Kaptam Katitól a kritikát, hogy csak szidom magunkat és nem számolok be az élményekről. Pedig az élményeim pont azok voltak, amik szidásnak minősülnek. Mert valóban nagyon élveztem reggelire a lazacot (ez abból is látszik, hogy ismétlem magam). Ugyanúgy a reggelihez kapcsolódik az az apró ötlet, ami szintén felvillanyozott: magyar zászló várt az asztalon. De beszámolhatok a teák széles választékáról, a gőzölgő császár zsömléről is. Amit nem tudtam megszokni, az a kávészörp volt. A németes, hosszú lére eresztett kávé, amit szerintem tea helyett isznak. Na jó, ez vicc volt. Ezután mentünk a gyárba. És ott minden alapos és precíz volt. Az alkatrészek, amikkel dolgoztak, sorban álltak, milliméterre pontosan rakták egymás keze alá. Minden tiszta és aprólékos volt. Az inasok jókedvvel kreálnak egyfolytában modelleket, esztergálnak apróságokat, amit a cég nagy büszkeséggel kiállít. Emléket állítottak az ötvenezredik elkészült pumpának is.
Délutánonként különböző programokra vittek el kinti kollégáink. Egyik nap Bad Buchau belvárosában néztük meg a zsidók utcáját, és azt a helyet, ahol a zsinagóga állt. Az utcában laktak Einstein szülei, egy évvel Einstein születése előtt költöztek a kb. 30 km-re levő Ulm-ba, ahol végül is a híres tudós meglátta a napvilágot.
Felsősvábiára jellemző az úgynevezett Fachwerkhäuser építészete. Ezek azok a házak, amelyek kívül hordják fagerincüket. Igen látványos házak ezek. Most megtudtam, ha sikerülne egy ilyen házba bemennem, belülről ugyanezeket az „ereket” láthatnám, hiszen először a házak gerendáját ácsolták össze, majd a hézagokat töltötték ki saras kötőanyaggal, később egyéb építőanyaggal. Egyes vidékeken ezek a házak egymást érik, errefelé ritkábbak voltak. Azért, mert a jelenlétük attól függ, a helyi vezetőség mikor ismerte fel a házak jelentőségét. A legtöbb területen csak a nyolcvanas években kezdték el a múltat gondozni – addigra már sok régi házat tataroztak – új módszerekkel. Amely helyeken a régi értékét már a hatvanas-hetvenes években fölfedezték, ott eredeti mívességüket megtartva tatarozták azokat, evvel turistákat sikerült vonzaniuk.
Első este Steinhausenben vacsoráztunk. Ez a hely Bad Schussenried melletti kis falu, ahol barátaink elmondása szerint a világ legszebb falusi temploma található. Hogy mi a szép, ehhez képest mi a szebb és a legszebb, az ugye elég szubjektív. Azt is tudom, egy városi templom nem állítható versenybe egy falusival. Mégis csak álltam ott és néztem, és azt éreztem, szép, valóban szép, de hol van a Mátyás-templomtól, vagy a foktői templomtól…………
Viszont a kis faluban egymás mellett két remek étterem volt. Az egyik abszolút csárda hangulatú volt: egyszintes, hófehér, barna szalus ablakokkal, ahol a lecsüngő vörös muskátlik ontották a dinamikus színeiket. Lehetett volna akár a Balaton partján is az épület. Közvetlenül mellette állt a mi éttermünk, mely inkább a vadászi jelleget hangsúlyozta – bár nem vitte túlzásba. Mindkét étterem működött, egyik sem haldoklott, egy kis faluban. Felsősvábiában…………
Pénteken elautóztunk Meersburgba, amely a Bódeni-tó partján található. Útközben megálltunk Otterswangban, hogy megnézzük a St. Oswald templomot. Itt ugyanis – ők úgy mondták – virágszőnyeget fektettek az oltár elé. A szőnyeg hatalmas volt, három hétig készítették a legkülönbözőbb magokból (árpa, rozs, búza, mák, tökmag, stb.), körberakták fehér főtt tojással, zöld almával, díszítették tökkel, szőlővel, áfonyával. Látszatra úgy nézett ki, mint egy perzsaszőnyeg. Valamiféle szent mozzanatot ábrázoltak, minden évben újabb mintát adnak a szőnyegnek. A magok lehelyezéséhez falapkákat használnak elválasztásul. A falapkákat hibátlanra kell csiszolni és csomómentesen lakkozni, hogy az eredmény egyenletes legyen. A szőnyeg hálaadásig áll a templomban.
Meersburg a Bódeni-tó Tihanya. Vára turistacsalogató. Sok nyugdíjas élvezte a napfényt a tóparti sétányon. A vár magasan van, jó a kertjéből a rálátás a tóra. A vár története a merersburgi honlap szerint I. Dagobert király idejéig nyúlik vissza (azt hittem, ilyen hülye név csak Disney-nél létezik). Pedig ez az úr meroving király volt a hetedik században………..
Valamikor Annette von Droste-Hülshoffs (1797-1848), nagy német írónő élt benne.
De ami sokáig megmarad még bennem, az a terítés nagysága. A szalvéták, amiken a nap mosolyog, miközben a szöveg szép napot kíván, vagy azt üzeni, szívesen látnak. Szépek a tányérokon elhelyezett ételek is, az öntetek színei, az étkek elhelyezése, a színek és a térrendezés harmóniája a tányéron. És a kapkodásmentes nyugalom, a ráérős precizitás, az aprólékos szépség.
