Az év utolsó napjainak közeledtével az események, amikről beszámolni szeretnék, hajszolják. kergetik egymást, nem jut időm emészteni, pláne nem összeszedni, megalkotni és gépbe verni. A gyász érzésével küszködve kevés energiám marad egyéb lelki jelenségek kidolgozására. De tudom, ezt nagyi sem ellenezné, így most nekifutok, összeszedem, hátha sikerül.
Nagyi halála előtt egy nappal a Cantate vegyeskarnak - melyben Mesó is énekel - karácsonyi koncertje volt a Szent Imre Gimnáziumban. Négyórás esemény ez minden évben - ez így leírva szörnyű, de a helyszínen száll az idő. Már évek óta figyelem magamon, hogy úgy esek be az előadásra, dobol a szívem, még fut a lábam, a gondolataimban még a teendők sorjáznak - kimelegedek magamtól szinte. És akkor egyszer csak a harmadik-negyedik szám felé azon kapom magam, hogy itt vagyok, érzem a karácsony előszelét, hogy már nem számítanak a csekkek, az ajándékok, az ünnepi menü előkészítése, már csak az számít, hogy együtt vagyunk, hogy hallgatom, hogy érzem, hogy karácsony szentsége átjár - évek óta a KZMK karácsonyi koncertje a karácsony valódi kapuja, számomra a karácsony itt kezdődik el. Az előadás szokás szerint a "kicsik" betlehemezésével kezdődött, hogy aztán mívesebbnél mívesebb előadások, darabok kerüljenek sorra. Fellépett Szokolay Ádám is, aki úgy interpretálta Liszt Kromatikus galopp c. művét, hogy a kezét nem láttam a mozgás közben. Zseniális a gyerek, én mérhetetlenül örülök, hogy időről időre jut a művészetéből számunkra valami morzsa, mert ha így halad, vagy sosem lesz itthon - tehát majd nem lehet koncerten látni, vagy annyira megnő az ázsiója majd, hogy nem lesz az a pénz, amit ki tudok majd fizetni azért, hogy élőben lássam............ És akkor had emeljek ki még két embert név szerint, akik a hangjukkal, énektudásukkal varázsoltak el: Görög Borbála és Bojkov Péter - mindketten a saját énekkarukban szólót énekeltek. De akkor részletesebben az estéről. A második osztály előadása igen bájos volt, népi énekekkel nyitották a műsort. Sok munka volt benne, jól sikerült. A Gaudete gyermekkar a szokott színvonalat hozta. A fiúvegyeskar mindig csodálni való számomra, tetszik az a sokszínű hangzás, ami csupa férfitorokból száll fel. Nekem legjobban John Rose: The covetry carol c. dala tetszett. A Jubilate leánykar is pontosan, szépen dolgozott, az őket követő Angel's carol c. dalt (Rutter szerzeménye) tavaly is hallottam, Mesó két osztálytársának előadásában. Ez az emlék bezavart a műélvezetbe, azt kezdtem el keresni, melyik a jobb, a tavalyi hogyan érintett........ Lehet, az ilyen apró szerevezési dolgokra jobban kellene a jövőben figyelni, ne legyen sablonos az ünnep attól, hogy menetrend szerint ugyanazokat a dalokat adják elő. A lányokat az egyik kedvencem, a Gemma énekegyüttes követte. A színpadon 5 fiú, 4 lány, kedvesen, mosolygósan, humorral és jókedvvel énekel, az látszik, hogy mindezt magáért, az éneklés öröméért teszik. Ha van valaki, aki még ezt az egészet meg is akarja nézni, hát csak tegye, ők meg csak úgy danolásznak - mérhetetlenül profi szinten. Őket az "El Grillo" kamarazenekar követte, alsó- és felső-tagozatosok hangszereken. Őket hallgatva sokszor volt az az érzésem, hogy kutyát látok a tükörjégen: ahogy a négy láb szétcsúszik, nincs egység, nincs összhang és előrejutás - nos, gyakran inkább kergették egymást a hangok, minthogy a vonalon ültek volna, mint illedelmes fecskék. Biztos ez volt a gond, a hangok elmozdultak a kottában a vonalakról............. De lényeg a jószándék, és kitartással még lehet is ebből valami............. Ezt követően négyen adtak elő részletet Mendelssohn Éliás c. oratóriumából (itt fogott meg Görög Borbála). A Laudate gyermekkar számomra Balázs Árpád Madrigaleszkjével lopta be magát ezen az estén a szívembe. Majd jöttek Mesóék. Megszólaltatták többek között Daróczi Bárdos Tamás: Felsütött a nap a cserén c. művét - ez kiváltképp a kedvencem, és szerintem nagyon jól sikerült most (is) ez a dal. A koncert végén szokás szerint a többi énekkar is bevonul a terembe, és a közönséggel együtt közismert karácsonyi énekeket énekelnek. Én most is ezt vártam - mint afféle hagyományt, mert ha "mindenki" bent van, akkor a zene térhatású lesz, akkor mindenhonnan árad, körbefon, megtart - sajnos ez az idén nem így volt, "csak" a színpadon álló énekkar és a közönség énekelt, a dolbi szörraund hatás ezúttal elmaradt. A karácsonyi énekeket rögzítettem Nagyinak, aki a halála előtti utolsó órákban másnap ezt még meghallgatta - az utolsó általa hallgatott dal két sora ez volt: örömest ringatlak, szívemből óhajtlak, aludj, aludj................ Drága Nagyi, szót fogadott!
