Bontogatjuk barátokkal sorra a karácsonyi ajándékokat, és a mai csomag óriásit robbant. Vagyis nem robbant, pont az Etna kráterének szélén állok, felszállás vagy beesés előtt, de mindenképpen már csak AZ a bizonyos valami kell, hogy abszolút más szinten létezzek tovább. Érzem ezt 3 órával az őrület kezdete után. Varázsgombás őrület, mérnöki pontosság, csillámlóan tiszta hangok, tartalmas középhangok, megtartó, megtisztító, transzformáló erő. Női kecs és báj, férfias állati erő egyben művészi szintű magasságokban. Átmenet a jazz és a gépies, szintetizátoros pop között. Bin-Jip zenekar új lemezét mutatta be, vegyítve korábbi albumaik sikerszámaival. Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint, Andrew J formációja annyira sikeres, hogy a MŰPA dugig volt, fürtökben lógtunk. A zenekar látványban (felöltözés) nem volt egységes, Bálint a szokásos minden-fekete szerelésben, Andrew fehér ing nyakkendősen, Veronika hosszú, vörös ruhában, aminek rojtjait akár egyfajta karácsonyfának is értelmezhettük volna, és magas sarkú elegáns cipőben kerülgette a kábeleket. A színpadon amúgy harcsásan mozgott, kecsesen tekergette karjait, játszott kezével, hullámzott a testével. Mindegyik előadóra jellemző volt, ha éppen nem volt funkciója a művészetének, hátrébb húzódott, hagyta társait érvényesülni. A kezdeti ütemes számok akkor csitultak meg kissé, amikor Eric Truffaz francia jazz trombita művész lépett a színpadra (megjelenésében kiköpött hasonmása volt annak a Garas Dezsőnek, aki a Ripacsok c. filmben Kern Andrással kalapban lép színpadra), hogy kiegészítve-támogatva-versenyezve kelljen birokra Harcsa Veronikával. Méltó partnerek voltak egymásnak. Veronika csodálatosan énekelt duettet Gyémánt Bálint gitárszólójával is, hihetetlen hangokat varázsolva elő magából. Azt éreztem, a zene, ami áramlott, a vetített animáció (Kiégett Izzók műve), ami hol folyt, hol égetett, hol karcolt, hol beburkolt, villódzott, lüktetett vagy csak forgott, mind elröpít egy olyan állapotba, ami alkohol hatására tud máskor előidéződni. Az időtlenségbe, abba a néhány percbe, amikor a világ megszűnik, beszippantódok valamibe. Ilyenkor lenne jó valakibe megkapaszkodni, hazamenni, összebújni………… Olyanban már volt részem, hogy az ugráló, vigadó tömeg megmozdította az A38 hajót. Ma azt is megtapasztalhattam, milyen, amikor a tömeg a MŰPÁt mozdítja meg. Nem értettem az embereket, amikor X vagy Y zenekar/előadó külföldről hazánkba látogat, hogyan képesek 10-25 ezer forintokat egy stadion legtávolabbi pontjáért fizetni, hogy lássanak egy hangyát rohangálni a színpadon. Lemondással kuporgatják a pénzt, hogy ott legyenek, hogy részei legyenek. Ma rádöbbentem, hogy számomra is van ilyen. Remélem, a Bin-Jip nem olvassa el a bejegyzésemet, de ha már kikerülnek innen a nagyvilágba, és a legújabb sportcsarnokunkba jönnek vissza hazai fellépésre, én is kuporgatni fogok ezért az őrületért. Az első hangtól az utolsóig azt éreztem, itthon vagyok, megérkeztem, ez valami ősi közös többszörös köztem és a világ egy szelete között. Mérhetetlenül nagy élmény volt benne lenni, elolvadni, feltámadni, és nagyon jó most ezt leírni, visszaemlékezni, visszahallgatni. Ha a világ most megállna és más karácsonyi ajándék nem jutna, akkor köszönöm, én erre az évre jól vagyok!
