Second-hand kultúra

Unokanővéremmel elindultunk, hogy sétálgatva, szemlélődve arra is jusson idő, hogy a családi szennyest kicsit meglebegtessük. Pletykáltunk no, rendesen, mint Sári néni, Kati néni, etye petye lepetye…….. Soványnak egyikünk sem mondható, kettőnk közül ő abszolút egész estét betöltő méretekkel rendelkezik – csak a magassága nem éri el a kívánt szintet. Mondjuk úgy, csokigolyó. Bájos, imád jókedvvel ismerkedni, szereti az életet, tudja méreteit, határait, és ügyesen kovácsol ebből előnyt. A villamoson egy fiatal hölgynek elég csúnyán „beszólt” egy bottal közlekedő öregúr. Donnánk a fiatal hölgy segítségére sietett, udvariasan, az úriember korára tekintettel finoman és illedelmesen fejtette ki azt a nézetét, hogy a hölgynek van igaza. Az „úr” azonnal letegezte, hangosan a testméretére tett azonnal megjegyzéseket: gurulj le a villamosról, ha tudsz……. mondatokkal próbált fogást találni. Nem sikerült. A villamos viszont némán siklott tovább, mindenkinek sürgős ablakon kinéznivalója akadt. Azt gondoltam, ez a nap is pocsékba ment. És nem! Unokatestvérem jót nevetett az ügyön, lehetett érezni, ez abszolút hidegen hagyja, így vidáman folytattuk utunkat Szentendrére. Ez tanulsággal szolgált nekem, mert az utóbbi időben egyre több kritika érte testvonalaimat, testem formáját. Ma már, a történések fényében tudom, hogy evvel Jold a menekülését készítette elő, de ezek a szavak akkor is nyomot hagytak bennem. Ezért esett jól megélni azt, hogyan kell a megjegyzéseket kezelni, mi az, amit ezekből magunkra szabad venni. Azon is elgondolkoztam a villamoson történteket követően, hogy ez az eset tulajdonképpen a botos bácsiról nyújtott szegénységi bizonyítványt. Vigyem tovább az előbb megkezdett analógiát? Inkább folytassuk a napi történések leírását. Igen lassú, andalgós séta után megtámadtuk a főtérről nyíló kis utcát, ahol a világ legfinomabb lángosa sül. Evés után képek készültek.A képen is látszik, kellemes hangulat uralkodott körülöttünk, a nap sütött, semmi dolgunk nem siettetett, mi kell még több egy nyári vasárnapon? Fényképezgetve továbbsétáltunk. Meglepetésemre, a főtéren található ortodox templom nyitva volt. Kíváncsi voltam, az ikonosztáz van-e annyira lenyűgöző, mint a Szentendre belvárosába a HÉV-től vezető úton álló másik szerb templomé, vagy nyújtja–e ugyanazt az élményt, mint az egri ikonfal. A templom szép, méltóságban kopott, a néni a bejáratnál készségesen felelt butának tűnő kérdéseimre.Megtudtam, ez az ortodox vallás azonos avval, ami most Romániában állami pénzen elárasztja a városokat. Itt nagyon régi, szent képek, ott fröccsöntött műanyag utánzatok – mert pénz nincs mögötte. A templomi hangulatot egy jegeskávé, dunaparti, kacsákkal tarkított árnyas ücsörgés, 190 Ft-ért gombóc fagyi a kedvenc helyemen (ami a parti görög étteremtől a főtérre vezető utcában található a Kovács Margit múzeummal szemben) vezet fel, majd lassan visszasétáltunk a HÉV állomáshoz, hogy hazafelé levonhassuk azt a konzekvenciát: holnap nem akarunk dolgozni……….