HTML

Second-hand kultúra

".......a színház, ahol nem a darab érdekelt, hanem az, amit én majd mondok róla, az irodalom, amelyből nem a könyvek érdekeltek, hanem az írók......" Márai Sándor: Születésnap

Címkék

A38 (3) AnnenMayKantereit (1) ASD (1) Asperger-szindróma (1) Átrium Film-Színház (1) Audrey Tatou (1) Autizmus Spektrum Zavar (1) A legjobb játék (1) A vágy villamosa (1) Balett (2) Bazilika (1) Beck Zoli (1) Benkő Róbert (1) Bereményi Géza (1) Berki Tamás (1) Billy Elliot (1) Bin Jip (1) Bodzsár Márk (1) Borbély Alexandra (1) Boris Vyan (1) Bornai Tibor (1) Böszörményi-Nagy Gergely (1) Budafoki Dohnányi zenekar (1) Budapest 100 (1) Budapest Jazz Club (1) Budapest Music Center (1) Cabaret Medrano (1) Cantate Vegyeskar (1) Csalog Gábor (1) Cseh Tamás (1) D. Tóth Kriszta (2) Deák Kristóf (1) Dés László (1) Diótörő (1) Enyedi Ildikó (1) Építészet (2) Erkel Színház (1) Erkel színház (2) Falusi Mariann (1) Fekete Ernő (1) Fekete Kovács Kornél (1) Feke Pál (1) Film (1) film (5) folk (1) Grecsó Krisztián (1) Gyémánt Bálint (3) Hadik Irodalmi Szalon (1) Harcsa Veronika (5) Háy János (1) humor (2) ifjabb Sapszon Ferenc (1) Igor Sztravinszkij (2) Illés zenekar (1) Játékszín (1) jazz (3) John Grisham (1) Káel Csaba (1) Katona József színház (2) Kentaur (1) Képmás Est (1) Képmás Magazin (1) Kerekes Band (1) Kerényi Miklós Gábor (1) Keszég László (1) Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola (1) könyv (3) Lajkó Félix (1) Luciano Berio (1) Mads Mikkelsen (1) Magyar Dal Napja (1) magyar film (3) magyar író (2) Magyar Színház (1) magyar zene (1) Márkos Albert (1) Márta István (1) Másik János (1) Merry (1) MÜPA (2) Musical (1) Nagy Sándor (1) NARTcore (1) Nika (1) Nina Kov (1) opera (5) Operaház (8) operett (1) Oscar-díj (1) Pándi Balázs (1) Papp Lajos (1) Parti Nagy Lajos (1) Pesti színház (1) pszichedelikus rock (1) Puccini (1) Pusztaszeri Kornél (1) Recirquel (1) Reisz Gábor (1) Richard Wagner (2) Rúzsa Magdi (1) Selmeczy György (1) Serbán Attila (1) Sir Elton John (1) Spiritisti (1) szatíra (1) Szente Vajk (1) Szikora János (1) színház (4) Szörényi Levente (1) Szörényi Őrs (1) Takahashi Yuya (1) Tenessee Williams (1) Testről és lélekről (1) The Merry Poppins (1) Udvaros Dorottya (1) Ugron Zsolna (1) Vámos Miklós (1) Várkert Bazár (2) Vastag Csaba (1) Vecsei H. Miklós (1) Venekei Marianmna (1) Veres Mónika (1) Vladimir Viszockij (1) Weiszer Alinda (1) zene (9) Zeneakadémia (1) Zomborácz Virág (1) Címkefelhő

Friss topikok

Magdaléna rajzai, Káel képi világa – a vég és a kezdet

2013.07.02. 19:42 Sombokor

Régóta nem jelentkeztem. Május-június a fesztiválok, programok szezonja, nem ritkán este 10-kor értem haza, élményekkel megrakodva, hogy másnap újabb élmény lökhesse ki az egészet a fejemből. Blogolni nem maradt időm, energiám. Ezt egyrészt bánom, mert nem tudom a nyájas olvasót valamilyen program irányába terelni, másrészt örülök is ennek, mert most volt itt a homokszitálás ideje: csak a valóban finom akadt fenn a rostán. Szóval az elmúlt időszakból olyan karcolatokkal bukkanok most fel, amelyeket hosszú távon fogok emlékeim között megőrizni akkor is, ha írásos nyoma nem maradhatna.

Még a tavasz végén hirtelen jött ötlettől vezérelve, azon kaptam magam (hála a maesteszinhaz.hu-nak), a Pesti Színház nézőterén ülök. Régóta foglalkoztatott már ez a gondolat, valami miatt mindig halódott, míg megelégeltem és léptem. Később kiderült, több okból is remek volt a döntésem.