25-én gyerekeimmel a Vígszinházban megnéztük a Hegedűs a háztetőn c. darabot. Már február elején írtam róla, a véleményem csöppet sem lett jobb, most, hogy másodjára is megnéztem. Kérdés, hogy akkor miért. A magyarázat egy kamasz fiú, akivel nehéz valami "családi" dolgot bonyolítani, és kiváltképp nehéz valamiféle kultúrát lenyomni a torkán - a jelen kínálatból úgy éreztem, ez lesz a leginkább fogyasztható számára. Hazafelé a darab által gerjesztett gondolatokról beszélgettünk. Míg Mesó mindenből esettanulmányt készít, alapos elemzéssel, a lényegtele részek már-már pletykává történő kiszélesítésével, addig Martzi egy mondatot kidörmög magából, és ott van a veleje, az esszenciája - egy mondatban. Érdekes volt látni, hogy mennyire érti a dolgokat, és hogy milyen összeszedett. Míg Mesó mennyire társasági lény, hiszen a pletyka nem tud terjedni közeg nélkül :-) Másnap a Tháliában egy Agatha Christie krimit néztünk meg, Egérfogó a címe. Én sokat könyvben sem olvastam Agatha-t, ez az irodalmi műfaj nem vonz igazán, de azt gondoltam, a furfangos és feszített dramaturgia, ami a jó krimiket általában jellemzi, az kell, hogy működjön a színpadon is. Hát nem tudom, mi volt a baj, az eredeti történet nem volt elég feszes, vagy csak az interpretáció nem volt tökéletes, de én bizony az első felvonásba belealudtam - most, amikor tombol a szünet, lustálkodással, kikapcsolódással, délutáni alvással......... Erre nem is vesztegetnék több szót.
27-én kirándult a család. A fiúkat és Pemzlit a felnőttek megsétáltatták Normafától Makkosmáriáig. Szörnyű köd, jeges gyalogút nehezítette - de ugyanakkor tette vadregényessé a kalandozásunkat. Jókat kacagtunk a sorozatos eséseken, szép fényképeket tudtam készíteni a fákról, ahogyan kaccsos, ágas-bogaik furakodnak elő a ködből. Sajnos a templomba Makkosmárián nem lehetett bemenni (csak az előterébe), pedig kellemes jutalom lehetett volna, ha a testi munkánkat lelki megérkezés, pihenés koronázhatta volna - ádventi koszorúval, jászollal. Így maradt a szokásos szendvics és forró tea - no meg bejgli, ami jobban ízlett, és nem is volt annyira unalmas, mint otthon. Sajnos a tavalyi bejglilemozgó túra kicsattanó jókedvvel telített hangulata nem jött létre, de talán ez érthető is az elmúlt pár nap tükrében. Én élveztem Gergőt és Levit, ők élvezték Pemzlit, a négylábú barátunk pedig élvezte az erdőt és a szabadságot. A hat kilométer távot ő végigszaladta, hol elől, hol hátul volt, szerintem egy kilométerrel többet mehetett, mint mi. Figyelembe véve, hogy csak három és fél hónapos, már érthető, hogy az ötös buszról a leszállásnál úgy kellet lehúzni (szó szerint), mert annyira aludt........ Itthon fürdetés, majd alvás tovább - a kimerültségtől annyira fázott és remegett, hogy be kellett takarni, csak az orra látszott ki........... De az esti séta során már újra a haverokat leste és ingerelte a közösségi hálón - a kutyaeregető-réten a házunk háta mögött.
Ma este Irénkétől hazafelé sétálva egy érdekesen - számomra túl giccsesen, de mégis ötletesen - kivilágított kertre lettem figyelmes. Innen eredt az ötlet, hogy fényképezzek karácsonyi fényfűzéreket - a kertes házaknál. Két óra séta alatt alig három-négy kép készült. Szánalmasan ötlettelenek vagyunk karácsonyi díszítés terén. Lehet, hogy nem jól gondolom, de szerintem nem az lehet itt a baj, hogy nincsen kínálat a karácsonyi fényfűzés boltban. Azt gondolom, fényfűzér akkor adható el jól, ha az ember tudja, mit szeretne, mennyit, milyen színűt és hová........... Tehát kell tervezni, kitalálni, megalkotni - ehhez kell képzelőerő, idő, igény............ Valami nálunk nincs meg, mert a karácsonyi dísz mifelénk a kerti tujára csigavonalban tekert égősor, a lépcsőkorlátra rögzített fénysor, a teraszajtón leomló villogó fényfűzér............ Ahol a műtélapó a létrán, betörőként próbál a teraszra jutni, már ötletesnek számít - pedig ma már ez is tucatáruként beszerezhető. Nem magyar hagyomány ez, Ingridtől tudom, az angolok (is) igen kedvelik és elég magas szinten művelik is. Kérdés, karácsonykor csak az a jó-e, ami hagyományos. Ha igen lenne a válasz, mindenhol halat kellene enni, pedig vannak családok, akik ilyenkor pl. pulykát esznek. Tehát nem hagyomány, de akkor ez az elkorcsosult gyáva hozzáállás minek? Ha nem akarod a házad díszíteni, ne tedd. De ha úgy gondolod, számodra valami pluszt ad az ünnep köré, ha villog a giccs a portádon, akkor viszont add meg a módját! Legalább jövőre legyen ötletesebb!
