A magyar filmgyártással történt valami. Nem tudom, mi vagy ki az oka, esetleg több pénz jutott, vagy az alkotók szeméről esett le valamiért most a hályog, de mostanában egyre több olyan film kerül a vászonra, amikért érdemes moziba menni, sőt, már olyan is akad, amelyikért érdemes rajongani. Egyszerűen megvesztem a rókatündértől. És úgy láttam, ez ragályos, a veszettség járványszerűen terjed. A történet szerint Liza a harmincadik születésnapján megelégeli magányos életét és társat keres. Egy japán szellem (Tomy Tani – David Sakurai alakítja) önző okból minden találkozásba belekavar, sorra elteszi az útból az élő konkurenciát. A szellem egyébként egy japán táncdalénekes, aki az Erik Sumo Band alapítótagjaként is ismert Tövisházi Ambrus remek zenéjét énekli. A világra rácsodálkozó, teljesen tapasztalatlan Liza tipikus férfiakkal randevúzik, akad, aki kihasználja, akad, akit csak a hasa és a múlt érdekel, akad, aki csak a szüzességét veszítené el. Minddel hajlandó lenne Liza szerelembe esni, csak ne legyen már egyedül. Szerencséjére szellem-barátja mindegyiket elteszi láb alól. A halálesetek a rendőrség figyelmét is felkeltik és nyomozás indul. Zoltán (Bede-Fazekas Szabolcs), a nyomozó rájön, a rókatündér átkot csak az önzetlen szerelem töri meg. Hogy sikerül-e az önzetlen szerelemmel találkozni, hogy az átok megtörik-e, gondolom kitalálható. Ha nem, irány a mozi. A majdnem sablonos történet kicsit retro öltözékű, barkós férfiakkal, japán táncdalénekessel, finn country zenével és mérhetetlenül sok humorral javították fel. A humor nem olyan humor, amikor már a jelenet elején tudod, mi lesz a csattanó. Arculcsapó, felfrissítő, felnyerítésre csábító képi elemek, ötletes gondolatok szövik át a csipke-finom érzékenységű filmet. Hasonlította már kritika a francia Amelie csodálatos élete c. filmhez. A Liza a rókatündér (Ujj Mészáros Károly filmje), valóban úgy indul, mintha Amelie utánérzése lenne: a lány ébred, felkel, belebújik papucsába, a fürdőbe indul – miközben narrátor meséli, mit látunk. Amelie története Diana halálának napján indul, Lizáé a harmincadik születésnapján – egy nap, egy döntés mindennek a kezdete. Aztán az utánérzésnek vége is. Amelie kézbe veszi az életét, ő másokon segít, maga körül rendezi mások életét, furfanggal és szeretettel – ez hozza meg számára a szerelmet Elkezd szeretni, evvel nyitja meg az utat a siker felé. Ő a saját valós életében tesz csodát maga körül. Liza kezébe veszi az életét, maga számára akar csodát tenni, a maga életét akarja jobbá tenni. Liza folyton gondoskodott, szeretett, a döntése a kiemelt napon az, hogy magát fogja szeretni, magával törődik. Az élet körülötte egy varázsvilág, ahová ő tökéletesen belepasszol. Egy mesét látunk, egy csodálatos mesehőssel, aki a kiállt próbák után a mese végén elnyeri méltó jutalmát. Balsai Móni a mesehős, aki úgy intonál, ahogyan azt Eszenyi Enikőnél láthatjuk, amikor nagyon szőke butuskákat személyesít meg. Balsai Móni Lizája nem buta, csak nem a valóságban él, amikor a való világ találkozik a varázsvilággal, naivitása fájdalmasan mosolyra fakaszt és nagyon szeretnivaló. Balsai Móni Lizája, amikor nőiességével kezd hódítani, Nagy Natáliára emlékeztet, amikor a Csinibabában extra jó és okos nagyasszonyként megjátssza a szendét, hogy a férfiak a lábai elé heveredjenek. Balsai Móni hőse nem játsza a szendét, maga a megtestesült szendeség. Nagyon érdekes, hogy Nagy Natália mellékszerepe most kap igazi színt, most láttam meg a rétegezttségét. Jelentős viszont, hogy valahol mélyen az agyi bugyraimban valamiért megőrződött. Valamiért, amit akkor nem vettem észre, nem tudtam megfogalmazni,. De annyira erős volt az a szerepe, hogy önkéntelenül is elraktározódott. És ilyen dolgoktól szép az élet! De vissza Lizához. A film után a többség ülve maradt a helyén. A buszon hazafelé sorra jutottak eszembe a humoros megoldások, boldognak éreztem magam, a hazaúton, kb. fél órán keresztül mosolyogtam. Mától eggyel több van a kedvenc filmek listámon.
Liza a csúcson
2015.03.02. 20:15 Sombokor
Szólj hozzá!
Címkék: zene film magyar film
A bejegyzés trackback címe:
https://mormota.blog.hu/api/trackback/id/tr277234757
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.