Lehet? Nem lehet? Mittudomén....... Nem volt városlátogatás, így talán nem. De építi a szellemet, etika szükséges a csoport elviseléséhez, a csoportdinamika is fontos, mint a szocializáció alapköve, és ha elfogadjuk, hogy a biológiai és a földrajzi tapasztalások egyszercsak szükségesek lesznek valamilyen kultúrális élmény befogadásakor..... Vagy ha a lelket és a pszichológiát kultúrális megismerésnek tekintjük, és elfogadjuk azt a tényt, hogy az ember a természetben önmagához talál, átmosódik, kisimulnak a belső ráncai - akkor kultúra. Legalábbis nekem.
Nagybörzsöny volt az úticél, két nap. Egy éjszakát töltöttünk az evangélikus felekezet szállásán, aminek Reménység Háza a neve. Kellemes könyezet, alázatos lelkész, mindenünk megvolt, még a ping-pong asztal is a hátsó udvarban. Hangulatunk is jó volt, az ennivaló is finom lett, még a böjtre is tudtak ügyelni, akiknek ez lelki szükségletük volt. A túra nem volt megerőltető, inkább séta volt, kis emelkedőkkel, naponta mindössze 8-8 km távval. Volt idő leülni, szemlélődni, patakba esni (inkább félrelépni), beszélgetni. Kellemes társaság gyűlt össze, színek, képek, illatok és robbanás előtt álló, rügyező természet. Hazafelé kellemes látvány volt Nagymarosról áttekinteni a Duna túloldalán magasodó Visegrádi várra (odafelé menet nem volt időnk megállni nézelődni, de hazafelé bepótoltuk), valamint nagyon belopta magát szívembe Verőce........ Nem puccos vidék (bár szomszédja Nagymaros), de a századfordulón készült nyaralók, házak díszítése a figyelmes szemlélő számára szolgálnak bőven nézelődnivaló alapanyaggal. Egyszerűen harmónikus a
léleknek............... És akkor a Vén Duna (ha jól emlékszem) elnevezésű cukrászda.... Pontosabban a fagyija............. Felkerül a váci fagyi, a Csaba utcai (Budapest) fagyi-elitbe......... És a lépcsősor, ami a Dunához visz. Ragyogó napsütés, csobogó víz, finom fagyi, Verőce. Máskor is, még-még-még!!!!!!!!!!!!!!!!!! Köszönöm, Magdi!!!!!!!!!!!!!!!!!
