Second-hand kultúra

Furán futnak össze az élet szálai. Vársz valamit éveken át, ha teszel érte, elkerül, aztán valahogy az utadba akad, majd mindenhonnan eléd kerül, sorra belebotlasz és átesel rajta. Mintha az élet vezénylője tréfát űzne Veled: amikor úgy érzed, szükséged van rá, távol tart, hogy amikor már elfeleded, reménytelenül elereszted, akkor visszaránt, nem hagyja, hogy kihagyd. Mintha lenne valamilyen pillanat az életed fonalán, amikor érdemes leszel a várt dologra, amikor kiérdemelted. Nem tudod, mitől leszel érdemes rá, ki dönti ezt el, egyszer csak érzed, megvan, bejött az életedbe. Na, de mire föl is ez a filozófiai bevezető. Írtam nem is olyan régen, Nyári Zoli hangja mekkora örömmel töltött el, milyen sok évet vártam arra, hogy színpadon, művészete közben lássam. Aztán ma felhívott Anyu, nagybátyám vett 4 jegyet az Erkel Színházba, nincs-e kedvem őket elkísérni a János Vitézre. Nagyon kíváncsi voltam, milyen az újra, 6 év után megnyitott Erkel, ahol, tulajdonképpen gyerekkorom óta nem jártam. Igent mondtam, aztán kezdtem el nézegetni a neten, ki is fog szerepelni. A neten írtakhoz képest több poszton is változás volt, de szerencsére Nyári Zoli domborította János Vitézt. Operettes múltja igazán sokat segít neki ebben a szerepben: viccelődik, kellemesen mozog, nem elhízott bonviván. A nagy sikerű daloknál szemem behunyva hallgattam hangját, hagytam, had öleljen körbe…. Nekem más már nem tudja így elénekelni: az én nevem, az én nevem Kukorica, Kukorica Jáááááááááááános. Hibátlanul énekelt, és ugyan sokszor eszembe jutott komoly fellépése, igazán nehéz darabbal, abszolút koncentrált létezése a színpadon, mégsem esett rosszul őt ebben a kellemesen bohókás szerepben látni.  Bagót alakító kollégájának hangja  lenyűgöző volt. Juliska és a francia királylány is remekül énekeltek, Mikó István remegő, papucs-királya remekül feldobta  az operettet. Hazafelé azon gondolkoztam, mennyire hazafias operett ez, benne az Alföld, a szűrös pásztorral, a kalocsai hímzett, piros szalagos lánnyal, lobogó magyar zászlóval, sujtásos huszárokkal………… Mennyivel magyarabb, igazabb módon magyarabb Kodály Zoltán Háry Jánosa. Abból állandóan érkezik a humor, annak a műnek egészét átszövő alapja, míg itt a francia király sajátja csak – egy felvonásban búvópatakként. Kodály eredeti magyar népdalokat, ősi dallamokat vesz alapul, abból hoz létre valami újat, ami magyar fülnek kellemes, élvezhető. Élvezet közben tanít, játékosan vezet vissza a gyökerekhez, és előre mutat, megújít, használja a hagyományt, ahogyan azt manapság a jó jazz teszi. Mondjuk Harcsa Veronika lemeze, ahol költők verseit énekli újjá. Ez az operett ma az Erkelben nem belülről volt magyar, hanem inkább magyarkodó, valami külső magyarság, valami magyarság-fény volt, amit láttunk. Nem volt átpolitizálva, túlpozícionálva, ezt nem mondhatom, a mű maga mázas, nem eredeti, nem hagyományos. Utána olvastam emiatt Kacsóh Pongrácnak. Érdemes volt. 1873-1923 között élt, bár Budapesten született, diplomáját Kolozsváron szerezte. A János Vitézt 1904-ben mutatták be a Király Színházban.  Abban az évben, amikor St. Louisban volt a nyári olimpia. Akkor, amikor gróf Tisza István a miniszterelnök, és a belpolitikai válság, mely évekre befolyásolta a magyarok életét, elkezdődött…… De talán ez csak valami könyvízű olvasnivaló, ami viszont igazán megfogott, az az a tény, hogy ki játszotta az első előadás főszerepét. Kapaszkodjatok, nem fogtok hinni a szemeteknek,pedig igazat írok: FEDÁK SÁRI! Ne értsétek félre, Juliska Medgyaszay Vilma volt. FEDÁK Möszijő Kükürüz (Kukorica Jancsi) szerepében tündökölt, szűrben, rojtos gatyában! Nos, ezért megérte ez a nyári hangulatú, meleggel átitatott hirtelen jött esti program.