Second-hand kultúra

Nyár végétől szeptember közepéig Kultúrfürdő elnevezéssel programsorozat van Budapesten  A Kultúrfürdő egy olyan kezdeményezés, amelyet a Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület szervez a budapesti Víziváros különleges, eddig művészeti célra kevésbé használt helyszíneire, tereire. A Halastó kórusból kinőtt kultúraéhes társaság önkéntes munkájának köszönhetően az első években a Frankel Leó úti ál-törökfürdő romjai adtak otthont a programoknak. Ám a Kultúrfürdő kilépett medréből, és újabb izgalmas helyszíneket vett birtokba. Ilyenek voltak a Király fürdő napozókertje és belső törökkori terei, az Öntödei Múzeum kiállítótere, a nemrég felújított Veli Bej fürdő, budai bérházak udvarai és magánlakásai stb. Ebben az évben már ötödik alkalommal lépnek színre a különböző előadók, például látható jávai tradícionális tánc, cselló és zongora kamaraest, jazz, irodalmi mese, fuvolakvintett, jazz és népzene fúziója, Gyabronka József egyszemélyes színháza. Akad kötet- és lemezbemutató, gyerekfoglalkozás, stb. A felsorolás nem teljes, csak pár szubjektíven kiragadott ízelítő. Nos, e sorozat keretén belül pillantottam meg egy programot, amiből – bevallom – csak a dátum volt számomra ismerős. Sem az előadók neve, sem a helyszín nem mondott nekem semmit. Sőt, az utóbbira egyenesen döbbenettel, kérdőjelként néztem: ilyen is van? Ugyanis a helyszín a Frankel Leó utcai zsinagóga volt. Annyira nem ismert a környezetemben ez a helyszín, hogy barátném, akivel mentünk a koncertre, és aki hajnalonta többször hordott arra a részre újságot, nem tudta, hol is van, édesapám, aki a Rózsadombon nőtt fel, és már elmúlt 20 éves, mire pestivé vált (mit tesz a szerelem, ugye), még neki sem mondott semmit, számára is teljesen új információ volt. Pedig tudnunk kellett volna, hiszen a zsinagóga háta előtt tartották rendszeresen a bio-piacokat a Komjádi uszoda előtt……… Láttam, megcsodáltam az épületet már régebben is, ami két bérház közé beszorítva áll, de nem jöttem rá, hogy templomról van szó, arra pedig pláne nem, hogy zsinagógáról. Pedig most körbejárva az épületet, látható, hiszen a szomszédos bérház bizonyos téglái hordozzák a Dávid csillagot. De ez Szentendre felé utazván a HÉVből vagy autóból nem annyira feltűnő. A program szerint a Mezítlábas zenészek Asszonyok és húrok címen tart előadást spanyol szenvedéllyel, reneszánsz játékossággal. Nos, ezt elolvasva aprót fanyalogtam, a tangó és a fülledt spanyol dalok nem annyira kedvelt téma zeneileg számomra, de azt gondoltam, a zsinagógát nekem mindenképpen látnom kell. Még szerencse, hogy egy órával a kezdés előtt találkoztunk Erzsivel, hiszen föl és alá sétáltunk a Frankel Leó uton, többször kértünk útbaigazítást (pl. hatvan körüli idősebb hölgy, aki az utcában lakik, nem tudott segíteni!), és már szinte feladtuk, mondván, egy jót sétáltunk, mire is odaérkeztünk a zsinagógához……….. A hit épülete egy bérház udvarán áll. A bérház gangos, igen magas, lépcsőházzal, ott lakókkal, a biciklik odakötözve a lépcső korlátjához…….. A bérház védően szorítja körbe, kis, sétára alkalmas teret hagyva a zsinagóga mellett, ugyanakkor biztosan szellemileg nagyon megerősíti azt, aki naponta úgy ébred, hogy ilyen szép épületet lát az udvaron. Felújított, tiszta, bár a Duna felőli útról behallatszik a csöndbe az autók zaja, de a varázslat, ami odabent történik, mindent elfeledtet. Belépve igen szerény de mégis nagyon méltóságos építmény fogadott. Nincsenek freskók, fa berakások, faragványok, színek, a díszítést csak a kovácsoltvas, mennyezetről lelógó csillárok feketesége adja, ami éles kontrasztban áll a mészfehérre festett falakkal, amit emléktáblák