Megint van egy hely Pesten, ami arra érdemes, hogy beszámoljak róla. Igaz, itt nem az otthonosság érzése fogott meg, hanem a programok mennyisége és minősége az igen vonzó. Keddenként Perlaki Tamás filmesztéta filmklubot működtet, jó filmekkel, azt követően alkotókkal, filozófusokkal, pszichológusokkal, írókkal folytatott beszélgetésekkel, vitákkal. Ez a hely a Bálint Zsidó Közösségi Ház a Révai utcában. A belépő alkalmanként 8-900 Ft. A hely egy terem, ahol van vetítésre alkalmas felület, széksorok, amik inkább egy konferencia-terem berendezéséhez illenének, színpad. Megint mondom, ebben nincsen semmi otthonosság, semmi vendégcsalogató, mondjuk a Tűzraktér kopottasságával ellentétben. Ráadásul a keddi előadás alatt zavart a kintről beszűrődő csevegés, a mögöttem ülők folytonos beszélgetése, valamint az a gyakorlatlanság, hogy a nézőközönség soraiból kérdezők nem kaphattak mikrofont, sokszor nem csak mi nézők, de az előadó matematikus, pszichológus sem értette igazán, mit is kérdeznek a hátul ülők.
Most először voltunk ezen a helyen, bár mindig csorgattuk a nyálunkat a programokra, eddig valami mindig elterelt bennünket a hellyel való találkozástól. Most kedden ez bekövetkezett. Mérő László mutatta be új könyvét, melynek címe: Az érzelem logikája. A könyvről még nem tudok beszámolni, ugyan már a borítóját megnéztem, a tartalomjegyzéket elolvastam, beleszagoltam a könyv szagába – az ilyenkor, frissen legalább annyira jó, mint a friss meleg kenyér illata. Azt mondhatom, az ismerkedésünk első lépései bíztató jövőt ígérnek, valószínűleg igen hamar elég mélyen fogok a könyvbe hatolni, ahogy már az egy beteljesülő kapcsolatban is szokott lenni. Inkább beszámolnék arról a figuráról, aki ezt a könyvet írta. És itt nem sértés a figura szó. Aki ismeri Mérő fizimiskáját, érti, hogy ez a szó tökéletesen jellemzi őt. Kinézetét, mondatait, gondolatait. Biztosan sokan emlékeztek Sándor Györgyre, aki humoralistaként határozza meg önmagát (igen, ő volt az, aki még a November Hetedike téren egy Burda újságból vett szabásmintával a kezében kért útbaigazítást tv-kamerák kereszttüzében a járókelőktől). Mérő úr hasonló típusú ember, de még továbbfejlesztve: hosszabb szakáll, a kopaszság alatt még több, még hosszabb, még szerteágazóan loboncosabb haj. Egy jelenség. Az előadás akadozó kérdésekkel indult, majd a közönség is feltette az áltudományos álarc mögé bújtatott semmitmondó kérdéseit, és Mérő úr lassan bemelegedett. Mindenre volt válasza, még arra is, amire valójában nem válaszolt. Ezt is olyan frappánsan, viccbe, anekdotába ágyazva hozta a tudomásunkra, hogy felüdülés volt hallgatni. Aztán elkezdte ontani, hinteni és szórni a gondolatait. Súlyos gondolatok görögtek le lazán a szájáról, olyan könnyedén úsztak a levegőben, mint a pihe, természetes volt, hogy mindenki mindent értett. Csak azt nem értettük, ha ezek ennyire egyszerű összefüggések, erre ilyen könnyű rájönni, akkor eddig miért nem tettük ezt meg? Vagy miért éppen ő kellett ehhez, például én miért nem tudtam ezekre rájönni? Természetesen itt van a csapda, a popularizmus csapdája. Mert azért ez korántsem ennyire laza és könnyed. Sőt, az előadó nemegyszer maga is beleszaladt, hogy rájött, korábbról kellene kezdenie a magyarázatot (a mesét) ahhoz, hogy ne túl tömören adja át a hallgatóságnak, mert nem fogjuk érteni a mélységtől a felszínt. Ilyenkor egy-két másodpercre elcsöndesedett, majd elnézést kért, mondván hosszú lesz, és vicces példákkal