A koncert címe: Verdi Terezinben. 1813-1901 között élt kompozitor egy 1874-ben bemutatott mű, melyet 1942-43-ban Terezinben, majd 2010-ben Budapesten is előadtak. Kicsit lehangolt a mód, ahogyan kénytelenek voltunk fogyasztani az előadást: egy honlapon kellett előzetesen regisztrálni, melynek eredményeként juthattunk a jegyhez. A helyszínen derült ki: kevés a fóka, sok az eszkimó, ez ebben az esetben azt jelentette, hogy bár rengeteg széket kitettek a Vasúttörténeti Múzeum csarnokába, nem volt elég a tömegnek, sokunknak állnunk kellett. Nem sok híja volt, hogy otthagyjam az egészet. Hogy mégis maradtam, nem bántam meg. Verdi műve lenyűgöző, munkás – az énekeseknek és a léleknek egyaránt. Fölránt, földhöz csap, hogy aztán hegyet mászasson ismét – mindezt másfél órába sűrítve. Szép, megrázó, fennkölt, és ha lehet zenére ilyet mondani, látványos.
A helyszín nem volt szokványos. Úgy tudom, a koncertet élőadásban közvetítette a Duna Tévé. Ha ez igaz, akkor elképzelhető, hogy ugyanazt a képet látták a készülékek előtt ülők, mint amit mi láttunk a helyszínen óriáskivetítőkön. És bizony döbbenetes volt a csarnok, besötétítve, tömve emberekkel…….. Ha a kamera távolról mutatott bennünket, bizony lehetett átfedést érezni a terezini tömegekkel…….
Hazafelé arról beszélgettünk, hogy a művészet mennyire erős – a hit, hogy valamit alkotni lehet, értékesebbé teszi az embert. Esetleg túl is tud élni szörnyűségeket ennek segítségével, hiszen nem az éhezés a fontos és a rágódás a hogyantovább-on, feladat van, cél van, amit teljesíteni kell, amit véghezvinni kell. Ahogyan Faludy fejben írt verseket a kényszermunkatáborban.
Verdi csodás élmény volt, csak úgy úszott a csarnokban a sok-sok ember feje fölött. Méltó kezdete volt az est többi részének……..
