Életem „rossz” szakaszában vagyok éppen. Eltelt két nap és megint beültem a Magyar Színház nézőtéri bársonyszékeibe. A darab ezúttal a Bertold Brecht tollából származó Szecsuáni jó ember. Nem tévedés a cím, ennek az előadás-címnek végén az ember szó szerepel és nem a máshonnan gyakrabban ismert lélek szó. A két nappal korábbi nem annyira jó előadás okán semmilyen elvárással nem ültem be a nézőtérre, úgy voltam vele, már az is jó lesz, ha egy tisztességesen és abszolút korrektül átadott anyagot kapok. Ezt a vágyamat fokozta az is, hogy az aulában, a színház előtt alig-alig lézengtek nézőtársaim. Meglepetve vettük viszont észre, hogy a nézők között várakozik Béres Ilona és Fillár István is egy fiatalemberrel, aki akár a színművésznő fia is lehetne. Mindkét színész elegánsan, színházlátogató ruhában, kistáskával……. Úgy nézett ki, kolléganézőbe érkeztek. Mikor bementünk a nézőtérre, feltűnt, hogy a nézőtér első harmadában mindannyian elférünk – és még a foglalt helyek között is maradtak üres helyek. Nem tudom, hogyan tudnak a színészek így teljesíteni. Béres művésznő, Fillár művész úr is leültek – de fura volt, hogy egymástól némileg távolabb. A színpad brechti volt, a leeresztett „vasfüggöny” előtt két öregember (Csernus Mariann, Izsóf Vilmos) csak úgy ült a padon. Majd indult a brechti őrület………… És kiderült, a nézőtérre beszivárgott színészek bizony nem kollégalesők, hanem ők a három Isten, a Fény fiai………… Igen, három, hiszen a fiatalember nem Béres fia volt, hanem Horváth Zoltán színész (hogy lehet valaki ilyen névvel színész?) Az első másodpercben újfent megállapítottam, hogy a számomra eddig csak sorozatszínészként ismert Fillár István (Kisváros, határőr) milyen kimunkált színész és mennyire jól játszik (mindamellett nagyon elegáns, még a szemüveg is jól állt neki J ). A darab 1940-42 között íródott, de fura mód igen mai. És nem feltétlenül csak maivá tették, olvastam korábban Brecht e művét. Maiságát nem csak a színpadra állítás adta. De hozzátett, ezt el kell ismerni. A történet fura, szinte operetti bonyodalmak, vagy shakespeari szerepcserék, személycserék következménye. Mégsem írhatom, hogy vígjátéki hangulat uralkodik, hiszen a sötétet jeleníti meg, a jóság nélküliséget. És nem happy end a vége. A stílusok is keverednek a darabon belül: meseszerűen indul, aztán kabaréjelleget adnak a brechti dalok, a szerelmi szál keserédes, mint az 50-es évek amerikai fekete-fehér filmeken………… De ettől szenzációs, ettől jó, hogy még sosemvolt íze van, bekategorizálhatatlan, nincsenek sémák és így skatulya sem lehet. Ez Brecht. Az előadás izgalmas, meghökkentő, előre izgulsz, most milyen apróság jön és zökkent ki kissé a nyugalmadból, hiszen Brecht ilyen és ezt a hangulatot az előadás tökéletesen megfogja és végig erős marokkal kézben tartja. És Brecht bemutatja a középső ujját a nézőnek. Elhiheti, hogy megtalálható a jó, a szépség, majd huszárvágással kinevet, amikor ezt elhiszed, mert ezt akarod hinni és nem azt, amit valóban látsz és meg- vagy átélsz. Tulajdonképpen evvel akar szembesíteni bennünket avval, hogy mindenki vágyik a jóra. A darab témája is ez. A 3 Isten azért járja a földet, hogy jó embereket keressenek. „A világ megmaradhat olyannak, amilyen, ha azoknak a száma, akik jóemberként képesek élni, megfelelő kvótát tesz ki a társadalomban” – mondja az egyik Isten. Bolyongásuk során nem találnak ilyen embereket, lassan már beérnék eggyel is. Így akadnak Szecsuánban