teletűzdelve végigvezetett bennünket a logikai úton. Szórakoztató módon tudta a banánért lefekvő (szexelő) majom lányt párhuzamba állítani a nőkkel, rámutatva közben, mitől is vagyunk mi nők különbözőek a majomtól. De a humoros és felüdítő részek között azért megtudhattuk, hogy az érzelem és az értelem (vagy ha jobban tetszik: a logika) nem mozognak külön csatornán. Sőt! Sok esetben például a düh segíti elő az összetettebb gondolkodást, az érvek kikristályosodását. Hallhattunk arról, hogy az optimizmus tanulható, hogy a tehetetlenség is tanult viselkedésminta, a rákkeltésben fontos szerepet tölt be. Hallhattunk arról is, hogy a pszichológiának új irányzata van feltörekvőben, mert egyre több pszichológus látja úgy, hogy nem csak a beteg lélek gyógyításának a tudománya ez, hanem pusztán arról van szó, hogy a lelkileg teljesen egészséges ember is kerülhet néha rossz passzba – érdemesebb evvel foglalkozni. Mérő László szerint a jelenlegi gazdasági válság nem hitelválság, úgy véli, a közgazdasági modellek válságát hagyjuk lassan magunk mögött. Jóslata szerint a jövő gazdasága a szórakoztatóiparra épül majd, a szolgáltatási szektor már betelt, miközben Amerikában a lakosság mindössze alig 2 %-a gazdálkodik………
Látható, súlyos, komplex témák kerültek szóba. Igaz, csak érintőlegesen, a megfelelő pontján az előadásnak mindig átszőve humorral, anekdotával, kiszólással – remekül tudott élni a figyelem-fenntartás eszközeivel. Minőségi este volt, kis pénzért egy nagy emberrel. Egy nemzetközi hírű nagy emberrel, aki itthon van, farmer ingben és tegezve a hallgatóságát. Egy figura, aki hétköznapi agy, aki nem szállt el önnön sikerétől, korszakalkotó gondolataitól. Szeretné, ha más is részesülhetne a tudásából, szeretettel közelít a hallgatósághoz, emberi módon kommunikál, és egyetemi tanárként sem érezteti azt a kasztrendszert, ami a mai felsőoktatás vagy tudományos-kutató élet sajátja. Lehet, hogy e mögött az áll, hogy – saját bevallása szerint – nem készült sem matematikusnak, sem pszichológusnak, csak úgy sodródott és ezt lökte elé az élet. Nem fetisizálta ezt a világot, nem akart megfelelni, nem görnyedt a cél érdekében – egyszerűen csak gondolkodott, használta az adottságait. Nem címet akar, tudást hajszol, megismerést vágyik – és igyekszik mindenkit maga mellé emelni, vagy legalábbis törekszik arra, hogy ez minél több ember esetében sikerüljön. Ehhez pedig mérhetetlen megértés, türelem szükséges, és az, hogy a hétköznapi hallgatóság világát ne veszítse teljesen szem elől, mert akkor csak hangzatos szövegeket és száraz adatokat tud sorolni az előadásain, amit csak egy szűk réteg képes befogadni. Az előadás előtt fejeztem be Richard Bach könyvét, melynek címe: Sirály. Sok dologról ír, a sirály sok nem hétköznapi emberi tulajdonsággal van „felszerelve”. Azt gondolom, nem véletlen, hogy a könyv főhőse egy sirály, aki szabad szárnyalásra képes. John Livingston-t (a sirály neve – ez is milyen emberi……) az oktatói arra ösztönzik, akarjon fejlődni, higgyen abban, hogy képes megtenni azt, amit elképzelt, hiszen nincsen korlát, csak a szabadság van. Mikor sikerül megtapasztalnia a gondolat szabadságát is, onnantól válik képessé mások tanítására, ami csak szeretettel megy, határozottan, de finoman. Úgy, hogy a leggyengébb képességű sirállyal is elhiteti, hogy képes megoldani a feladatát. Hasonlót éreztem Mérő úr előadása közben is. És mert ő elhitte, hogy mi meg fogjuk érteni a gondolatait, hát mi meg is értettük………
