Kedvelem, amikor valami több annál, ami. Szeretem, amikor egy koncertre érve nem csak a hangok, hanem a látvány is elragad. Szerencsés az a táncelőadás, ahol a zene is kiváló. Elvarázsolnak az olyan múzeumok, ahol nem csak nézni lehet a képeket, hanem valami módon hozzáérni, megszagolni, feldolgozni lehet. A különböző ágak összekapcsolásával ráadásul több kultúra fogyasztót érhetnek el az intézmények, ami gazdasági szempontból sem hagyható figyelmen kívül. A Katona József Színházban műsoron lévő Illaberek c. előadás ilyen. Szöveg, zene, tánc, némi show elem, videófal, mindez abszolút ötletes és majdnem hétköznapi (bőröndökből építkező) díszletekbe helyezve jeleníti meg. Olyan darab, mely nem dolgozik helyettünk. Nem ad megoldást a kezünkbe. Felvázol helyzeteket, életeket, igen, sokszor panelekből építkezve, de ezeknek a paneleknek éppen az a célja, hogy mindenki értse, mindenki tudja, miről van szó. Sablonokkal ábrázol hazai politikai helyzetet, itthonmaradókat, Magyarországot választó külföldieket és kivándorlókat. Sablonokkal dolgozik, mert szüksége van az összekacsintásra, a teisugyanaztérzed összekovácsolására. Mert a darab ettől működik.
Néhány előadás után Weiszer Alindával maradhat a közönség. Alinda vendéget hív, beszélgetés indul – és mivel kb. a nézők fele az előadás után elmegy, még interaktív beszélgetésre is mód nyílik. Ez alkalommal egy olyan szociológus volt a meghívott, aki londoni magyaroknak állított össze kérdőívet. Pár száz válaszra számított, végül 5700 eredménye lett. A szociológus beszámolt a kérdőívről, a kiküldés módszeréről, az adatok elemzéséről. Alinda megkérdezte a maradék közönséget, hányan élnek külföldön. Több, mint a fele a színházban-maradóknak feltette a kezét. Gondolom, ez a szám azért volt ilyen nagy, mert karácsony közeledtével hazajönnek a távozottak, feltételezem, más időszakban ez a kérdés kevesebb magasba emelkedő kezet eredményezhet – de mindenképpen letaglózó volt látni a kezek erdejét. Sokan elmesélték miért, hogyan, mikor mentek el, haza akarnak-e térni és mit találtak kint. A kérdőívre adott válaszokból is elemezgetett a vendég, kiderült pl. hogy a londoniak átlagéletkora 33 év. A Londonba kiment honfitársaink 90 % hasonló szintű munkát végez, mint itthon tette (vagy mint itthon tehette volna, ha sikerül a szakmájában elhelyezkednie), mindössze 10 % mosogat, ápol, takarít. Engem az arány megdöbbentett, többnek vélem a mosogatók táborát. Megtudtuk azt is, hogy legtöbben 3 évre tervezik a kint maradásukat, sokaknak mégis több lesz belőle. Tény, hogy aki 5 évet kint marad, már nem jön vissza – függetlenül attól, amikor kiment, mit gondolt arról, hol fog élni. Arra a kérdésre válaszul, miért ment ki, elsősorban gazdasági okot jelöltek meg, de a biztonság (kiszámíthatóság), az életminőség, a politikai környezet is jelen voltak az első ötben. Körülbelül ez hangzott el azoktól is, akiket Alinda bevont a beszélgetésbe. Nekem érdekes volt még az az adat is, hogy bár mindenki ismer valakit, aki kiment, vagy aki ismer valakit, aki kiment, mégsem mentünk el (még) olyan sokan, mint mondjuk a háború vagy 56 után. Nagyon benne van a köztudatban a téma, sokakat érint, de még nem akkora, mint amikor valóban a puszta létükért futottak emberek. Ismerve az EU tagországok zárásra való törekvéseit, valószínűleg nem is lesz akkora, hiszen megnehezedik majd a kint lét. Az is elhangzott, kicsivel többen jöttek az elmúlt időszakban ide, mint ahányan elmentek. Magyarok helyett magyar-erdélyiek, magyarok helyett afgánok, tálibok, elefántcsontpartiak és sierraleoniak. A szociológus elmondta, a sikerre való tekintettel, más városokban is elvégzik a kutatást. Érdekes lenne tudni majd, vajon azok az adatok mennyire térnek el a már ismert londoni jellemzőktől.
Ha a téma személyesen foglalkoztatna, ha azon kattognék, menjek vagy maradjak, az előadás semmilyen megoldással nem tud szolgálni, a beszélgetés sem adott volna gyógyírt. Összerendezte, egymás mellé rakta a tényeket, a sorsokat, amiket hallani lehet valakitől, aki ismer valakit, aki kiment, aki megjött, aki idejött, aki itt maradt…………….. Mintha múzeumban járva pillanatfelvételeket néznék és a sorsukba belepillantva kicsit a saját érzéseim, gondolataim kerülnének a helyükre. Nem megoldás, rendszerezés, összesimogatás szórakoztató egyvelege, és sikeres – a hullámzó minőség ellenére is. Tökéletes este volt, de aki valóban belemélyed, ne tervezzen hamar alvást utána, mert lesz bőven miről beszélgetni.
Kiss Judit Ágnes: Szó
|
Hazádból, hogyha még bírod, |
Maradj, mert meg kell védeni, |