egy utcalányra. Miért utcalányra? Ez a darabból nem derül ki. Én úgy vélem, azért őt választotta az író, mert a jó utcalány képes szeretni, sok embert szeretni. Mással nem lehet világot megváltoztatni – még a magunkét sem, nemhogy másokét. Mert olyan szeretet kell, amit nem kell magyarázni, ami ösztönös, ami magától értetődően áramlik és érdek nélküli. Az ősanyai szeretet, a földből táplálkozó zsíros szeretet, a parasztasszony melege, ahogyan nagymamám nevezné. (Zsolt, tudom, hogy pörög az agyad, őrülten járnak a gondolataid, de az nem baj J ). Amint a leány megérti, mi a feladata, azonnal nekiáll megvalósítani – azonnal akadályok gördülnek elé, mindenki akar belőle (és a viszonylagos jólétéből) egy szeletet. Megjegyzem, Csomor Csilla istenien játssza a cigányasszony szerepét, nemkülönben Benkő Nóra a terhes cigánylányt (a darabban eredetileg nem hangsúlyozódik, hogy a „család” cigány származású – ez tipikusan mai áthallás és ez a rendező koncepciójának egyik eleme arra, hogy még maibbá tegye a darabot.) A leány rájön, ha jót tesz, eltapossák, megfojtják. Ha magának akar jót, keménynek kell lennie, hát életre kelti (kitalálja) a nagybácsit. Aki „jön” és mindent elrendez. Kegyetlen, nem figyel másokra, de gazdagszik, mindent elintéz és mindenkit mozgat (megvásárol, lepaktál a rendőrséggel). Amint a dolgok egyenesbe kerülnek, ismét a lány kerül elő, és ezek a helyzetek változnak a szerint, éppen kinek kell jót tenni: a világnak, vagy magának. Az életnek ebbe a ritmikusságába lép be a szerelem, érdekes, most gondolom végig, mintha egy jutalom lenne, az addig a pontig elvégzett „jóemberség” jutalma……….. Az utcalány számára a szerelem maga a jutalom. Mintha evvel honorálódna a jósága……… Mintha kiérdemelte volna avval, hogy felhagyott a korábbi munkájával. Szóval a szerelem jön, és mint a szerelmek általában, igen nehéz és nagyon nem egyszerű. Első látszat a nagy szerelem, a lány nagy boldogsága. Ám lassan kiderül, a felszín alatt a fiú is csak a pénzre hajt, a saját pecsenyéjét akarja a lány tüzénél sütögetni. Ugyanakkor mégis vannak pillanatok, helyzetek, amikor látjuk, hogy a fiú szerelmes………… Csak meg akar felelni – talán a világnak, a pénzéhes anyjának. Tisztán nem mondható ki ugyanakkor, hogy szerelmes, bizonyos pillanatokban tudható, csak az előbbre jutásáért hajt. Mintha maga sem tudná, hol a helye, mit is akar………. Ettől kihasználhatóvá válik és hiteltelenné, olyan emberré, aki nem tudja irányítani már a sorsát. Valahogy azt lehet érezni, a lány jósága kis hatással van rá, néha sikerül egy-egy percre jobbá tennie. A helyzet annyira bonyolódik (egyrészt nehéz leírni a többszálú történést, másrészt ha mindent tudtok olvasók, akkor oda a csoda varázslata, ha megnéznétek), hogy végül a lánynak bíróság előtt kell felelnie. Ahol megvallja, nem tudja, mitévő legyen, ha másoknak tesz jót, fel kell áldoznia magát, ha magának tesz jót, akkor másokat kihasznál, tehát nem jó ember. De az Istenek csak legyintenek rá: badarság amit mond. Minden erejükkel meg akarják győzni arról, hogy ő jó……… És a nép is arra vágyik, hogy továbbra is kihasználhassák őt, hát úrrá lesz az anarchia. Az Istenek azért legyintenek rá, mert találniuk kell legalább egy jó embert. Ennek érdekében még az Istenek is elkurvulnak, eladják a lelküket. Ez a mai világ, még az Istenek is eladják a lelküket. Ez szomorú………. Hát szeressünk barátaim, legalább a mi makro világunkban legyen rend kissé!!!!!!!!!!!!
