Halmos Ági közvetítésével belépett az életembe egy új szolgáltatás: a Last Minute Színház honlap, ahol hírlevelet lehet kérni, és a rendszer rendesen, napról-napra pottyantja az információt az elektronikus levelesládámba, ki, hol, mikor és mennyiért lép fel, melyik társulat szeretne éppen engem fél áron elkápráztatni. Nem tudom, igazából mikor indult be ez a honlap, de nekem még hiányoznak róla az igazi alkotó színházak, az igazi kulturális műhelyek műsorai. Nem rossz a kezdeményezés, akad már pár jazz koncert is a listában, de többnyire a Kolibri Színház, a Budaörsi Játékszín műsorai futnak, hiányolom például (teljesség igénye nélkül) a Radnóti Színházat vagy a Katona József Színházat. Mégis átbogarászom minden reggel, hátha akad valami, amire jófajta rétisasként lecsaphatok. Aztán már csak pár telefont kell lebonyolítani, és már meg is van a delikvens, akivel remélhetőleg kellemes estét tölthetünk el. Nos, ez így volt szerdán is. Ráakadtam a Pesti Színházban Spiró György: Príma környék c. előadására. Nem tudtam se a darabról, s e a történetről semmit, ezt a Spiró-szüleményt nem ismertem. De az író neve számomra garancia, látatlanban megyek, ha hív. Tehát Spiró engem hívott, én meg Gazdag Erzsit, már be is léptünk a színházba. Kicsit tartottam akkor már a dologtól, mert az egyik jelentős szerepet Hegedús D. Géza alakította, de már nem volt visszaút. Így jár az ember, ha a lé határozza meg a tudatát, akkor megy színházba, ha megfizethető a jegy, nem pedig akkor, ha olyat játszanak, amire vágyik, vagy ha valaki olyan játszik, akire vágyik. A darab elindult. Öregek otthona egy valamikori kastélyban, nagy kerttel, vidéken. Ide utaznak a rokonok, látni szeretnék apukát-anyukát. Mint kiderül, hosszú idő óta először. Mindenkinek van valami oka, miért csak most, miért ennyire ritkán. Sunyi bácsi a gondnok (Hegedűs D. Géza) fogadja őket az igazgató távollétében, és kotyog ki olyan dolgokat, amiket talán nem kellene……… vagy mégis. Mert Sunyi bácsi nem sunyi, ő mindig megmondja az igazat, sohasem hazudik. Mert van az a sunyi ember, akinek már hazudnia sem kell, úgysem hiszi el senki. Nos, ez itt is így van. Bármit mondhat, a rokonok (és a nézők) nem hiszik el, amit hallanak, annyira képtelenség. Annyira lehetetlen, hogy az már igaz………. A kastély egyik szárnyát fölújították, vadászoknak szálló működik benne, a másik szárnyban zsúfolódnak össze az „édes kicsi öregek”. Rendesen kapnak enni, melegük is van, néha a kertbe és a szomszédos Csenderesbe is kiviszik őket……….. Az ennivalót és a meleget a szállodával való együttműködés okán kapják meg, hála Jolikának, az igazgatónak, aki zseniális menedzser, Németországból jött haza, mert a jogvédők kiutálták onnan. Vadász-csoportokat szervezett Afrikába, ahol ritkaságokra vadásztak: párducra, hiúzra és kétlábúakra – négerekre……… Itthon is nagy a konkurencia, ha nem „domborít” a vadász-szálloda valami nagyot, a vendégek elmaradnak, és ugye onnan van az öregeknek étel, meleg, stb………. Hát van itt is „ínyencség”. Az öregeket meghatározott időben, piros sapkában eresztik ki a Csenderes fái közé. Lehetőleg az egy szobában lakókat egyszerre, mert úgy könnyebben szervezhető a takarítás. Havonta 20-30 halott van az öregek otthonában, az orvos hetente kétszer jön ki aláírni a halotti bizonyítványokat………. Amikor az Apukát kitolják a rokonokhoz és ő könyörögni kezd, ne engedjék ki az udvarra, mert onnan nem jöttek a többiek sem vissza, lelőtték őket, a család legyint egyet és elintézi avval: apuka a háborúra emlékszik vissza tű éles elmével………… A szelíd elnézés, a jobban járunk, ha félrenézünk és nem vesszük észre hozzáállás, a közöny darabja ez. És ülsz a széken, kínban vagy. Nevetnél, mert ugyan már, de nem tudsz nevetni, mert részleteiben nagyon igaz, akár igaz lehet az egész is. Talán ha nem vallom be, hogy így van, én is a félrenézők cinkosa leszek………… Nevetnél, de nincs min…….. Főleg akkor nincsen, ha ismered Spiró műveit. A Feleségverseny című könyvében 2009-ben leírta, hogy tönkre megy a BKV. Jót röhögtem,: ez már mekkora poén! Aztán februárban már nem röhögtem. Rádöbbentem, megírta Spiró. Rendben, nem BKV a valóság, hanem MALÉV, de ez a lényegen nem változtat. Megrémültem. Majd elolvastam 1984-ben írt versét.