tömkelege borít el (pl. dr. Vidor Pál, dr. Kiss Arnold, dr. Edelstein Bertalan). A pad, ahová leültünk, réztáblával hirdeti, ez kinek a helye, a pad asztallapja egy kulcs elfordítása után felemelhető, így a kulcs tulajdonosa biztonságban hagyhatja saját kellékeit a következő istentiszteletig. A tárolókban bibliák sorakoznak, bizonyos padok brokát lepellel vannak leterítve, belehímezve áll, kinek tiszteletére készült…….. A falióra számlapja héber feliratokkal mutatja az időt. Minden tiszta, tipp-topp, minden a közönségre vár, barátságos helynek tűnik. Leültünk, a lábtartó kicsi nyikorgása rögtön felénk fordított pár szemet, majd miután a figyelem elterelődött rólunk újabb nyikorgásokat követően, lassan színre sétált a két hölgy, vagyis a Mezítlábas zenészek: Koltai Katalin gitár- és Bodrogi Éva énekművész. Az internet segítségével a honlapukra is találtam, így tudtam meg, hogy 2006 óta létezik ez a formáció, 2009-ben egészültek ki Bartek Zsolt klarinét művésszel. A formáció együtt játszott pl. Dresch Mihállyal, Gyabronka Józseffel, Kréatkör produkciójuk is volt. Gyakori fellépői a POSZTnak,  a Sziget fesztiválnak. Nos, a két hölgy fiatal, nagyon csinos, elegáns. És ötletesen építették fel az egyórás varázslatot. Ugyanis nem spanyol vérbő dalokról szólt az este, hanem a barokktól elindulva Kuba amerikai megszállásáig eljutva végigkísértek egy kiállításon, amelyen az általuk varázsolt zenével különböző női arcokat, az azok mögött rejlő egyedi női sorsokat festették meg. Természetesen a csábító ugyanúgy szerepelt a kiállításon, mint a csókra vágyó fiatal lány, a hű feleség vagy az édesanya. Pl. Poulencz zenéiből hallhattunk egy ciklusból öt apró részletet. A ciklus Madame Duval-nak íródott, amikor gyermeke született, ő adta elő. A ciklus öt darabja öt különböző zenei-előadói stílus. Mindegyik egy-egy mese. Az én kedvencem a vicces Bolha és az elefánt, sajnos nem akadtam rá interneten. Nos, kerestem Madame Duvalt is a google-barátom segítségével, szerinte egyetlen Madame Duval létezik, aki Frances Burney 1778-ban publikált novellájában szerepel, és a főszereplő nagymamája. A könyv címe: Evelina, egy fiatal hölgy világra lépésének bemutatása (fordítás tőlem). Nos, mintha már hallottam volna Madame Duval nevét máskor is említeni (nem a könyv szereplőjeként), így erős a gyanúm, hogy talán nem így kell írni a nevét (bár két „l”-el is kerestem), én hallom talán rosszul. Ez a műből azonban semmit nem von el. Franz Xaver Wolfgang Mozart darabja is felhangzott. Igen, ő Mozart fia, a legfiatalabb. Hallhattuk még Dowland, Montsalvatge Turine, Rodrigo műveit is. Koltai Katalin az eredetileg nagy zenekarokra és/vagy zongorára írt műveket mérhetetlenül jól hangszerelte át, és a gitár egy bizonyos dalban tudott úgy szólni a kezében, mintha valóban zongora volna. Bodrogi Éva hangja számomra mérhetetlenül megkapó volt. Az az ős energia, ami egy pillanat alatt betöltötte a teret – igyekezett nem kiereszteni a hangját, de fene jó akusztikával rendelkezik a zsinagóga. Én nagyon élveztem az érzelemmel telt, erős-hangos részeket, Erzsinek a visszafogott részek jöttek be jobban – mindenki megtalálta, amire vágyott J Biztonsággal mozgott a hangjegyek és stílusok világában, hihetetlen váltásokra volt képes ritmusban, hangszínek között. Miközben énekelt, nem csak „pusztán” állt a mikrofon mögött: előadott….. Egy dal erejéig kacér, vérbő hódító lett, még apró pocakját is elfelejtettük, a pocakot, amiben bébi lapul…….. Máskor vágyakozó lány, később szerető-ringató édesanya lett a mozdulataiban is. Kezei mozgása méltón követte a szerepeket, teste ringása is jelezte, éppen melyik „szerepben” létezik. Élveztem