Szombaton esküvőre voltunk hivatalosak, mindkét házasulandó (vagyis az ifjú párA) a jóbarátunk, sok átmulatott szilveszter éjszaka és több száz kilométer erdei út van már közös emlékeinkben. Délelőtt 10 órára voltunk hivatalosak a Hawaii campingba Budapesten. Ez a camping a Duna-parton áll, a volt Szúnyog-szigeten (ma talán Népsziget újra a neve). Nyugodtan mondhatom, ez a világ vége. Ahogy Angyalföldről, a Duna Plaza után ráfordulunk az útra, majd átautózunk az Északi összekötő vasúti híd alatt, még birkákat is találunk a telepen. Mintha egy évszázadot visszaléptünk volna. Aztán kihalt (és kivilágítatlan) terület is következik, majd egy disco-val (kerthelységgel) szemben az út jobboldalán feltűnik a camping. Furcsa hely. Faházak fogadnak, de látszik, mindegyik faház valakié, vagy bérli valaki..... Aprócska házak, jó ha egy szoba van bennük.... Meg egy kis nyitott előtér. Ott személyes tárgyak: melegítő, gumicsizma........ A házak előtt elterülő füves területet a házban lakók gondozzák - eltérő eredménnyel. A campingbe vezető út másik oldalán hosszú ház, rozoga, 5 ajtóval, és minden ajtóhoz egy ablakkal...... Hosszú verandán nagyon hajléktalannak kinéző egyének ültek és szívták a cigit. Minden holmijuk arról árulkodott, nem mostanában keresték munkával a kenyerüket. A telek végében (közvetlenül a Dunánál) egy szép, kicsit talán romantikusnak is mondható füves terület várt, bográcsozásra alkalmas hellyel, fa asztalokkal, mellette egy betonplacc, befedve, de nyitott hely az is, abból lehetett a sörözőbe belépni. Kissé szokatlan volt a helyszín, főleg az eltérő stílusok okoztak kicsit fennakadást számomra. A feadatunk délelőtt a hely földíszítése volt, ehhez jutott nekünk lufi, hélium, crepp-papír, ragasztó, olló és minden, ami kell. Még a bográscgulyáshoz is pucoltunk krumplit. Kicsit olyan hangulata volt, mintha a fonóban ültünk volna, de megalapozta a hangulatot, varázsa volt a közös készülődésnek.

A lényeg az ifjú pár. A menyasszony bordó ruhában, fehér stólával, a férj pedig fekete öltönyben, ami bordó kiegészítőkkel volt ellátva. Az Oktogonnál mondták ki a boldogító igent, ahol igen meleg és levegőtlenség volt. Azután vissza a szabadba. Az ifjú pár gondolán, a Duna-felől közelítette meg a helyet. Természetesen a teríték műanyag volt (bár az asztalokat csodásan feldíszítették), az ennivaló (saláta, fasírt) saját kezűleg készített, a torta négyemeletes...... Táncolni a betonon lehetett, bár elég hamar mulatozásba fulladt a dolog (közös ugrálás, kiabálás), köszönhető ez talán a vendégsereg összetételének (többnyire nők voltak itt is, férfiak, hol vagytok??????????) és a felhalmozott alkohol mennyiségének is. De emlékezetes volt, jó volt, remélem, ilyen csapatszellem vezérli majd házasságukat is.

Tegnap este újra tiszteletünket tettük a Spinóza-házban. egy levéldrámát néztünk meg. A történet lényege annyi, hogy a politika hogyan tud beleszólni emberi sorsokba: életeket, szerelmeket, családokat és barátságokat tesz tönkre. Számomra az is felmerült a darab kapcsán, létezhet-e egyáltalán olyan barátság, mely a távolból barátságként maradhat fent, valamint létezik-e egyáltalán nagy lánggal égő örök szerelem, amelyért akármit fel lehet áldozni. A darab írója szerint semmi más nem létezik, csak a hatalom és a politika, egy erős vezér szava, a biztonságra való vágyás mindent fölülír, mindennek más értelmet ad. Átsorolódik a világ értékrendje. A darab elején már rá kellene döbbennünk, hogy az 1930-as években Németországba visszatelepülő, magát liberálisnak tituláló amwerikai férfi gyenge és gyáva (elhagyja állítólagos nagy szerelmét, családját választva - ugye kérdés, ha ennyire tudja, hol a helye, miért hülyítette a kislányt), de ugye a mai világban egy kis botlást, egy aprócska szerelmi tévelygést szinte már kötelezőnek érzünk, az a házasság ma már a furcsa, ahol minden a helyén van. De mintha a nagy szerelemre is csak azért lett volna szüksége, hogy megtalálja végre önmagát a nagy szabadságban, a gazdagságban és a liberalizmusban. Nem sikerült neki. Hát igába hajtotta a fejét, egy kemény vezető, egy kegyetlen politikai eszme igájába. Boldogan és önként, sőt büszkeséggel. Végre valamihez képest meg tudta magát határozni, lett valaki belőle - csak a függő viszonyt nem látta át, annyira nem tudott sosem demokratikus, liberális lenni. A történetet csak még színesíti (és keseríti) az a szál, hogy az amerikában hagyott barát-üzlettárs zsidó, ahogyan zsidó a húga is, aki a német férfi szeretője volt......... A német férfi kisvárosi karriert fut be, a hozzá menekülő zsidó-lányt az ő kertjében verik agyon, mert ajtót zár előtte....... Az amerikai barát ekkor látszatra zavaros leveleket küldözget, mindenféle rejtjelsnek tűnő üzenettel, míg - tudva a cenzúráról - el nem viszik a német családot valahová a hatalmasok.......... Kati szerint a bosszú nem volt arányos, hiszen a zsidó férfi "mindössze" a hugát vesztette el, míg a bosszúja egy egész családot semmisített meg. Szerintem a bosszú mértéke nem csak emberáldozatokkal mérhető. A tett maga, a német férfi pálfordulása arcátlan dolog volt. Miután a zsidó lányt hagyta meghalni, nem sokkal később ő könyörgött "barátjának", és próbálta vele megértetni, nem tudhatja messza Amerikában, milyen félni és rettegni, milyen menekülni, ráadásuul akkor, amikor nem is tehet arról a dologról, amiért éppen üldözik és légüre tér veszi körül........ Egykorábbi levelében írta Amerikába, hogy a zsidókat azért lehet bántani, mert jó alapanyagok, sosem ütnek vissza, csak tűrnek. Hát ez egyszer rajtavesztett, csattanós visszaütést kapott, az életével fizetett. A Spinóza-ház szűk, kényelmetlen székek, levegőtlen, meleg helység, 3000 forint jegy áráért egy órásműsort kaptunk. A darab színvonalas volt, a szereplők szenzációsak, külön meglepett, Hogy Kulka János a darab végére komoly erőgfeszítéseket tett, hogy a könnyeit le tudja nyelni, a zsidó lányt alakító színésznő is küszködött könnyeivel - gondolom, nem kellene kiemelnem külön, hogy ők nem a német vonalat erősítették.