Spiró György: Jönnek

Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,

fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból,

csönd van. Senki se pisszen. Alantról

kevéske hűlt költő csontujja int.

Ó, ha gyilkolni szabadna újra,

csámcsogva, hersegve szívnák a vért -

miért is? ki tudja. Trianonért? -

mered pár utcanév pici csontujja.

Ez olyan klíma: itt folyton beborul,

ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,

hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,

és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,

hogy bebizonyítsuk:

nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

Szóval ismerve az író jóstehetségét a darab még jobban fáj, és így már nem is annyira kínos nekem, mint rám nézve megalázó. Hogy egy ilyen társadalom tagja vagyok, hogy ebből nincs energiám, bátorságom szabadulni, menekülni……….  

Hegedús D. Géza Sunyi bácsija hibátlan volt, nagyon szerettem. Valahogy rá van szabva, írva, kerekítve a darab. Múltkor egy kávéházi beszélgetésen Spiró elmesélte, ő nem jár be a színházba a darabja próbái során, megbízik az alkotók szakértelmében, abban, hogy a legjobbat hozzák ki az írásából. Ezért külön öröm számomra, hogy láthattam Hegedűs D. Gézát ilyennek. Mert ez a figura nem Spiróból jött, ez nem az ő megmondása miatt, nem az eredeti értelmezés okán lett igazivá, hanem Hegedűs D. Géza (és talán Marton László rendező) miatt. És jó lett, nagyon izgalmassá lett. Az igazmondó sunyiság tökéletes megjelenítése. Annyira megtalálta a színészt a szerep, hogy a többiek nekem nem tudtak olyat mutatni, ami kiemelkedett volna. Nem volt rossz, csak ez annyira jó volt, mirha egy ernyő lett volna a színpadon, ami ez alatt van, az nem látható. Pedig a színpadon volt Igó Éva, Börcsök Enikő, Csőre Gábor, Keres Emil is – és nem lett teljes a felsorolás. Megszeretni nem tudom Hegedűs D. Gézát, de ha egy alkotás miatt fogok rá emlékezni, az biztosan Sunyi bácsi szerepe lesz. A darab egyébként mindkettőnket fölkavart. Amikor kerestem az estéhez a partnert és kicsit nehezen ment, már számba vettem, hogy akár egyedül is beülök……. Nos, szerencsém, hogy nem így alakult, muszáj volt megbeszélgetni, mit láttunk, muszáj volt azután kicsit oldani a hangulatot. A Váci utcából elsétáltunk a Mexikói útra, a tuja hazáig fuvarozott, egy bögre tea mellett pedig hajnali kettőig megváltottuk a világot. Spontán alakult az éjjel, de nagyon jól esett, még akkor is, ha másnap az ásítások feltűnően gyakran követték egymást a munkahelyemen.

