Spírót olvasni mindig nagy kihívás és aztán nagy öröm számomra. A legyőzhetetlen kedvencem: A fogság. Lenyűgöz az a tudáshalmaz, az utánajárás, a kutatómunka, ami ebből a művéből árad. Annyira plasztikusan, aprólékosan, szemléletesen írta meg a Krisztus életében uralkodó viszonyokat Rómában, a zsidók földjén, Alexandriában, hogy már szinte érzem a szagokat, süt le rám a napfény, én is a fák árnyékában hűsölök vagy a kereskedő hajón utazok……….. Vagy az elkerített (ideológiai okból őrzött) városrészben éhezek……. A saru keménységét érzem a talpam alatt, régi kódexeket (kézzel írott) lapozgatok és gyönyörködöm az iniciálékban, sztárok helyett császárokat nézek, az ő magánéletükről hallgatom a városszerte terjedő pletykákat………. A könyv hazai témájú megfelelője számomra Illyés Gyulától a Puszták népe, amit legalább hatszor elolvastam.
Szóval valóban remekmű készült, nem véletlen a Kossuth-díj.
Aztán olvastam az Álmodtam Neked c. novella gyűjteményét is. A stílus könnyed, remek történetek, engem nagyon megfogott a címadó történet például, ahol a szerző már szinte magatehetetlen édesapja egyik reggel fölébredve fiát úgy szólította meg: álmodtam Neked egy jó témát……… Hihetetlen ez az emberi finomság, és az a mód, ahogy ezt Spíró kívülállóként vissza tudja adni…… Ezekből a novellákból kicsit képet kaphatunk az élete folyásáról, egyéb kultúrákban, országokban eltöltött időkről, szerelmekről, szakításokról. Valahogy a NAGY író ezeken a novellákon keresztül kicsit emberi lesz, majdnem a szomszéd a lépcsőházból.
És akkor a legújabb, a Feleségverseny. Zavarban vagyok. Nem tudok örömtelien lelkendezni, nem tudom az egekig magasztalni és nem valószínű, hogy még egyszer leveszem majd a polcról olvasási céllal ezt a könyvet. De ugyanakkor nem rossz, legalábbis nem annyira, amennyire a bevezetőből tűnik. Spíró szociológus lelke remek, élesen látja (és láttatja) a mai viszonyokat, helyzeteket, lopásokat, apró finomságokkal mutat rá a mai politikusi-gazdasági élet fonákságaira, olyanokra, amin mi már meg sem botránkozunk, sajnos már annyira a mindennapunk részévé váltak. Ennek is állít valami módon görbe tükröt a regény második részével, ahol a főhőst egy valóságsó szereplővé teszi meg, aki a kommunista (nem elírás!) király felesége lesz (ez a só főnyereménye). Mégis ez a bicsaklás nem szerencsés számomra. Premier plánnal indít, egy nő személyes életén-sorsán keresztül zár. Lehetne ez jó is, sok film kezd nagytotálban, de aztán kb. az első 5 perc után a vágókép a mikrokörnyezetet és a történetet mutatja. Vagy globálisan indul a film és végig a globalitás marad a téma a vásznon. Spíró a kb. 250 oldalas regény feléig összmagyarországi (igaz 2030-ban játszódik a történet), általános gazdasági-politikai-szociológiai képet fest – nagyon szemléletesen, nagyon aprólékosan, rengeteg áthallással a mai viszonyokra, remekül idézhető félmondatokkal, megállapításokkal – egy család, kiemelten egy lány életének hétköznapjain keresztül. Aztán amikor a valóságsó kerül be a lány életébe, onnan már hangsúlyozottan csak avval foglalkozik. Talán evvel is tudatosítani szeretné az olvasóban, hogy a lány életében ez mennyire fontos? Hogy sokkal nagyobb szerepet kap, mint a polgárháború, a lopások, stb……? Ez mondjuk azt is jelezhetné, hogy ennyire nincsen értéke a mai átlagember számára a poltikának-gazdaságnak. Mert az úgyis a mutyizások tere……. Előre leosztott kártyalapok asztala, abba beleszólásunk nincsen. Ezek szerint talán a kisemberé csak a sztárvilág, a valóságsó, a pletykalapok, bulvárhírek maradhatnak? Ami ugyanúgy álságos, és manipulált………. És erről hiába tud mindenki, mégis elfogadja a nagy többség – vajon a „szórakoztató ipar”-tól miért fogadjuk el az átverést és a politikában miért nem? Jó-jó, ál-naiv a kérdés, jobb lenne inkább fordítva föltenni: ha a politikában nem fogadjuk el az átverést, akkor a szórakoztatásban miért? Talán, mert az nem zsebre megy? Vagy azért, mert eleve belénk van kódolva, hogy amit a cirkuszban vagy a színházban (filmen) látunk, az nem a valóság, csak annak egy reprodukált, hátulról mozgatott, csillámporos szelete?
A lényeg mégis változatlan. A bamba népet birkaként lehet vezetni – legyen szó kultúráról, politikáról, gazdaságról, hitről………… Hogy a nép ne legyen bamba, ahhoz mi kell? Iskolázottság? Kultúráltság? Jobb szocializációs körülmények? Nem széthulló családok? Több pénz? Vagy mindez együtt? Vagy elég lehetne a nem megosztottság?
A regén fontos eleme és szinte az egész íráson végigvonul, hogy tulajdonképpen a főhősök nem magyarok,,,,,,,, Bár rendelkeznek IME-igazolvánnyal (Igaz Magyarok Egylete), amihez nem jogosultság útján, hanem mutyizás-bratiyzás útján jutottak hozzá. A főhős és családja számára ez nem kérdés, ők nem is hozzák szóba származásukat, náluk ez nem téma. A külvilág körülöttük forrong és megoszt – őket békén hagyják, hiszen papírjuk van…….. Akkor itt az áthallásos kérdés, ki ma Magyarországon a cigány, a zsidó, az örmény, a muszlim, a szlovák, és még folytatható a sor……… Ki az? Aki annak vallja magát? Aki azt a kultúrát szereti, azt a néphagyományt követi? Aki azt a nyelvet beszéli? Akinek a felmenője közt bárki volt, aki kissebséghez tartozott?
Fura, nem lelkendeztem ezért a könyvért, talán mégis a legtöbb feladatot ennek a könyvnek a feldolgozása rója majd számomra. Nyitott kérdések zöme marad az olvasás után, olyan fajsúlyos kérdések halmaza, amelyre a ma regnáló poltikai-gazdasági-szociális-közéleti elit (beleértve az ellenzéket) még csak jövőbeni pozitív eséllyel kecsegtető megoldást sem tud fölmutatni. Nem csak a nép zsebét érintő kérdések fajsúlyosak, hanem a nép kulturális-eszmei kiszolgálását szolgáló kérdések is nagyon nagy súllyal nehezednek ránk. Sajnos sötét jövőt vizionűál 2030-ra Spíró. És ez a jövő nem az új légpárnás, környezetkímélő járgányoktól hangos, hanem azoktól a problémákról, szakadékokról, amit ideje lenne már nekünk itt és most elkezdeni megoldani. 2030-ra nem a fejlődést mutatja be, hanem a stagnáló és megkövesedett állapotokat. Ahogy ismerem a munkáit az írónak, sajnos igaza van. De nekem van egy álmom……. És az nem erről szól…….
