Ennek előnyeit foglalom most össze. Pénteken Daróczi-Bárdos Tamás zeneszerző nyolcvanadik születésnapját ünnepelte a kórusok világa itthon. A Szent Margit Gimnázium 1932-33-ban emelt épületében gyűltünk össze, hogy a szerző világi zenéit (legtöbb népi hagyományokon, Bartók és Kodály útját folytatva született) meghallgathassuk különböző kórusok előadásában. Énekelt többek között a Monteverdi Kórus, az Erkel Ferenc Általános Iskola énekkara (ahová felnőttek is tartoztak), fellépett a Cantate Vegyeskar is, valamint az Ifjúsági Kórus is (szemlélve a tagokat, jobb lenne nevet váltani, náluk is előjött az a „betegség”, ami egykoron a Fiatal Demokraták Szövetségénél – tudniillik, beleöregedtek a nevükbe). Vidám, jókedvre hangoló művek szólaltak meg. Mindegyik kórus igyekezett mindent beleadni, a szerző jókedvvel, egészségben és humorral „fogyasztotta” az előadást, együtt élt a műveivel, mosolyogva fogadta a gratulációk szűnni nem akaró áradatát. Imádom a Cantate Vegyeskart, szerintem ők az ország legnagyobb kórusa – az egyházi zene területén. De e világi zene „versenyben”, a népdalszerű kórusművekben kicsit alulmaradtak. Nem, nem a tudásuk volt kevés, az hibátlan volt, sőt, talán az volt a legtisztább az egész este folyamán. Valahogy a kórus nem tudott teljesen kilépni az egyházzenei folyamból, az előadásukban elhangzó dalok kissé „elegyháziasodtak”. Hallottam már előadásukban az Üszküdara c. Daróczi-Bárdos szerzeményt (most ezt egy kamarakórus adta elő – igen színesen), az, például, remekül áll a Cantate Vegyeskarnak, azt viszont most nem ők adták elő. Mégis az egész este emelkedett volt, méltó ünnep. Az összkar zárta az estét, a ráadásszámban a szerző vezényelt. Nagyszerű pillanatok voltak ezek, igen tiszteletreméltó, nagyon termékeny, közvetlen, szeretet-teli embert sikerült megismernem a kórusok világából, igen mélyreható előadásmódban hallgathattam zenét. Minden kerek volt, amikor hazafelé útnak indultam.
Szombaton hajnali kelést követően elindultunk Rácalmásra, a tökfesztiválra. Nagyon kedvelem ezt a rendezvényt, lenyűgöznek az alkotók a tökkompozíciókkal, az ötleteikkel. Nagyon színes minden, a zöld fűben a narancssárga-zöld, esetenként piros és sárga tökök nagyon jól érvényesülnek, jól fényképezhetőek. Az árusok kézműves portékái közül sok elvarázsol (Persze aztán az áruk is), a színpadon állandóan együttesek táncolnak, énekelnek, mókáznak. Egy éve, ezen a rendezvényen ismertem meg a Cimbalibandot. Most egy skót dudást hallgattam meg, nem csak a zenéjét, hanem kulturális ismertetőt is kaptunk például az öltözetéről.A tökkompozíciók nem voltak annyira ötletesek, mint tavaly – vagyis, ami ötletes volt, az nagyon ötletes volt, csak sokkal kevesebb kompozíció volt, mint tavaly. Kint az utcán is és a Jankovich-kúriában is. Kedvenceim voltak a Birodalom visszavág tökből (volt bizony Birodalmi Lépegető és Yoda mester is) és a Tök elütött című, ahol tök-mentősök hordágyon tettek be a tökmentőbe egy gesztenye-egérkét, aki tök-közlekedési baleset áldozat lett. Volt úszóverseny, tökvárium, tök-autóverseny (itt egy kukoricán több gumimaci sofőr is utazott), kék-szalag verseny, tökdonalds és méhkaptár (remélem, semmit nem hagytam ki). Lehetett töklámpást faragni, hűtőmágnest festeni, papírt meríteni, lepényt enni, csülköt, vasalt csirkét, babos káposztát, tökös almás rétest kínáltak jó pénzért, annak, aki kivárta a sorát a tűző napon. Remek nap volt, nagyon szép napsütésben, két fiúval, akiknek ragyogó szeme, kíváncsisága, lelkesedése elvarázsolt. Irénkével és Gergővel kellemesen elfáradva ültünk fel a Budapestre tartó buszra és sokáig emlegettük Erikát és Illést, akik részt vettek ennek a napnak a sikerében.
Nem tudtam magam kipihenni, várt a fürdő és egy gyors átöltözés, Katival, Angélával és Mesóval hívott bennünket az Old Boys zenekar, az OMÉK színpadán léptek fel. Nyolc órától kb. két órán keresztül őrült tempójú házibuli vette kezdetét: a két fiatal fruska dobálta kezét-lábát, bizonyos számoknál a hajukat is, én időnként hangomat vesztettem a nagy éneklésben, de a tánchoz, a pörgéshez már fáradt voltam az egész napos tök-bolyongás után. Mégis remek buli volt.
Ma délre várt a Gozsdu-udvar, mert ingyenes városnézés van négy vasárnap, a környék egy-egy utcáján vezet végig egy hölgy, fél órás a program – a Gouba szervezésében (előzetes regisztráció szükséges). Ma a Dob utca volt soron. Rengetegen voltunk, az idegenvezetőt jmég mikrofonnal is alig értettük, ha nem voltunk elég szemfülesek ahhoz, hogy a közelébe kerüljünk. Ha hallottunk, akkor nem láttunk (nem tudtam fényképezni), ha láttunk, nem hallottunk. Azt gondolom, vajmi keveset tudok a zsidók életéről, ezért szántam rá magam, hogy ezen a túrán részt vegyünk. Kiderült, hogy a Dob utca a város határán kívül volt, a városból kirekesztődő zsidók itt raktárakat hoztak létre (ez volt az üzletközpont-jellegű Király utca kiszolgáló utcája), majd a raktárok fölé költöztek. Aztán a házak aljába fokozatosan kis üzletek, kávéházak, fodrászatok, stb. települtek. Mindez az 1830-as évek környékén……. Igazából sokkal többet nem tudtunk meg a környék történelméről, a fél órába ennyi fért bele, illetve a Dob utca Síp utca sarkán álló ház ismertetése, valamint a Dob utca 33. szám alatti épület bemutatása (állítólag meseszép, parkosított kertje van- sajnos nem látogatható).
Hazaérve, ebéd után beszédültem az ágyba, hogy pótoljam a pörgéshez az energiáimat. Most levezetésképpen mindjárt elmegyek vasalni.
