Múlt hétvégén egyik délután a Rákosrendezőn felültünk a vonatra, hogy Vácra jussunk. Hamar ment. 1846-ban biztos tovább tartott - annak az évnek júniusában indult meg a gőzvonat Budapest és Vác között, elsőként az országban. Szóval, ha már ott voltunk, besiettünk a városka főterére, amit annyira hangulatossá varázsoltak. Színesek a házak, ettől kissé tótos benyomásom támadt, és eszembe jutott, hogy ugyanezt láttam tavaly nyáron Kassán........ Nagy a tér, szépen kikövezve. Mindenhol virágok, bokrok, gondosan kezelve. És még valami: a virágok nem csak úgy vannak. Nem ám! Egy ágyban egyfajta virág glédában, és egy ugyanazon színben pompázik - majd. Mert még csak a bimbócska csíkocskájából lehet következtetni, milyen virág, illetve milyen szín lesz ott éppen. A főtér után megnéztük a Kőkaput. Ez tulajdonképpen diadalív. Az 1780-as években a városban szolgáló püspök emeltette Mária Terézia és férje számára, amikor ők a városba látogattak - ezt a város nagy kegynek tartotta. Ugyanezen püspök "uralkodása" alatt építették a váci dómot. Ez is egy téren pompázik, ezt is megnéztük. A főtéren a Csokizóban ittunk forró csokit. Sajnos ez azon helyek közé tartozik, melyek az idő előrehaladtával elkurvulnak. Igaz, ők még csak az út elején vannak. Két éve a forró csoki valóban csoki volt, mellé kancsóban houzták a forró tejet, rábízva a vendégre, mennyire kívánja higítani az édes varázsos nedűt. Na, ez most már nem így van. Kapsz egy pohár kicsit jobb kakót és kész. Két éve egy pohár víz is járt automatikusan a csoki mellé. Ma már venni kell az üvegeset, természetesen méregdrágán. A dunaparti sétánynál található Eszterházy cukrászda fagyija viszont bármi pénzt megér, nagyon finom volt. Szóval, a csokicsalódástól eltekintve, hangulatos, bár kissé felhős délután volt. Legközelebb végig sétálunk a Duna-parton is a szépen rendbehozott parkban és olvasunk kicsit a májusi bokrok között a fűben......
Vácról
2010.04.12. 17:42 Sombokor
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://mormota.blog.hu/api/trackback/id/tr951915289
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.