Second-hand kultúra

Újabb év eltelt. Keserúre sikerült soraim tavalyról még érződnek, de az elmúlt évet az ólmos fáradtság hatotta át. Űzött vadként esek be eseményből eseménybe, futok a gondolatok, a kalndok, az ötletek után, egyre csak kaparok, küzdök, mert mintha lenne ott fény végre........... Nem politizáltam előző soraimban, nem politizálok ezután sem ebben a bejegyzésben. Nagy kanálra vágytam, mert azt gondolom, lassan már megérdemelném, rengeteg melóval falatokhoz jutottam, de a jól végzett munka elégedettséggel töltött el, és erősödik a hitem, egyre több fog jutni. És ez az elmúlt egy évem minden területét jellemezte, legyen szó anyagiakról, kapcsolatokról, családról, munkáról............ Jövök föl a gödörből, ahová az első lökéssel 2011 szeptembere indított, majd hogy elég mélyre kerüljek, jöttek sorba a további lökések.És egyre nagyobbat ütöttek, egyre sötétebb lett minden. Bár most túl vagyok már a nyaraláson, amit imádtam, de pihenni, kikapcsolódni nem tudtam, de végre vannak terveim, a szürke fátyol ami bevont éveken át, egyre inkább lehelletfinom lepellé szelidül. A nyaralás környékén felerősödött bennem az írott betűk iránti igény, egy olcsóbb kategóriájú e-book olvasó árát könyvekre költöttem és belefeledkeztem, amikor csak tehettem. Boris Vian Tajtékos Napok c. könyve nem az én korosztályomnak, sokkal inkább a felső tini lányoknak a szól, de ezt 16 éves kor körül lányok, olvasni kell. Szellemes nyelvezet (plébános = bádogbános), szürrealista képi világ, és az ezzel erősen szembenálló valódi élet, a pénz hatalma, a küzdés. Egy történet arról, a szerelem és a küzdés együtt jár, a szerelem ereje felnőtté tesz, felelősségvállalásra sarkall. Kellemes, gyorsan olvasható könyv. Azt mondják, a film felejthető. Azért én meg fogom nézni, Audrey Tatou megérdemli. Háy János Mélygarázs c. műve azonnal visszaránt a valóságba. A sablonos mába. Élet- és döntésképtelen,férfival, felelősség nélkül, céltalan életekkel, erős, tudatos asszonyokkal - valamiért ebben a szerelmi háromszög történetben is a szerelem győz: a férfi megöli a szeretőjét, miközben vele a rendőrök végeznek............ Miért van az, hogy ennyire későn ébrednek rá a szabad szellemek arra, vannak dolgok, amiket nem lehet kikerülni, bárhogyan szeretnénk. Nem lehet döntést nem meghozni, nem lehet folyton menekülni kötelezettségek elől, vállalások elől. Muszáj felnőni ahhoz az ideához, hogy az élet nem habostorta, és mindenért meg kell dolgozni, vagy ha nem dolgozni, akkor legalább fizetni.......Háy alakjai túlzottan általánosak, átlagosak, erős sztereotípiákkal, emberi panelekkel dolgozik, a karakterek mégis ütnek, hiszen minden tett és mozzanat ismerős, legfeljebb nem csak egy családtagra, ismerősre ismerünk rá, hanem erre a szomszédra is, arra a munkatársra is. Ettől még inkább érezhető az olvasás során, hogy a nem túl pörgő, inkább lelkizős történet részévé válunk, egyre jobban szív be az általános, a mindennapi - és ettől nagyon el tud találni. A mű szerkezete az, hogy a történetet a szerető, a férj és a feleség adja elő. Három történet, vagyis egy történet három oldala. Ez a szerkesztési mód is erősíti a mindennapiság légkörét: kicsit pletykaízű lesz, akár ülhetnék a tízemeletes panel előtti padon mondjuk otthonkában és kezdhetném mesélni: képzelje Gizike, a Molnárék válnak........... Háy kedvenc témája a háromszögek kidolgozása, ez most is remekül sikerült, panelekből húzta föl, de összeállt. D. Tóth Krisztát nem tudom nem kedvelni. Kedveltem tévés arcát, kedveltem talk showjában első bizonytalan lépéseit, azt, ahogyan kiforrotta magát, megtalálta helyét. Kedvelem Loláról írott gondolatait, mindenből, amit körében tapasztalok, önazomosságot és harmóniát vélek felfedezni. Tudom, a média torzít, meg aztán ott a stylist és a fénybeállítások............ De vajon ma bárkit is érdekel, milyen úri furcsaságai voltak Márainak? Mondjuk Nyári Krisztiánt biztosan (Márai feleségének minden tiszteletem, hogy bírt a nagy ember társa lenni). Ma egyszerűen csak jó Márai brokát-történeteibe belemélyedni. De vissza D. Tóth Krisztához. Írásai hengerelnek, annyira természetesen "ömlik" belőle a gondolat, folyik ki a szó. Jöttem, hadd lássalak c. könyvében édesanyjának állít emléket, aki korán átkelt a Styx folyón. Anyja története az anyámék kora, családi történetük a szocializmusban az én családomé is, nyaralásaik az enyémek is........... Kriszta a kvázi-testvérem. És édesanyja álmodozása, egy másik élet Huffnágel Pistivel egyszer húzóerő, egyszer romboló massza. Amikor a boldogság megindul, már ott lüktet a tragédia, lappang a felszín alatt. A kettősség fájdalma, a mi lett volna,ha.... libikóka mindvégig nagyon érzéki finomsággal szövi át a könyv lapjait. Tisztelettel mutatja meg a gyötrődést, a kínt, előbb a leki vívódást, majd a halálos kór fájdalmait. Mindezt úgy, hogy konkrétan nem ír a betegség rémes elemeiről, mégis bent vagyunk a beteg szobájában, látjuk görnyedt testét, érezzük a betegség émelyítő szagát. Nem mindennapi, nem panelekből épített történet, mégis az enyém. A könyv ajánlására trailer született (youtube-on megtekinthető), Kovács Patríciával. Telitalálat. Törékeny, méltó, lelkiző, szép és fájdalmában is mélységesen szeretnivaló. Parti Nagy Lajos Fülkefor és vidéke (Magyar mesék) könyve keserű és édes egyben, mint a jó kínai édes-savanyú mártás. Ragad is rendesen........ I. Fülkefor kerál viselt dolgait szedi sorra, népi mesei nyelvezetbe ágyazva. Ez először zavart, ám amint kicsit rászorítottam magam és belelendültem, már a lényegre is jut a figyelemből. a nyelvezeti ötleteken sírva röhögnék térdemet csapkodva, a lelemények zsigerből indítják meg a nevető izmokat (pl. Kihaénnem tér, azelőtt Kossuth tér). Amiről e nyelvezeten ír (a kerál és az udvartartás viselt dolgairól: Új Színház, Nemzeti Színház, tüntetés szervezése a Szigetfesztibál idejére, stb.), azon sírva röhögnék térdemet csapkodva....... Próbáljátok meg eldönteni, mikor csapkodnám a térdem jókedvemben, mikor kínomban. Kacagtatva marja le a húst. Véresre csikiztet........... Hátha röhögés közben annyira nem fáj. Pedig de. Ettől még sokkal jobban. Mert a röhögés során nyitva maradt szánkba belefolynak sós könnyeink............... Nyeljünk hát!