A Duna TV-n nézem a Fölszállott a páva c. műsort, és kifejezetten élvezem. Nem csak az előadókat, hanem a zsűri hozzászólásait is. Olyan hátteret osztanak meg hozzászólásaik során, ami a figyelmes nézőnek épülésére szolgál. Az együttesek táncaiban, a páros táncok során a szoknyák pörögnek, a forgás megállíthatatlan. Élvezettel figyelem a lendületet, szinte moccan a lábam, lüktet bennem a vér, érzem, hogy élek. És ekkor halkan bekúszik a közelmúlt egy szelete. Egy este barátokkal, frissen sült kenyér-vacsorával, filmnézéssel. A választott film a Szamszára volt – végül nem ez került sorra. A Cashback című film abban a helyzetben jobb választásnak bizonyult. Szeretem a film fiatalos gondolkodás módját, szeretem a logikát, amivel a képeket kimerevíti, a belső gondolatot megállítja a valóságban is. Szeretem a mondanivalóját: ha boldog vagy, állítsd meg a pillanatot. De térjek vissza a szoknyákra, Szalonna bandájára, a pörgésre. Ez a lendület jutatta eszembe, hogy amikor a filmnézős estére készültem, utána olvastam a szamszára kifejezésnek. Ez a forgás ma este előhozta belőlem az akkor olvasottakat. Akkor nem volt időm formába önteni, mert vidékre mentünk jó pár napra, azt gondoltam, már elévült a dolog – de nem. Most itt kopogtat – és míg a remek műsor halad a háttérben, igyekszem a sorokba önteni a gondolatokat.
A szamszára jelentése kettős, két irányba lehet a boncolgatás során indulni. Az egyik értelme: lélekvándorlás – talán ezt többen ismerik. A másik értelme: létforgatag. Számomra most ez a fontosabb, erről szól a film is (de én most nem a filmről akarok elsősorban szólni). A kifejezés megtalálható a buddhizmus, a hinduizmus, a dzsainizmus, a szikhizmus kereteiben egyaránt. A buddhizmus szerint a létforgatag a feltételekhez kötött lét kereke (fontos, hogy feltételekhez kötött), tapasztalásokból áll. Az alapja a szenvedés, ami a korábbi, felhalmozott cselekedetek eredménye – ebből jön létre a belső megosztottság. A probléma abból adódhat, hogy nem ismerjük belső lényünket. Célunk kellene legyen egyfajta belső egység megélése. Ez a hitelességünk, a boldogságunk alapja is egyben. A kettő között nem egyenlőség jel van, ez fölsorolás volt. Az Igazi ÉN természetszerűleg egységes, csak a hamis énünk, a képzelt énünk osztható meg. Ezért a megosztottság csupán elméletben létezik. Tehát a filmbéli választás, hogy a főhős merre menjen tovább, családot vagy elhivatottságot válassza, pusztán elméleti gyötrelem. De attól még ebből az elméleti gyötrelemből fakad a szenvedés. Vagyis mondva csinálunk magunknak gondot. Ugyanakkor ha a szamszára egy embert elkap, elkap 5 másikat is – mint a lendületes néptánc, ugye. Úgy tudsz kiszállni, ha rádöbbensz arra, ami hajtja, az óriási félreértés – nos, ez nem paralell a tánccal. A szamszára alapja az, miszerint én, mint létező, azonos lennék az általam tapasztalt érzelmekkel, problémákkal. A szamszára = illúzió. Ma szentségtörést követ el az, aki nem kreál megoldandó problémát saját létezéséből. A mi kultúránk túlzottan nagyra értékeli a szamszárát. Csupán azért nem vesszük észre, hogy ez mennyire nem normális, mert körülöttünk mindenki ezt csinálja: látók, jósok, guruk, TT-k……. A valóság az, hogy a fejedben futó egyetlen gondolat sem azonos magaddal, a történetek sem valóságok. A spirituális emberek sokszor képtelenek felfogni, miért nem tudják csak egyszerűen elengedni a küzdelmet. Talán azért, mert nagyon is észlelhető haszonnal jár, a „valaki vagyok” érzésével. Az időhöz és térhez kötött ÉN átélhet egy múlandó, de igazán nagyszerű élményt, ilyen pl., amikor pszichológushoz vagy spirituális tanítóhoz járva úgy érzi, fejlődik, jobban van. Fejlődés azonban nincs, ez hamis boldogság, pusztán változás létezik. A szabadság, de még inkább a megvilágosodás arról szól, hogy teljesen alá kell rendelődnünk a pillanatnak. A megvilágosodás ugyanis a jelenben meglévő dolgokkal szembeni totális ellenállás hiánya, ekkor, ezáltal szűnik meg a küzdelem, vele együtt a szenvedés. De ehhez meg kell válnunk énképünktől, nézeteinktől. A spirituális emberek képesek feladni önazonosságukat és szerepeiket, elméleteikhez és világnézetükhöz annál inkább ragaszkodnak. Elfelejtik, a Fénybe nem viheted magaddal ezeket sem……
És a Páva után az X-Faktor. Ég és föld, fény és árnyék….. Egyik sem lenne a maga helyén értékelhető a másik nélkül. Ying és Yang, mindkettő bennem van, még ha az egyik alaposabban is. És a Cashback után tudom, hogy megvitatom még valamikor valakivel a Szamszára című filmet. Addig a változást élvezem……….
