A negyvenfokos lakásban este hétkor nagyon törtem a fejem, egyáltalán el akarok-e indulni, hiszen a pesti aszfalt csak úgy nyomja a meleget a naplementébe. Lányom határozottságából táplálkozva végül útnak eredtünk. Pontosan érkeztünk a Pótkulcs nevű romkocsmába a Csengery utcába, mintha a banda csak bennünket várt volna. A pincehelység kellemesen hideg volt, a sörös pohár gyöngyözött, a mézes-ágyas pálinka jó alapot adott. Fáradtan és kissé törődött lélekkel, sok emlékkel indult számomra az este, ráadásul a fiúk-lányok is - talán a melegtől - kissé enerváltak voltak a színpadon. Szlobodán nem volt jelen, megtudtuk, kicsit szünetelteti a Cimbalibandos szereplését, helyette Kittyó billegtette a hangokat – nagyon remekül sikerült. Egy brácsás is segített a zenekarnak, bár inkább a zenekar a brácsásnak – úgy tűnt, gyakornokként van jelen. Az első félidő vegytisztán telt el, a zenekar játszott, kint meleg volt, bent tömeg meg sör. Némi újdonságot az hozott, amikor a zenekar felköszöntött egy néptáncos lányt, amire a barátokkal-barátnőkkel fergeteges mulatásba kezdtek. Imádom azt, amikor néptáncosok nem koreográfiát táncolnak, csak úgy saját maguktól, örömből csavarják a lábukat és pörgetik a lányokat. Nos, ilyen tánc kerekedett ebből, olyasmi, amit anno őseink a fonóban roptak, önmagukért. A lányok az Oriental Mahala és az Üszküdara hangjaira még rákapcsoltak, úgy ment a négy lány hasa, hogy az csak na – hastáncoltak, no……… És tudtak is. A Magyar Vándor c. film háremjelenetében nem táncoltak ennyire forrón a lányok. Ez a négy egymáshoz simult, vonaglott, csábított, mindezt miniszoknyában és fergetegesen. A zenekar, a nézőtér összes férfija mind rájuk tapadt – először csak szemileg, később ki-ki ahogyan tudott. Szerencsére a szünet megakadályozta a csoportszexet. Mesó kicsit zokon vette ezt a fajta csábítást, szerintem pont a határon táncoltak, nagyon üdék voltak, nagyon fiatalok, nagyon rövid szoknyában nagyon szépek. És józanul olyan élvezettel táncoltak, hogy a hormonok tomboltak dühöngve. És az jutott eszembe, Jold mennyire sajnálhatja, hogy ezt kihagyta: nagy nyálcsorgató, ha szép dolgokról van szó. Mondhatnám: ínyenc…….. Ez neki való lett volna. Mégis a lányok sokkal szimpatikusabbak voltak, mint az az olasz harmincas csaj, aki alkoholos befolyásoltság alatt próbálta meg magát betáncolni közéjük, és bár rossz mozgása nem volt, az alapok hiányoztak. A szünetben párja elhurcolta………
A második félidő energikusan indult, üvöltve énekeltünk, ez becsalogatott a kertből három angol srácot, akiknek a szájuk elállt Balázs csodálatos játékától, imádva lesték Kittyó hangjait és varázslattal elbűvölve figyelték Gellért ujjait a hegedűn. Az egyik srác, amíg tehette, videózott a fényképezőjével. Aztán már nem tehette. Nem, az angolnak nem a tárhelye fogyott el, dehogy, egyszerűen elkapta a virtus és rázta, rázta, majd belehalt…….. A szája fülig ért, csapkodta a lábát, ugrált, pörgött, őrjöngött, mosolygott és nem hitt szemének-fülének. Társai is ürült pogózásba kezdtek. Kíváncsi lennék beszámolójukra otthon…….. Aztán egy másik, egy magyar fiú került a középpontba. Ő az elejétől fogva szerényen támasztotta – egyedül – a falat.Majd a Kolozsvári legényes swingre robbant, és a táncparkett közepén nyomta, tekerte, csavarta, lengette, taposta, guggolta a ritmust. Fergeteges tapsot kapott, és onnantól az angol fiú noszogatásait, hogy táncoljon még……. Az angolon több sávban ömlött a víz, üvöltötte velünk az Oppadiridá-t (könnyű a refrén), a noszogatást csak akkor hagyta abba, amikor Balázsék ráadásként belecsaptak a Hello, tourist c. dalba. Az angol megdöbbent, felröhögött, a videóhoz nyúlt és vett mindent – a zenekart, a dalt, bennünket (mi meg integettünk neki minden hellotouristnál), a saját feltarthatatlan röhögését…………. Ráadásként a Tüzet raktak a cigányok dal jött, egy nagyvenentúli férfi két nőt táncoltatott és táncolt körbe totális lendülettel és abszolút eszementen. Barátaim, ismét egy élmény, egy átmosás, és a fájó emlékek helyett kaptam olyat, amire jó lesz majd ezentúl emlékezni. Mindenkit szeretek!!!!!!!!!!