Tegnap este Bächer Iván Kabaréjára mentünk a Spinóza házba. Nem azt kaptuk, amit vártunk, de ez nem volt baj. Amikor a Kabaré szót olvastam a programkínálatban nekem felhőtlen nevetgélés képei merültek föl a semmiből, egy laza, gondtalan de színvonalas este képe lebegett előttem. Ehelyett egy kávéházas, kuplés, kesergős huszadik századi történetet kaptunk. Bächer Iván rendhagyó irodalomórát tartott Szép Ernő témakörben. Hogy ne legyen túl száraz, túl unalmas, túl irodalom órai az este, segített neki Eszes Fruzsina és Rácz Attila, rendkívül nagyszerűen zongorán kísért Ökrös Ottó. A kuplékat Szép Ernő szövegeire írták, a felolvasott részek Szép Ernő versei, gondolatai, Patika c. művének részei voltak. Igazán közel, kézzelfoghatóvá tette Szép Ernőt, aki 1884-ben született és 1953-ban halt meg. Igen, túlélte a pusztítást, zsidóként élte túl. Emberszag c. művében emlékezik is erről az időszakról. Ez az egyetlen műve, ahol a halál kikerülhetetlen, többi művében a halál nem jelenik meg. Ady, Babits, Molnár Ferenc kortársa volt, rettentő nagy szegénységből, sok gyerekes családból indult. Ennek állít emléket Életrajz című versében. Amennyire ismerem Bächer Ivánt (a műveiből), azt gondolom, nem véletlen a választás, igen sok a hasonlóság. A flangálás a pesti aszfalton, a nehéz múlt, a csöndes, szemlélődő világlátás, amiből az írások születnek, a nők mérhetetlen tisztelete…….. És az a mód, ahogyan nem kiabált, nem csapta a zajt, nem verte a palávert akkor, amikor zsidóvá lett (nem úgy értem, hogy vallást váltott, hanem úgy, hogy azzá tették), ahogyan most Bächer sem követeli ordítva saját jól megérdemelt életét, hanem egy cinkos kacsintással utal arra: Ti is ugyanebben a cipőben jártok………  Bäcehr Iván az egész előadás alatt nagyon emberi marad, nagyon bächeres, nagyon visszafogott és mégis karakteres. A legutolsó kuplét Eszes Fruzsina énekelte, a vers címe Nem volt játékom. Megpróbáltam a zenés változatot föllelni a neten, de „csak” Malek Andrea előadására sikerült akadnom. Malek Miklós megzenésítésében pont a szépernői lényeg vész el. Malek Andrea előadásában kellemes dal lett belőle, a kemény mondanivaló, a sanzonos szomorúsággal jobban átélhető fájdalom, a hiány megjelenítése a Malek változatban nem él meg, nem facsarítja el a szívemet, meggyőződésem, azon Bäcehr úr sem pityeredett volna el. Ezért pusztán „csak” a verset adom ma nektek, legyen Rátok legalább akkora hatással, mint rám volt tegnap este.

SZÉP ERNŐ: NEM VOLT JÁTÉKOM

Mikor én kis fiú voltam,
Kis lovon nem lovagoltam,
Nem volt nékem ponnilovam,
Ponnilovam,
Ponnilovam,
Pedig de szép mikor rohan.

Ponnilovon sose ültem,
Kis biciklin se repültem,
Nem volt szép kis kerékpárom,
Kerékpárom,
Kerékpárom,
Pedig de jó rajta nyáron.

Nem volt képes meséskönyvem,
Nem volt csak iskoláskönyvem,
Pedig de jó otthon este,
Otthon este,
Otthon este
Lapozni ábrát keresve.

Sohase volt színes kockám,
Kis kastélyom, kis tornyocskám,
Kis hajócskám, kis vasútam,
Kis vasútam,
Kis vasútam,
Elutazni sose tudtam.

Én nem kaptam kardot, csákót,
Szép sárgaréz messzilátót,
Sose vittek hippodromba,
Hippodromba,
Hippodromba,
És lyukas se volt a ponyva.

Az a ponyva szétment régen,
Elmult az én gyermekségem,
Én már régen felserdűltem,
Felserdűltem,
Felserdűltem,
A nagyok közzé kerűltem.

Én játékot már nem kérek,
A gondoktól rá se érek,
De meghalok én is egyszer,
Én is egyszer,
Én is egyszer
S a mennyországba megyek fel.

Kiállok majd a tejútra,
Arra visz az isten útja,
Az újjamat majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Ha elsétál a tejúton.

Észrevesz az isten engem,
Megszólalok szépen, csendben:
"Kérem én még nem játszottam,
Nem játszottam,
Nem játszottam,
Játszani akarok mostan."

Megfogja majd a kezemet,
Angyalok közt maga vezet
Szegény gyerek otthonába,
Otthonába,
Otthonába,
Mennyei gyerekszobába.

Megkapom ott kardom, csákóm,
Szép sárgaréz messzilátóm,
Képes könyvem, színes kockám,
Szines kockám,
Szines kockám,
Lesz kastélyom, lesz tornyocskám.

Ami nem volt, lesz ott jócskán,
Kis vasútam, kis hajócskám.
Beültetnek hippodromba,
Hippodromba,
Hippodromba,
Csak én élvezem magamba.

Hogyha kedvem abban telik,
Ponnilovam megnyergelik,
Kis biciklim előhozzák,
Előhozzák,
Előhozzák,
Úgy járom a mező hosszát.

Égmezőben alkonyatban
Szép pillangót fogok ottan,
Ujjamon lesz arany pora,
Arany pora,
Arany pora,
Le nem mosom róla soha.