A történetben egy kislány ül az árokparton, és játszva a homokba rajzol. Ezekből a rajzokból női alakok, sorsok, szeretet és család, siker és magány rajzolódik ki. Köztünk van a sámlirádiót működtető Piroska néni, a traktorkeréken ülő nagymama ugyanúgy, mint a mondén pesti nőknek tollat fűző nagymama, a Rúzsa család férfi tagjai – a Sándorok -, a szerbiai háború áramkimaradásokkal, frontra vonuló falubeliekkel. De megjelenik Edith Piaf, ott vannak Magdi szerelmei, a csalódásokkal, újrakezdéssel, Magdi hite jól megfér a horoszkóp jóslataival. A színpadon a párizsi mulatók, a pesti Broadway és a kishegyesi poros árokpart díszletek nélkül is kézzel tapintható. Jelen van Rúzsa Magdi a maga bájos, természetes humorával – főleg a kishegyesi családi történetek mesélésekor, szinte stand-up comedy show látható a színpadon. Amikor Edith Piaf jelenik meg, akkor Magdi kimért, testtartása megnyúlik, méltóságossá, fennköltté válik. A darab mélyen lenyúl Magdi gyökereihez, önmagát meséli, éli át újra. Dalokkal fűszerezve, dalokkal, melynek többsége más dalainak feldolgozása – kezdetben többségük Edith Piaf – Rúzsásan előadva. Ahogyan a helyszínek, a vágyak, a szerelmek is változnak, a zenébe is belekerül Surda dalának feldolgozása, egy olasz sanzon is, és természetesen Magdi dalai is. Fekete Kovács Kornél varázsolja a zenét Magdi köré-mögé – a hangulatról a zenekar legalább annyit tehet, mint Magdi. Méltó kísérői a dívának. Igen, dívát írtam, mert a 27 éves falusi lány díva lett, kérem szépen. Úgy csavar bárkit az ujja köré, hogy észre sem vesszük. Jelmezei, ruhái a legjobb kabaré-sanzon színpadokon is megállhatnák helyüket, tollakat fűző nagymamája méltán lenne büszke Magdalénára. A szerep, az este lélekbeli utazás – elsősorban Rúzsa Magdi számára, aki nem mellesleg roppant energiával énekel, szinte tolja az éterbe a hangokat, miközben cicázik, vagy a földön kuporogva Istenhez dalol. Az önmegnyitás másfél órája kiemelkedő végkifejletbe torkoll: a darab fináléjaként Edith Piaf híres, Non, je ne regrette rien (Semmit nem sajnálok) című dalát már nem Piafot éneklő Rúzsa Magdi adja elő, hanem a dallal azonosulva, hitvallásává emelve azt túllép nagyhírű előadóművészen, hogy Magdaléna Rúzsa önazonosságának, teljességének himnusza legyen. A katarzis leírhatatlan, könnyek szöktek a szemembe, a közönség egyként, álló ovációval, dübörgő tapssal fogadta ezt a fajta őszinte másfél órát.<br>Próbáltam jegyet vásárolni szeretteim számára – ekkor szembesültem a ténnyel, hogy az utolsó előadásra ültem be….. Tehát ez a vég……… Az előadás után már tudom, mit fogok tenni novemberben – megnézem Rúzsa Magdit a MÜPÁban is!

