A mai nap teljesen igénybe vette a fülemet, és azokat az érzékszerveimet, melyek a fülön át érkező ingerek feldolgozására hivatottak. Délelőtt a Mátyás-templomba mentem, elsősorban nem azért, hogy az egyik legszebb templomunkat kívül-belül megcsodáljam. Bár a felújítást követően nagyon szépen csillognak a majolika cserepek a tetőn. A misét követően a 80 éves Daróczi-Bárdos Tamás zeneszerző köszöntése zajlott, két kórus szereplésével, Az egyik vonzott igazán, a Cantate kórusban Mesó énekel. A zeneszerző egyházi és világi zenéket egyaránt szerzett, ma az oratórikus műveiből kaptunk egy csokorral (világi zenéi közül megemlítendő a Ludas Matyi és a Szaffi rajzfilmek zenéje). A záró számban a két kórus egyesült, az Orgona kezdte a zenét. Erre fonódott rá a kórusok hangja, hogy aztán az egész szám alatt, mint egy folyondár, kergessék egymást, kiegészítsék vagy túllicitálják egymást. Frenetikus, libabőröztető hatást váltottak ki belőlem. Megtisztulással ért fel ez a mű.
Délután Katival a MOM Kulturális központba mentünk. Új szárnyat, egy színháztermet adtak át, ennek okán ünnepség-sorozatot rendeztek a kertben és a teremben. Volt kirakodóvásár, fagylalt, büfé és bort is lehetett kortyolgatni. Kultúrkertben, komoly épület, nagy színpadot rejtő terem….. A székek kényelmesek, a színpad felé lejtő nézőtér, így mindenhonnan jól lehet látni. A kerti színpaddal szemben füves domb szolgál ugyanilyen célt. A kertben először a Mrs. Columbo zenekart hallgathattuk, melynek énekesnője Galambos Dorina. Érdekes, jazzos-swinges formába öntöttek világslágereket, például a YMCA-t vagy a We will rock you-t. Dorina bájosan csajszis volt, néha túlzottan is, kellemes énekhangja van, a számok ismertek voltak, egy kicsit kifacsarva, megfricskázva – az egész viszont számomra nem volt több egy kellemes fél óránál. Ezután kissé fanyalogva fogadtuk a Kerekes Band nevű formációt, hiszen még csak nem is hallottunk róluk. Zavarunk nőtt, amikor a főember pitykés huszárfelsőben lépett a színpadra: ijedten vártuk a mélymagyarkodó előadást. Szerencsére nem az lett, amit vártunk! Remek folk előadást kaptunk. Aki nem ismeri, annak úgy tudnám leírni, mint a Kormorán például. Mégis sokkal frissebb és egyedibb. A bandatagok: Fehér Zsombor, Fehér Viktor, Csarnó Ákos, Námor Csaba és Kónya Csaba. Fehér Zsombor mindenfajta furulyán játszik, például lenyűgöző jelenség volt az a hangszere, ami combközépig ért. De zenésztársai kobzon, basszusgitáron, hegedűn és dobon kísérték – fergeteges ütemben és energiával. A tömeg pedig eszét vesztve táncolt, csápolt, őrjöngve tapsolt. Bizony, meg kellett állapítsuk, mi a pesti szegényebb réteg képviselői csak néztük a sok jól öltözött, MTB-szandálokat viselő tömegek zenei ízlését. Hiába no, a kultúra nyugatról jön!!!!!!!!!!!!! Én kedvenceim közé fölvettem a zenekart, ajánlom meghallgatásra Nektek is. Fő számuk most a Mr. Hungary, most készült el a klip is hozzá.
A kertből az új terembe helyeztük át a fenekünket, a műanyag kerti székből a nézőtéri műbőr fotelbe. A színpad dugig volt tömve mindenfélével, amin ütve zajt lehet kelteni: amadinda, indonéz hangszer, xilofonok, üstdob, kisdobos dobja, csilingek, csövek, stb. Amandinda együttes egy indonéz zenével kezdte, de játszottak Debussy-t, jazzt, ragtime-ot, kedvencem az Asztali zene volt. Ezt három asztalon adták elő, játszottak az ujjak, a tenyerek, a kézfejek, folyt a kézibalett és hangzott a tenyérsurranás, az ujjak koppanása és zenévé állt össze a pisszenéstelen csöndben. Előadták Márta István szerzeményét is, melynek címe: Babaházi történet. Arról szól, hogy forradalom tör ki az áruház babaosztályán………. 1956 emlékére. Megkapó volt, bár azt gondolom, a mű keletkezésekor – 1985-ben – ennél sokkal hatásosabb lehetett, előadása biztosan egyenlő volt egy néma tüntetéssel. Kár, hogy akkor nem láttam………. Az ütősegyüttes előadása nagyon érdekes volt, jó volt egyszer élőben látni őket, de azt hiszem, jegyet nem fogok az előadásukra venni, számomra nagyon sok volt a csörömp zene, a széttört zene. Ha nem mesélték volna el a számok között, mit is hallunk, bizony fogalmam sem lett volna – így pedig hiába kerestem azokat a szimbólumokat, amik karóként segíthettek volna a mű értésében. Ez már számomra túl magas művészet volt. Ez viszont nem töltött el keserűséggel, örültem, hogy részese voltam, hogy ismét elveszítettem a szüzességemet, és megint egy kellemes napot zárhattam.
