert Gildáról, Rigoletto-ról, Sparafucile-ről. Az asszony ingatag, kezditek énekelni többen a híres áriát. A darab hozta a romantikus operákra sablonosan jellemző díszleteket, zenét, hangszerelést. Ez még talán patikamérlegen mérve is nagyon rendben van, de ha csak ennyit tudott volna nyújtani, az igazán nem villanyozott volna fel. Amitől nagyon különleges lett a darab, az a Gildát alakító Miklósa Erika volt. Valahol én azt gondoltam, pusztán sznobság valamilyen operaénekesért rajongani, és csak azért operába menni, mert VALAKI ott énekel éppen. És sznobság azt hallani a nagy énekesektől, hogy már 5 évre előre telve van a naptárjuk fellépésekkel és helyszínekkel a világban. Most rá kellett döbbennem, hogy ez nem sznobság. Nem mondom, hogy semmi menedzselés, semmi marketing nincs benne, de ez nem sznob érzület volt, Miklósa Erika játéka, hangja, alakja, maga a megtestesült gyönyör. Futott a hangokon, repült, a hanggyöngyök gurguláztak a szájában, és minden kristálytiszta volt, minden csillogóan éles és fényesen tökéletes volt. Csukott szemmel léptem át egy más világba arra a pár percre, míg Gilda áriája tart az első felvonásban. De hogy ne maradjunk el a felelősség kérdésének boncolásától, nézzük meg, hol van ez jelen a darabban. A drámát tulajdonképpen felelőtlenségek sora idézte elő. Rigoletto felelős apaként gondoskodik lánya bizonyos szükségleteiről: van hol laknia, van, aki vigyáz rá, van mit ennie, stb. Rigoletto viszont felelőtlenül korlátozta lányát egyéb szükségletei kielégítésében. Túlzottan elzárta a világtól őt. Hogy azért-e, mert féltette, vagy azért, mert valóban ismerte a világ kegyetlen voltát, ez a felelősség szempontjából mindegy. Nem megélni tanította meg a leányt, kikerülni a veszélyes csapdákat, hanem bújtatta, eltakarta. Felelőssége itt hibázott. Gilda ha felelősségteljes lett volna, beszámol apjának a látogatóról, bimbózó érzelmeiről. Ha vállalta volna a felelősséget arra vonatkozólag, hogy szeretni kíván, átélni valamit, amit eddig számára nem volt megengedett, biztos megtalálható lett volna a módja annak, hogy mindenki jól járjon. A herceg, ha felelősségteljesen gondolkozott volna, nem ölelte volna Gildát, hogy aztán továbbröppenjen más virágra, miközben asszonya várja otthon….. A férfiak, ha felelősségteljesen éltek volna, nem akarják Rigolettot megcsúfolni, hiszen felelősséggel senki nem kényszeríthető valamilyen helyzetbe akaratán kívül. Kérdés, ha ezekből a felelőtlenségekből akár csak egy elmarad, elkerülhető lett volna-e Gilda – és rajta keresztül Rigoletto – tragédiája. Másik kérdés lehet az, hogy vajon a történet szereplői utólag rádöbbentek-e a felelősségükön, és volt-e akkora a döbbenet, hogy a sorsukra hatással legyen……. Másik kérdés az, kinek a felelőssége mindez? Létezik kollektív felelősség? Kizárólag csak egyének felelőssége létezik, és azok összeadása hozza létre a közös felelősséget? Ki miért felel igazából? Ki határozza meg a felelősség mértékét? Ki mondja meg, meddig vagyok felelős a gyerekeimért térben és időben? Ez tőlem függ? Vagy valamilyen etika, szocializáció, csoportdinamika, elvárás, stb. determinálja? Létezhet esetleg, hogy más-más helyzet más-más felelősségi szintet kíván? Vagyis létezhet, hogy a gyerekvállalás, gyereknevelés mondjuk közös felelősség, de egy adott gyereknevelési szituáció már az egyén felelőssége? És mikor súlyosabb a felelősség, ha egyedül kell a terhet viselni, vagy ha meg kell osztani, és folyton monitorozni kell a másikat, hol tart, hogy ahhoz képest módosítsam szükség esetén a saját vállalásomat? Megszűnik-e a felelősség avval, hogy valaki bármilyen okból kilép egy szituációból? Lerakható-e a felelősség, mint egy jó télikabát?
Természetesen nem kerülhető ki Antoine de Saint-Exupery:
„A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire búrát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni, meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
Azzal visszament a rókához.
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.”