Június idusán nagynéném szeretetének köszönhetően jutottam el az Operába, ahol a nagyon nem megjegyezhető Hippolütosz és Aricia címet viselő francia barokk előadást láthattuk. Jean-Philippe Rameau (ejtsd Ramó) Racine Phaedra c. művét – melynek ihletője Eurüpidész Hyppolitus c. műve volt - dolgozta fel ebben az operájában, nem Phaedra belső harcára, hanem a történet szerelmi szálára helyezve a hangsúlyt. 1683-1764-ig élt, 11 gyermekes családból származott, tanult Párizson kívül Milánóban is, és bár műveit a kortársai ellentmondásosan fogadták, végül XV. Lajos király is elismerte művészetét. Rameau hazánkban nem igazán ismert (vagy csak a vájt fülűek számára és a sznoboknak mond valamit a neve). Az Operaház az évadot valami kis bonbonnal szerette volna zárni, valami meglepő, nem mindennapi finomsággal, így került 3 alkalommal színre ez a mű. Én a bemutatót láttam (ez a kezdet). Nem tudok egyértelműen lelkesedni az élményért, de mindenképpen figyelemre, elismerésre és emlékeim között megőrzésre méltó este volt. Kezdem onnan, hogy az opera barokk. Nem, ez itt nem a szöveget színesítő jelző (mint pl. barokkosan nagyvonalú, barokkos túlzás, stb.), hanem ez maga a puszta valóság. Tehát a zene mérhetetlenül barokk, a hangzását az úgynevezett basso continuo adja (ez egy folyamatos mélyszólam, a barokk zene alapja), melyet a csembaló – zongorához képest – érces, fémes csengése kísér. Jellemző volt az énekszólamokra a mérhetetlenül sok hajlítás, hogy a zene és az ének mintha nem is egymást szolgálná, hanem csak úgy folyt, egymástól függetlenül. Minden sort minimum kétszer énekeltek el – igaz, viccesen megállapítottuk, ha nem így lett volna, félő, hogy háromnegyed óra alatt a végére értünk volna. Megjegyzem, hogy ezek nem a mű vagy a szerző hibái. Ezek, amiket eddig írtam, a barokk kor teljesen általános zenei jellemzői – jó annak, aki ezt az irányzatot szereti. Én nem tartozom ezen emberek csoportjába, sőt, talán a lehető legtávolabb az én ízlésvilágomtól a művészeti ágak barokk korszaka áll. Tehát számomra az előadás emiatt időnként mérhetetlen önuralmat követelt. Számomra másik zavaró dolog a történet volt. Nem, nem a szerelemmel van bajom, bár idealizált történetet láthattunk. Ókori történet az alapja, tehát Istenek és halandó emberek, mindenki mindenkivel kapcsolatban áll, cselt sző, az első felvonás végére kettőnkből kettőnknek nem volt tiszta, ki kinek a fia-borja, ki melyik csapatban játszik, ki kinek ellensége, társa………. A végére azért – többé kevésbé – kikerekedett. Valószínűleg, ha olvasottabb lennék, ismerném a görög mitológiát, ez sem okozott volna gondot egy percig sem. És akkor már meg is találtuk a másik korszakot, ami nem a szívem csücske, ez pedig a mitológiák kora, legyen szó görög, itáliai istenekről, a fehérlófiáról akár………<br> Miért marad emlékezetes mégis és miért veszem a fáradtságot, hogy betűkbe öntsem? Mert nagyon érdekes volt LÁTNI az egészet. Nem véletlen, hiszen a darab rendezője az a Káel Csaba, aki filmrendezőként (is) diplomázott, és aki a MŰPA igazgatója. A képi világ, az énekesek előadása lenyűgöző volt, maradandó élményt nyújtott. A színpad fölé három amorf formájú korongféle belógatásával törték meg a teret, amire háromdimenziós fényeket vetítettek, ezeknek a mozgó színes vonalaknak/ábráknak a segítségével stilizálva az erdő, a pokol (ami egy holdbéli tájra is utalt egyben) és a víz közegét. Tökéletesen egymásba simult az euripidészi kor (amelyben a Hyppolitosz történet íródott, kb. i.e. 480-as évek), a barokk kora (1700-as évek) és a talán ma még nem annyira jellemzően teret nyert háromdimenziós képalkotás világa. Azon törtem a fejem, melyik a nagyobb híd, ami Istenek és emberek között ível a történetben, vagy ami Euripidésztől napjainkig (és azon túl is) vezet. Melyik az átjárhatóbb? Melyik a tartósabb? És az egyén szempontjából melyik a boldogítóbb?

A jelmezek is megérdemelnek pár szót. Nagyon határozott színekkel (tűzvörös, fekete, fehér) és igen jelentős méretű fejfedőkkel valamiért nekem a kelet-ázsiai sárkányünnepek idéződtek fel – igaz, itt maszkok nem voltak. Talán ez akart lenni a kelet-nyugati híd? És akkor egy gömbben létezhettünk az előadás alatt, hiszen volt egy vertikális (ég és pokol, mely a földön áthalad), egy horizontális (kelet-nyugati, mely országunkat is átszeli) és egy időbeli (ie. 480-tól napjainkon is túlmutató) híd. Tulajdonképpen nem a darabban megjelenő Istenek azok, akiknek hatalmassága mellett emberi létünk eltörpül; a viszonylatok, melyekhez képest pozicionáljuk magunkat, melyeknek tükrében igazolható egyáltalán a létezésünk, ezek a keretek, amik determinálnak bennünket, ezek azok a nagyságok, melyektől tartanunk kell. A minket behatároló, létezésünknek teret adó korlátok azok, melyek szabadságunkat korlátozzák. Korlátok nélkül szabadok lennénk, csak nem lehetnénk meghatározhatóak…………

A férfi főszereplő Jeffrey Thompson volt. A darab kezdetén az Ariciát alakító Szutrély Katalinnal előadott duettjük a barokk zene gyöngyszeme (írom ezt úgy, hogy már tudjuk, nem kedvelem ezt a műfajt). Levegővétellel, szinte magából kisóhajtva kezdte el a sorokat énekelni, hogy mérhetetlenül széles skálán hajlítgatva fejezze be az alig két szóból álló sorokat. Mint megtudtam, hangszíne különleges, úgynevezett magas tenor, ezen kívül a fejhangok és a mellhangok különleges elegyét használta az éneklés során. Csemege volt látni. Azt is, amilyen karmozdulatokkal, szélesen „kalimpálva”, szinte már-már karikírozva adták elő jeleneteiket – ha nem olvastuk volna a kivetítőn a francia szöveg magyar fordítását, akkor is tisztán érthető lett volna a testbeszéd alapján, hol is tartunk. Bár az előadás egésze nem hozta azt az elámulást, mint a Mefisztofele pár évvel ezelőtt („köszönhető” ez a barokk zenének – részemről), mégis tartalmas élményt adott, és csodálkozva vettem észre, hogy nem unatkoztam az előadás egyetlen percében sem.

Szólj hozzá!

Címkék: opera zene színház Operaház Rúzsa Magdi Pesti színház Káel Csaba Fekete Kovács Kornél

A bejegyzés trackback címe:

https://mormota.blog.hu/api/trackback/id/tr135388290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása