Kattints a színes betűkre itt, a szöveg fölött, a cím alatt, és meglepetés-videót nézhetsz!
Egy este, ami úgy kezdődött, hogy alig akartam, mert megint kulturális torlódás alakult ki pár napon belül: alig emésztettem (és írtam) meg a színházi lilás élményem, már jött is valami. Valami, ami ismeretlen, ami jazz – ez számomra területként is elég ismeretlen. És kicsit nehezebben indultam neki, mint máskor tettem volna, pedig a Pótkulcs és a fekete sör várt – no, meg Erzsi. Szóval kicsit battyogósan, kicsit lassan indult az este, még sminket sem tettem fel, csak úgy, áta-botában indultam az ötös busz megállója felé. Aztán már úton voltam. És ez az út vitt valahová, ahogyan az már az ilyen nehézkesebben indult programoknál lenni szokott. A Pótkulcs a szokásos volt – csak most végre cigarettafüst nélkül. A Zlaty Bazant-os korsóba töltött Soproni Démon hazai íz volt már, és Erzsi is befutott. Helyünk is kerekedett, igen jó, hát izgatottan vártuk a valamit, az egyikünk se tudta mit. De elmúlt kilenc óra, és a kiírtakkal ellentétben, nemhogy nem kezdődött el a műsor, még csak a fellépők, sőt a zeneszerszámaik sem voltak sehol. Nos, sebaj, két „hölgynek”, akik alig 10 napja látták egymást, bőven van miről fecsegni – főleg, ha pár hónappal ezelőttig ezt nem tettük meg – van mit bepótolnunk, sokat kell még a másikból megismerni. Nagyjából 10 órakor láttunk embereket bőgővel, gitárral és dobbal érkezni, szerelgetni, hangolgatni. Így aztán kb. 11 óra volt, mire az első hangok fölröppentek. Nem igazán bántuk, témánk volt bőven, még egy korsó soproni akadt, a füst nem csípte a szemünket, hideg és tömeg nem volt – bár minden asztalt elfoglaltak már. Aztán elvarázsolódtunk a kávéházi jazzben. Elmerültünk, ahogyan a mélybúvár merül: rácsodálkozva minden egyes koralldarabra, minden színes, csíkos halra, kőzetre és a víz alatti szűrt fényre. Nos, ez a zene pont ilyen volt: darabjait, hajlításait, ütemeit hallottuk már, valahol-valamikor, de így összerakva még nem. Viszont áradt és folyt, és nem lehetett nem hallgatni. Nem olyan, hogy felemel, és földhöz vág a meglepetés, az ereje, hanem olyan langyos vízpartot mos: kellemesen kávéházi igényesség. A Bujdosó János vezette Bujdosó Trió állt a színpadon. A Triót hárman alkotják (no, persze): Bujdosó János gitár, Vajdovics Árpád, nagybőgő, Németh Csaba dob. Mostanában egyre többet futok bele olyan nem mainstream előadókba és leszek rajongójuk, akikről a neten kicsit informálódva kiderül, nagy művészek ők, például a Cimbaliband Turán és környékén tanít is, a cimbalomfesztiválon vesz részt, turai népzenei találkozót szervez. Nos, Bujdosó János például állt színpadon Ruttkai Borival, egy József Attila verset adtak elő közösen. Hát nem tudom, hogyan kellene őket ismertté, ismertebbé tenni…….. Ez nem csak pénzkérdés! Hallgassatok jó, értelemmel töltött zenét!!!!!!!!!!
