Idegen tollakkal fogok most ékeskedni, szövegemet, gondolatmenetemet megtűzdelem híres emberektől vett idézetekkel – ők nagyon jól meg tudják fogalmaznia jelennek azt a semmilyen állapotát, amiben létezem. Ezekben az átvett sorokban ott van esszenciálisan az idő. És remélem, minőségi idő. Ha igen, akkor vegyétek úgy, mint egy ajándékot, a mai napon tőlem Nektek. És akkor rögtön itt van az első, bontsátok ki szépen, óvatosan: „Rohanó világunkban az idő a legfontosabb dolog, amit adhatunk valakinek.” – származik Gary Chapmantól. Az ezt megelőző évemben igyekeztem megértetni egy számomra fontos embernek – ez az év azt bizonyította, sok egyéb köztünk feszülő probléma mellett ezt sem sikerült megfelelően kommunikálnom felé. Ahogyan több egyéb területen is kifejezetten kudarcos korszakot tudhatok magam mögött az eltel egy évben. Gyász; más kétlábú teremtmény tetemes pénzügyi tartozása, amit velem akarnak megfizettetni; pince-feltörés lopással egybekötve; háztartási készülékek sorozatos defektje (például szép lehetett, amikor a vízforraló lángolt), betegségek sora. Igaz, azért – hála és köszönet Ingridnek – eljutottam Ashforda és Londonba, és bizony az nagyon remek és megismételhetetlen, egyedi idő volt. Ahogyan előre tekintgetek, nem igazán látok fényt az alagút végén – pedig nagyon bíztam abban, hogy csak az elmúlt egy évem a fekete. No, de akkor had támaszkodjam Popper Péter szavaira: „Régi sérelmeinken rágódunk, vagy visszavágyódunk elmúlt állapotainkba; az elképzelt jövővel ijesztgetjük vagy vigasztaljuk magunkat. Eközben elsiklunk az aktuális valóság, a jelen felett.” Ugye, ennek a gondolatnak mennyire pontos, kézzel fogható mása a fényképezés folyamata? Ami tulajdonképpen a pesszimizmus megfoghatósága, a jelen nem levés élménye – hiszen a jelenben képet alkotok (tehát kívül rekesztem magam a jelenből), hogy amikor a képalkotáshoz képest a jövőben megnézem, már a múltat láthassam………. Eltűnődöm, vajon miért nem fényképezek arcokat? Pedig mindig lenyűgöz az élet csapásai alatt barázdálódott, napszítta öreg arcok ezernyi ráncán futó idő képi megalkotása. Weaver Andrea a múltra vonatkozóan így int: „Ha képes vagy rá, mindig zárd le azokat az időszakokat, melyek használhatatlanok a számodra. Csak hátráltatnak a jövő elkövetésében.” Valami hasonló fogalmazódott meg bennem is, amikor úgy gondoltam, pesszimista (pizsama) partyt hirdetek (a pizsama szó csak azért kellett bele, hogy kiteljen a három pé, mert így viccesebben hangzik), és szimbolikusan – egy, az elmúlt évem fényképeit tartalmazó fotófüzetet elégetve – hátrahagyom a 41. életévemet. Féltem, hogy nem értenétek meg, fölösleges exhibicionizmusnak ítélnétek, no, meg olyan sok szomorúságra, csüggedésre okot adó gazdasági, politikai és gazdaság-politikai folyamat húz bennünket percről percre, hogy legalább most ne, csak ma had ne……. Ezért most ideveszem Darvas László verses gondolatát:
„Negyed három múlt öt perccel –
de ez retrográd állítás volna.
Legyen tíz perc múlva fél három!
Így optimizmust sugárzok,
karjaim a jövőbe mutatnak.”
De azért legyek csak óvatos evvel az optimizmussal, mert hamar elszállok az idő szárnyain fölöslegesen könnyen, mint pillangó a szélben. Kassák Lajos így véli: „Soha semmi sem múlik el egészen. Nem igaz ám, hogy az idő, ahogyan mondani szokták, eljár felettünk, és egy bekötött szájú zsákban magával viszi a tegnap és tegnapelőtt történeteit, illatait, színeit és formáit. Én inkább úgy érzem, hogy az, ami egyszer megtörtént velünk, az soha többé nem válhat meg nem történtté, amíg élünk, megőrizzük magunkban a benyomásait.” A legjobb kívánság ezen a napon a magam számára talán az, hogy e bölcs sorokat megfogva tanulni, építkezni tudjak, legyek teljesebb. És a kesergő ködömön keresztül azért vegyem észre, az elmúlt időszakban igazából mennyit is kaptam: Benneteket. Mert ott voltatok, amikor sétálni kellett, amikor Lajkó Félix hegedült, a HANEM zenekar a tangóharmonikába csapott, Nathalie a második életét élte, amikor fölfedeztük Harcsa Veronikát, amikor rácsodálkoztunk Londonra, amikor a Cimbalibandnak a Balaton volt a Riviéra, vagy amikor Billy világa nyílt meg, no és volt, aki a sör nyitásánál volt jelen. Mindenki a legjobb időben……. És Kassák Lajos ezt így fejezi ki: „S hiába is tiltakozunk ellene, életünknek a múlt az egyetlen pozitív tartalma: azt tudjuk, amit a múltban megtanultunk, olyan erősek vagyunk, amennyire a múltban megerősödtünk, és egyáltalában annyira vagyunk itt a jelenben, amennyire vissza nem maradtunk a múltban. Gondolataink, érzéseink, életünk igazságai nem hunynak ki bennünk. Élményeink mindenüvé követnek minket, és nem hagynak nyugton soha. Akármerre fordulunk, mindig szembetalálkozunk velük.”
Hogy meglegyen az íve a szösszenetemnek, lezárásul jöjjön az optimista énem. Most már valami szépet is ki lehetne bontani. Hát tekintsetek velem bizakodva a (sötét) jövőmbe Müller Péterrel: „Minden évünk: egy életkör. Egy gyűrű az életfa törzsén. És minden életkör végén kicsit meghalunk - ugyanakkor minden új kör kezdetén kicsit föltámadunk. Ezért van az, hogy az ember, rejtélyes okból, szomorú a születésnapján.” Szerintetek ez mégsem túl optimista? Nos, akkor Kepes András úr, lépjen előre: „A fiatalság átmeneti állapot, (...) majd az idő megoldja.” Hogy számotokra még ez is kissé keserédes, mint a 80 százalékos fekete csoki (ja, azt egyébként nagyon szeretem)? Akkor nincs mese, Cecelia Ahern gondolatával búcsúzom (mert nincs több időm): „Az életkor csupán egy szám, nem egy elmeállapot vagy ürügy egy bizonyos viselkedésre.”
